Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-351
Az országgyűlés képviselőházának 352. Itt sürgős cselekedetekre van szükség. Nem tárgyakat kell szaporítani, el ! kell venni tárgyakat (Sziüyei Mer se Jeuő vallás- és, közoktatásügyi miniszter: Én nem akarom szaporítani.) és helyükre a VIII. osztályig be* kell állítani a magyar éneknek, a magyar dalnak tanítását. (Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: A t. képviselő úr nyitott kapukat dönget!) Örömmel hallom, hogy nyitott kapukat döngetek, de miután én az eddigiek során is hallottam ezt, azért voltam bátor újra felhozni. T. Ház! Megemlítem, az erdélyi középiskolák, a felekezeti iskolák érdemeit ezen a téren. (Közbeszólások a középen.) Az erdélyi iskolák különvéleményen voltak, amikor megtartották az ének oktatást a felsőbb osztályokban. A legnagyobb elismeréssel kell megeimlíteaem Domonkos Pál Péten- tanártársamnak,. a kolozsvári képzőin'tézet kórusának! hangversenyét. Ez volt a mûvésizet! Ez a legszebb művészet, mert oiunam jött, ahonnan minden őserő sarjad: a népből. Szót kellene emelnem a sekélyes kívánsághangversenyek miatt, amelyekben a háború nálunk csak az egyének hangulatain, érzésén keresztül jelentkezik és nem ,a nemzetközösség élet-halálkérdésén át. Pedig szent ügy ez és inasképpen kellene itt összefognunk. Nem elég az, hogy Karády elibúgjai, Ihogy »Valahol Oroszországban...«, vagy elhairmonikáznak egyetmást, vagy katonai alakokat szerepeltetnek; mert sokkal nemesebb feladat vár azokra a művészekre, akik katonák elé állnak, mert a katonatársa dalmát éppen ilyen helyen lehet nevelni. Végül a- rettenetesen elharapózó tangóbarmonika-kultúrával odajutunk majd (Egy hcmg a szélsőbaMoldalan: Ször-nyű!), hogy, a hortobágyi csikós a kút kávájára ülve tangóharrnonikával fogja eldúdolni babájának, hogy »Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány*?« (Derültség. — Zaj.) A cigányzene sem népművészet; nem is foglalkozóim vele, mert rövid az időm. He szeretnék pár szóval a rádió mételyező rafeoraüra rámutatni, (Bodor Márton: Érdekes! Haitijukl! — Egy hung : > szélsőbaloldalcn: Szörnyűség!) Budapest II. november 9-én 19 óra 80 pírékor »Ösbndlavártó-I a kívánsághangversenyig« címmel adott egy ilyen hangversenyt, (LUI János: JSöreiek a pesti utcán!), amelyben a Zenkovitz-slágerektől kezdve, amelyeket pedig hála Istennek, elfelejtettünk., minden lehetetlen dalt felelevenített #s ezzel mételyezte a magyar szellemet. De ettől eltekintve, ho.l van a rádió vezetése a magyar dal terén, amelyet a miniszter úr megkíván tőle 1 ? Hol van az a kultúra, 'amelyet neki terjesztenie kellenél? ' Hol van mindaz, amire hivatott egy nemzeti rádió? Ha a rádió nem felel meg ezeknek a követelményeknek, akkor tessék felrobbantani ezt a részvénytársaságot, tessék oda megfelelő vezetőséget tenni és a kultusakormányzat áWJon à sarkára, vegye kezébe ennek irányítását, mert a miaigyar rádió a magyar kútárának egyik legnagyobb erőssége kekl hogy legyen, így pedig, ahogyan vjan, a magyar társadalom tiltakozik el'lene. (Ügy vhmf Taps a szié'sőboío dation. — Lili János: És ma ne legyen semleges a rádió!) Nem beszélek most arról f a politikai megnyilatkozásról, amelyet a rádióban tapaszKEPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVÜI. ülése 1943 december 4-én, szombaton. 667 tálunk; most csak a 'kultúrpolitikával kapcsolatban emlékezem meg róla. T. Ház! Sok mindennel fogialik.ozn.oin kellene, de, sajnos, kevés az idő és más oknak is időt akiarok adni ahhoz, hegy beszélhessenek. Szeretnék még most néhány gondolatot hozzáfűzni azokhoz a! szavaíknozí amelyekét! ai miniszter úr hozzám intézett, amikor úgy aposztrofált, hogy a po-lgári iskolai tanárság ügyében olyan kegyetlenül ostoroztam és bejelentette, hogy mi minaent valósított meg ebben- a költségvetési tervezetben. A polgári iskolai tanárság meg fogja köszönni mindazoknak, akik megértették, hogy a povgári iskola milyen szerepet játszik a magyar kultúra irányításában. (Bapcsányi László: Úgy van!) Nekem nincs köszönnivalóaa; hiszen ha a miniszter urat elismerés illeti, a nemzet napszámosai elismeréssel fognak feléje rohanni. Én egyszerű törvényhozói és tanári kötelességemnek tettem eleget. Jól esik aaonban látnom, hogy a tízesztendős Hóman-éra utáni van miniszter, aki megértette ezt a kérdést. Csakhogy én tovább megyek. Vannak ^xiég problémák, amelyek a miniszter úrra várnak. (Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter: Vannak!) Elismerte a törvény azt, • hogy iái po-lgári iskolai tanárság főiskolát végez. Főiskolai oklevéllel ajándékozzák meg őket, azonban a nyugdíjtörvénynél anyagiaké ban nem akarják ezt elismerni. Ma is azi a hely-. zet hogy a polgári iskolai tanár egyrészt bizonyos alacsonyabb nyugdíjkategóriába soroltatik, (Rapcsányi László: Leminősítik!) rnásrészt pedig iü évig kell szolgálnia, mint a z , egyszerű érettségizett embernek. Itt van ez a sürgősen orvos'landp kérdés. Nem hiszem, hogy nagy anyagi kérdés lenne s nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter úrnak nagy áldozatot kellene hoznia 1 ., de jóformán évtizedes sérelme ez a tanárságnak. Hiszem', hogy megtalálja a miniszter úr a módot, hogy a legközelebbi költségvetésben ezt orvosoljál (Rawcsáiiyi László: Régen kértük már ezt!) Miután meghosszabbították az időmet, visszatérek eredeti gondolatmenetemhez és szeretnék kultúrpolitikánk egy harmadik kérdésével, az irodalommal foglalkozni. Beszéltünk^ a zeneművészetről, beszéltünk a képzőművészetről nagy általánosságban, egészen futólépésben, és most a magyar irodalomról szeretnék néhány szót szólni. A magyar közönség irodalmi műveltsége jóval magasabb, — háía Istennek — mint a zenei. Ez az oka annak, hogy csapnivalóan rossz vers — jelentkezzék az bármilyen hazafias vagy irredenta köntösben — nem igen jelenhetik meg például még újságokban sem, viszont a zenei ízlés ellen elkövetett szörnyű merényletek sokszor hivatalos helyről való támogatással látnak napvilágot. Ki nem nyomtathatott versek ilyenkor muzsikaszó végként csúfosak, meg a költészetet és a dalt. Gondoljunk csak az Erdéilyi Indulóra és gondoljunk például azokra a versekre — mint ahogyan i» »Magyarság« is felsorolt egynéhány ilyen rettenetes verset — amelyek nyomtatásban nem 1 jelentek meg, de a zene szárnyain megjelenhetnek. Ilyen szövegek: »Halló téves kapcsolás, én kegyedet nem hívtam, de pardon kérem, várjon egy kicsikét, kár itt kidobni harmine fillért«. Ezt a rádióból tanultuk. A rádió ezt tanítja a magyarságnak: »Én annyit takar rítok, hogy a nagyvilágon Valán nincs nálam 91
