Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-351
6"* A z országgyűlés képviselőházának 352. ban helyet. Az ilyen eiberdkkel szembeni nem adhatjuk meg a. beszállási engedélyt. Ezek a zsidók holnap talián lazt fogják kívánni, hogy a tőzsdére is vegyük fei őket. De továbbimenve, a kultusztárca tárgyalásánál] megtanultuk, hogyané mii állkalnuazkodjunk a tudomány nagyképű öneélúságához, hanelm a tudomány alkalimjazkodjék az összmiagyarság életszínvonalat javító, végtellenül keserves szükségleteihez, mint lahogyan Riajniss t. képvase*lőtársam mondotta. De azt is -megtanultuk ugyancsiak az ő sziaivaivíal, hogy ai kölcsönös udvariasságnak és az ígérgetéseknek feledésbe mierüii» kicserélése neon a törvényhozó feladata. Itt megállanék egy pillanatra ennél a két igazságnál, amit megtanultam. Sajnálom, hogy nem mehettem ma el az Országos Közoktatásügyi Tanács ünnepélye« megnyitására, ahova kedvesed voltak a hatóságok meghívni. Sajnálom; mert mint értesültem, ei miniszter úr egy igen értékes előadásban ígéretet tett ama nemzeitiszoicialíiista és a mai kornak megfelelő felfogás megváló sítása mellett, amely azt mondjla, hogy a tudományt iái közösség szolgálatába 'kell állítani, mert a miniszter úr megígérte, hogy a magyiarságtudoimány eredlmiényeit a közösséíg szolgálatába fogja állítani azzial, hogy mind az elbmi iskolákban, mind a középiskolákban ezeket i»'Z erediményeket taníttatni 'kívánja. Csak üdvözölni tudjuk ezt a határozott állásfoglalást és ezzel mintegy érezzük azt, hogy a miniszter úr haladni kíván és ékezzük, hogy a kultuszkormányzatniak nemcsak az adminisztráció a feladata, hanem az irányítás is. j (Szinyei Merse Jenő: Sohasem mondtam, hogy csiak!) A kulturális kérdésekkel egyébként külön I is foglalkozni kívánok, így tehát tovább me- j gyek és a földimívelési tárcával kapcsolatosan ! mlegáUápítom, hogy mit tanulhattunk. Megtanultuk, hogy la háború hősei, rokkant- > jai és a földéhes kis magyarok kapják a ^zsidó ! szántókat, erdőket, szőlőket és csak múló epi- f zód, egészein szerény kis megnyilatkozás, hogy j közben mások lesznek ia> telekkönyvi tulajdonosok, mint ahogy ezt a Ház asztalára helyezett kimutatás is igazolja. Hogy ia szolnoki polgármester, akit éni itt annyiszor beledobtam a iköztudiatbai, vagy iai bácskai főispán, vagy a pozsonyi polgármester és a többiek földhöz, jutottak, múló epizód. (Szinyei Merse Jenő: Pozsonyi? — Felkiad'asok Ü\ szêïsobaloldalon: Igenf DuséM) A magyarságot! mindig a lieapf áj óbban érintik ezek a telepítési, földbir• toikrendezési kérdések, Tudnéik felhozni ugyancsak egy illyen fájó esetet, amely az én területemen történt. Egy szegény kis vincellér 13 éven át kultúrát teremtett kétholdnyi területű hoimokos szőlőben. A fia kinn volt a Don melletti harcokban, az unokáját ő miàga nevelte abbóv a nyomorúságos kis kenyérből, amelyet a két hold szőlő adott. Amikor a zsidó tulajdonos elladta a földet, olyan valakinek adta el, aki soha katona nem volt, most vonultatták be egy 'kissé póttartalékos szolgállatra, aki otthagyta ipari mesterségét és az apja is elziaivarta hazugról, mert nem tudott a földmívelés magasztos hivatásának élni. Ö vette meg ia földet. A vince'iér kérte az elővásárlást, de nem kapta meg. Meggyőződésem, hogy az 'ilyen földbirltokpo'lútikai megnyilatkozáeok sértik a miagyarság érdekét. ülése Î94& december 4-én, szombaton. De tovább megyek. A klereskedelemiügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával meigtianultiuik, hogy Van itt magyar! kereskedelem, csakhogy még mindig a; zsidó vágja zsebre a hasznot. Az igazságügyi tár'ca tárgyalása alkalmával pedig megtanultuk, hogy az az igazság, hogy nincs igazság, tehát van valjatmi igazság. (Derül<t$e(j a jobbaMaion.) Az iparügyi tárca költségvetésének tár-gyalásiai alkalmáva-l pedig megtanultuk, hogy bár a magyar kisiparosság ,at legnagyobb áldozatokat hozza, de fé-íig sem részesül! olyan komoly kormánytámogatásban, mint az aliadárokkal teletűzdelt magyar nagyipar. Ez a legolcsóbb tárcája a kormányzatnak és az egész költségvetésnek. Mégis legyen; «iziabad rátérnem egy bizonyos kérdésre, az Ipari Amyaghivatal tisztviselőtársadalmának kérdésére, amelyet Kóródy igen t. képviselőtársam isi felemiitett. Nevezetesen valóban súlyos feladatokat kell elvégezniök és meglehetősein kényes kérdésekkel foglalkoznak, közel leheti esetleg a megvesztegetés aizj ilyen kényes kérdésekkel foglalkozó tisztviselőkhöz; s éppen: azért, mert fennállhat ennek lehetősége, nem mondom, hogy fennáll, de fennállhat, ezért az ilyen tisztviselőket sokkal jobiban kell fizetni, anyagilag ellátna, mint másokat és az ilyen tisztviselőknek minden előnyt meg kell adni, amit a köztisztviselő megérdemeL Bendezni kell ezeknek a tisztviselőknek körülményeit, mert mégsemí lehet aiz, hogy azt a, mérnököt, aki ott dolgozik évek óta, 15 niaipii felmondással egyszerűen útinak bocsáthatják. Megérde^ mielné ezt a rendezést ez a kitűnően dolgozó társaság, akikről végiül maga a szakminiszter úr azt mondtat, hogy »a háború után a békeidőben' is szükség lesz rájuk» mert akkor is irányítani fogják a gazdálkodásit és ai nyiersanyag^ elosztást. Gondolkodni kellene tehát anról, hogy beiktassuk őket a rendes állami státusba, mía»gfaisabb fizetéssel a helyüket megszerettessük velük és ne adjunk lehetőséget arm«, hogy a hivatalt ptthagyviai elmeujeneki a magángazdaságba. (Ügy van! a\ s^élsőbaloldaion.) A honvédelmi tárca tárgyalásakor megtanulhattuk, amit) a miniszter úr mondott, hogy egy olyan nemzetnek, ameűiy a z egyszer vállalt kötelezettségeit mem teljesíti, ideig-óráig lehet talám, szerencsés sorsa, de a történelem ítélőszéke előttfi megbecsülést és a világ. közvéleménye előtt a létjogosultságot csak aizok az államok és csiajk azok a népek nyeröietik el, amelyek egyszer vállalti kötelezettségeiket, akár jó, akár rossa sorsban teljesítették (Ügy van! Ügy vom! Ü> széls&USoldalon») Hoinvédségünk megszerez tie ezt ai megbiecsülést és ez a megbecsülés a nemzet hitellé. E hitel nélkül nincs jövendő és nincs feltámadás. T. ÍHází A köziel'látási tárcái tárgyalása során megtamnltuk, hogy a magyar társadalomnak vannak jól ellátott csoportjai és vannak nélkülöző, sok áldozatot hozó csoportjai. Vannak tobzódó felső százak és eztrek, akik ugyanúgy járják a divatbemutatókat, ugyanúgy csináltatják, a grófi és zsidó szalonokban a legújabb divat remekműveit, mint a boldog hékében. Ezzel szemben vannak rongyokban járó, becsületes dolgozók, akik maholnap már dolgozni siem tudnak, mert mezítláb latyakban járni és rongyokban, hideg műhelyben a honvédelmet szolgálni nem lehet. Ezen 1 a helyen tiltakozunk ama divatőrület
