Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-350
608 Az országgyűlés képviselőházának 350. ülése 1943 december 3-án, pénteken. gyűjtött pénzén a' kisember báírniiryein ' szerény hajlékot is tudjon magának szerezmi. (Ügy vorn! Ügy van! a szélsőb loláaion.) Még visszatetszőbb ez az állapot az úgynevezett' határsávokon kívül, de azclki szoimsizedcágábam lévő község'ekbem és városokban.. Az 1939. évi II- törvénycikk 106. §-& ugyanis a határsávokba eső területek) minden ingatlanra vonatkozó elidegenítési jogügyletet a katonai hatóságok jóváhagyása alá helyezi. A határsáv oln kívül, de annak közelében jelemleg "a sehol sem, kívánatos elemek a háziingatlaindkiriaí vetik magukat;. Az ára'kat nem indokolja más, mint a "félelem vagy iái könnyen szerzett pénz; áttmentéséneki tudata. Az itt elhelyezett pénztőke jövedelmet nean hoz, ellenkezőleg, ráfizetéssel jár, mégis ai vásáriások tovább folynak. T- Ház! Mindem ingatlan elidegenítési jogügyletet tehát hatósági jóváhagyás alá kellene helyezni, és íaddig is, amíg ez meg nem történik, sőt ezzel párhuzamosan pénzügyi rendelkezésekkel is lehetne ennek a nemi kívánatos, de általános, jelenségnek gátat vetni. Erre vonatkozóan hivatkozom a 2030/1932. évi minisztereInöki rendeletre, amiely külön jövedelemadót statuál tai szerzéstől öt éven belül nyereséggel eladott ingattam vételárnak többlete után. Ezt a régi rendeletet igen. helyesem elővette és alkalmazza a pénzügyi hatóság, de figyelmein kívül miarad a vevő, aki feltehetően legtöbbször az adóhatóságok által nem 1 ismert módom és nem ismert időbein jutott azokhoz az Összegekhez, amelyekért a való értéket jóval meghaladó vételáron cserélt gazdát az ingatlan. : T. Ház! írj abban a pénzügyi hatóságoki ingatlanok elidegenítése esetében megkívánják, hogy az eladók írásban, büntetőjogi felelősségük mellett nyilatkozzanalk, hogy a kérdéses ingatlant mikor, kitol és mennyiért vásárolták. Ezt "d\ jó és helyes rendelkezést sokkal inkább indokoltabb dolog lenne kiterjeszteni a vevőkre az igazságos és egyenlő közteherviselés érde,kében. Ebben az irányban az a'dóhatóságolkjmegálllapítanák, Vajkon a vételárban szereplő öszszegek kivetési tárgyai voltak-e a jövedelemés vagyonadónak. Mindem esetben kényszeríteni kellene ai vevőket arra és pedig az adókivetés elévülésének megfelelően öt évre visszamenően, hogy írásiban fedjék fel, hogy a vételárnak megfelelő összeget ' mikor, milyen módon szerezték az ingatlant Ós vallomásukat kötelesek lennének alátámasztani megfelelő' bizonyítékokkal, végül felelniökí kellene arról is, hogy a kérdéses időben vagyon- és jövedelemadóval meg voltak-e róva és hol, mennyi volt az adóalap mind a két! adónemre nézve, aki pedig nem felelne vagy téves adatot adna, arra nézve az adóhatóság az egész vételártőkét mint adózatlant tekintené. Véleményem' szerint ezen a címen nemcsak hogy tekintélyes összegek folynának be a kincstárhoz, hanem megállana az mgatlanokban jelentkező káros folyamat is és ami a főcél, — s ez kedvező fordulat lenne -— mivel a tőketulajdonos előtt így az ingatlanvásárláshoz vezető kapu le volna, zárva, sőt az ingatlanvásárlással kapcsolatban számukra a legtöbb esetben éppen nem kívánatos adózásnak tennék ki magukat és a, hinságon túl esetleg az adócsalás veszélye is fenyegetné őket, tehát eleve lemondanának az ingatlanvásárlásról ós a gazdasági élet más térségein keresnének tőkéjük számára elhelyezést. Ezek a tőkék aligha mezőgazdasági termelésből keletkeztek (Bodor Márton: De nem ám!) Csak természetééi dolog tehát, hogy a gazdasági élet más területét keresnék fel„ kényszerülnének az iparban elhelyezkedni és a rombolás eszközei helyett az ország termelésének szolgálatába kényszerülnének, ami különösen jelentős körülfttiéin y most, illetőleg lesz a közeljövőben hogy az ipar számára a békegazdálkodásra való altérés megkíönnyíttessék. T. Ház! Felszólalásom szociálisí vonatkozásáról óhajtok még néhány szót szólni. Az igazságügyminisztérium összegyűjtötte a magyar jogalkotási szociális rendelkezéseit, amiért a Ház minden oldaláról elismerésiben részesült. Meglepően hatnak azok a szociális rendelkezések, amelyek az első világháború előtti törvényhozás munkájának az eredményei. Szinte csodálkozik az ember azon, hogy a régi magyar parlamentben milyen nagymértékű volt a szociális hajlandóság, a, kisembeirek védelmléintpki gondolata. De ugyanebből az időiből azt is tudjuk, hogy a miaigyar munkásságnak egymilliót jóval meghaladó rész© vándorolt ki az országból anyagi okok miatt Amerikába 1 , akiknek hiányát fájdalmasan éreztük; a trianoni időkben. E között a: két tény között összefüggésnek kell lennie. A nagyfokú kivándorlás arra mutat, hogy a szociális rendelkezések' nem mentek át az életbe. Nem mentek át az életbe azért, mert ezek a rendelkezések nemi voltak büntető szankciókhoz kötve, vagy ha meg is voltak a büntető tételek állapítva, a büntetés oly csekély volt, hogy nem hatott ösztönzőleg a gazdaságiliag erősebb félre oly irányban, hogy a saját jószámdékán túl is megtartsa a törvényt. Az eljárás hossziadalmas volta sekta*kat elriasztott jogának keresésétől vagy időközben hagyták abba sokiam, megunván az időveszteséggel és a keresetmuliasztással járó hátrányokat. így állott elő az a lelkiállapot, .amely alkadmassa tette a magyar munkást arra, hogy hallgatott! ol kivándorlási ügynökök) csábítá saara, kezébe! vette a vándorbotot és elhagyta az országot. Miként néhai Bernáth István, a magyar aírrártársadlalominalk egyik nagy érteke (Ugy van! Ügy van!) előkelő, nevén' uagv kiozgazdasági író könyvében megjegyezte, ezek az emberek semmi megindultságot sem mutattak, egyetlen könnyet sem ejtettek, amidőn. ÍIZ utolsó lépéseket tették meg a hazai földön A z első világháború azonban megmutatta ennek a megállapításnak téves voltát, mert táav az, hogy ezeik a munkásemberek a haza* első hívó szavára nagy tömegekben] tértek vissza, hogy itthon fegyverrel a kezűikben védjék az elhá gyott országot s véreztek, küzdöttek hősi lélekkel ,a z itthoniakká] egy sorban keleten, délen es nyugaton. T. Ház! Ma újra világháborúban, élünk, könnyen meg lehet, hogy még több férfira lesz szüksége a hazának, sőt az is lehetséges, hogy mindnyájunknak helyt keli' állani az ország védelmében. A magyar munkás, a magyar ember ma is ott áll, férfias bátorsággal, önfeláldozóan küzdve, ahova ot a, haza szolgála ta állította. A magyar baika. utolsónak hajryta ott a Dom partját az oroaz feirgeteggel szemben (Ügy van! Ügy van!) hangtalanul^ zajtalanul, becsülettel. Minket, volt világháborús katonákat akkor, amidőn ai világégésből hazatéraink, hozzátartozóinikon kívül nem várt senki. Az volt az érzésünk, hogy nem hiányoztunk hazulról, az volt az érzésünk, hogv ott voltunk jóhelyen. ahol voltunk: a véres tűzdelteim színhelyén. Ennek többé megismétlődnie nem szar
