Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-350
590 Az országgyűlés képviselőházának 350 »égével egy helyesebb és igazságosabb társadalmi rend kialakítása. Szükséges tehát* hogy a kialakításnak ebben a munkájában «a másik tényező, a társadalom is 'aktive részit vegyen. Ügy érzem tehá't', hogy beszélnem kell a kér 1désmek másik vonathozásáról: hogy miképpen! lelhet az állam és a társadalom közötti távolság leküzdésére a társadalom oldaláról a szükséges lépéseket megtenni BesEédemnek ebben a részében legyen szabad azokat az elveket is felmutatnom, amelyeiket a kisebbségi sorsot átélt magyarság alakított ki a miagiai tapasztalatai alapján. A kisebbségi élet lényegében véve azi állam néllkül, tisztán társadalmilag szervezett magyar életet jelenítette. (Ügy vam! a bàtkvzépën.) A Magyarországtól elszakított magyar slagnak meg kellett kísérelnie az állami élet 'tevékenységeit a lehetőség legmesszebbmenő határáig társadalmi szervezkedéssel és munkával pótolni, és vitathatatlan, hogy ez a munkai bizonyos területelken igen komoly eredményeket is tudott felmutatni. (Ügy vaun! Ügy vtatn! a botközépen.) A kérdésnek ebben a vonatkozásában hivatkozhatnék külföldi példákra is, de minek hivatkozzunk külfÖldli példákra és minek menjünk azok után, amikor itt bent a. magyar életben is találhatunfk ösztönzéseket és tanulságokat. Annyit azonban mégis megemlítek, hogy Európában a világháború után csaknem minden országban felmerült az állam és> a társadalom egyensúlyánaki. megbomlása, és a legtöbb országban, legalábbis igen, sotk helyen, különböiziő kísérletek történték i» a kettő közötti .szakadéknak az áthidalására»: egyik helyen a 'társadalomnak elsorvasztásával, másik helyen az államigazgatás, a® erős központi hatalom meggyengítésével. A kisebbségig sorsot átélt magyarság szintén ezzel a kérdéssel találta magát szemben és kénytelen volt az összeomlás után a maga, társa dalmi szervezkedésének alapjait megvetni. Einneki a társadalmi szervezkedésnek az alapelve az volt, hogy' a nemzeti élet minden i-'unkíciója szalmára külön szervezetet létesítsünk, azaz a kulturális, a gazdasági és a társadalmi élét kielégítésére külön-külön kereteket kell felállítani és ezeket azután egységes irányítás és az összhangbahozás szempontjából egy csúcsszervezetben kelül egyesíteni. Ezz,el a rendszerrel lett volna talán a legtöbb lehetősiég arra, hogy az önkéntes együttiműködés szellemét felébresszük a társadalom legszélesiefob rétegeiben, azután hogy kiialakítsuk a társadalmi rétegeknek; egymás közötti bizalmát és a vezetők kiválasztását is szélesebb körben biztosítsuk, azonkívül pedig, hogy mód nyíljék ezáltal arra is, hogy a mai időkben egyre jobban kidomborodó szakmai és szakszerűségi érdekeknek is eleget tudjunk tenniAmi a kulturális, életet illeti, azit hiszemi, ezen a téren a legeredményeselbb munkát és a legrugalmasabb és legmesszebbre kiható szervezetet ia felvidéki Szmke. alakította ki, amelyik tudomásiomi szerint mai is kitűnő p eredménnyel végzi a visszatért félvidéki részeken ffz iskollatnkíviill népnevelési munkát és ezzel az államot tehermentesíti egy nagy feladattól. A meizőgiaízdasági életben viszont az Er u délyi Magyar Gazdasági Egyesület szervezete a legjelentősebb, amely a földmíves réteget igyekjeizjett gazdasági tudásban és műveltségben aUkakmaissá tenni arra, hogy sorsát megjavíthassa. (Ügy Vén! a balközépen.) Társadalmi ütése 1943 december 3-án, pénteken. térem a kolozsvári tízes szervezetre hivatkozhatnék, amely a közigazgatásnak szociális, kulturális éh . közeilSl'atalsiij imjunkáiiba; kapcsolódva, bizonyos 1 fokig a közvetítő szerepét játssza a társadalom! és ;a közigazgatás között. Ha ezeket a szervezeteket nem a reália szükségesség, hanem csak a közös elnyomatás és bitaszítoittság hívta volna életre és nem, lett volna elég okos ás reális Programmjuk is, a felsziabladulás után alighanem felbomlottak: volna. (Ügy van! a szélsőbatoldalon.) Az élet azonbaÚ! a Visszatériés után is igazolta ezeknek a céloknak és ezeknek a munkamódszere kaeK a helyességét és időtállóvá tette tai kisebbségi időben kialakult imiunkát. Az államigazgatás pedig felismerte azt, hogy miiyen értéket jelent az ő számiára a szervezett társadalom közreműködése, hogy milyen terhektől mentesíti a társadalmi munlkta az államot iéis ennélfogva *»• maga különlböző munkaterületein igény beveszi ezeknek segítségét és közreműködését. Ha ezeket a szervezeteket a kisebbségi sors is állította munkába, bizonyára vannak az országban imég ihasonló jeüiefnitöségű 'és liasonló eredményességgel működő más társadalmi szervezeteik JB, aimelyiekeiti én nem ismerek és ezeri nmesen) módom bam megemlíteni, amelyek szintén az állami feladatoknak egy részét, különösen a végrehajtás vonalán, sikerrel vállalhatják és vállalják is. Ezeknek a közösségeknek, amint a kisebbségi időben rájötitünik, az a különös nagyi jelentőségük, hogy felébresztik: az euiibteirekben azt a tudatot, hogy a közügy valóban mindnyájunknak ai közös ügye, s annaik érdekében Önkéntesen ©gyütltí kell dolgoznunk. (ügy van! a baimözépen.) Ezek kis foglalkozási csoportok! vagy itájegységek szerint alakult közösségek, kultiurálist vagy! gazdasági célra alakult egyesületek és autonom, szervezeteik, amelyeknek viszonylagos önállósága nélkül neim alakulhat ki szerves élet. Nem egyébről van itt sző, mint ai magyar alkotmányban' kifejezéstre jutó ősi Önkormányzati szelileim alkalmazásáról társadalmi vonatkozásiban is, vagy akár vármegyei vonatkozásban, tájegységek önlkiorniányzatlainiaik vonatkozásában. Ezek a szervezeteik) ébresztik! fel a kiseimiber felelősségtudatát, közelebb hozzák a közélethez!, lehetőséget aidnak neki az érvényesülésre és nozzászoktaitlják ahhoz, hogy a maga életének problémaival elsősorban neki magának ikiell foglalkoznia!. Tehát ezeknek ai szervezeteknek az útján válik leginkább lehetőivé a magyarságban neijilo! mindéin enő és érték felszínrehozása, kiollaiboirációs készségéneki és öntudatának felébresztése. Ezekből kell merítsen a nemzet életereje és az államigazgatás feladata <m kell legyen, hogy úgy fűzze ezeket a társadalmi szervezeteket! eigylbe, hogy minél eredményesebben egészíthessék ki az állaimgépezet munkáját. Csak ilyen módon hidalható át az állam és társadalom közötti távolság, így adódik mód és lehetőség az egyéni tehetségek és közéleti képességek teljes kiboniiakozásiáira és a. nemzet minden egyes tágja között a teljes életszolidaritás kialakítására, így válik lehetővé az, hogy a nemzet minden rétegei ai nemzeti sorssal magát önként azonosítsa és ai magyarság ügy éti ai maga belső ügyének iri tekintse. T. Házi! Társadalmi aktivitásit és autonómiát legtöbben csaki a liberális! állami berendezkedés kenetében tudnaik elképzelni, amely