Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

50 As országgyűlés képviselőházának 341. metorszláigé 135, Olaszországé 111, a® Egyesült Államoké pedig 79. Ha az orosztól eltekintünk, akkor egyesegyeclül a japán ipari termelés növekedése haladta meg a mienket, amiennyiben jelzőszáma 185-tel kulminál a nemzetközi táblázatban* Az is természetes, hogy a termelés nem emelkedett és nem is emelkedhetett egyenletesen minden iparágban- Míg a bányászat, a nehézipar- a vegyészeti ipar termelése természetesen lényegesem emelkedett, — ezek az iparágak fokozták legjobban teljesítményüket — a fogyasztási ipar túlnyomó részei, amelyek bár í — mint méltóztatnak tudni — fokozott mértékben használtak pótanyagokat, sajnos, az adott viscaonyok között kevesebbet termeltek, minit egy évvel ezelőtt. A megnevekedett termelés természetesen csakis a termelő apparátus teljes kihasználásával, sőt további tekintélyes megnövekedésével vált lehetségessé. Ehhez számottevő új befektetésekre volt szükség, mert' hiszen a beruházott tőke nagyságától függ az ipar termelési apparátusának, nagysága és a termelési apparátu növelési© természetesen befektetések nélkül nem valósítható meg. Az ipari beruházások tőkeszükséglete igeu nagy. Ez rendszerint iparáganként és üzemegységenként változik.- Magam is végeztem erre vonatkozólag tanulmányokat és arra a megállapításra jutottam* hogy a magyair iparnak jelenlegi struktúrája mellett az ^S^ munkahelyre eső befektetési költség, békebeli befektetési árakat számítva, körülbelül 8—9 ezer pengőre tehető. Ez tehát azt jelenti, hogy 8—9 ezer pengő befektetésire van szükség ahhoz, hoigy egy munkásnak munkahelyet tudjunk teremteni békebeli viszonyokkal számolva. Ez természetesen átlagérték. Számos iparág van ez alatt az átlagérték alatt- például a ruházati, a fa-, a bőr-, a f onór és a szövőipar, amelyek beiruházási szükséglete kisebb, de vannak iparágak- amelyek ennél lényegesen magasabb beruházási szükségletet igényelnek. Ilyen tőkeu igényes iparág például a vegyészeti ipar,, vagy a villamosáramszolgáltatási ipar, amely — azt lehet mondani — kifejezetten befektetési ipar» mert ott békebeli körülmények között sokszor 50—60 ezej* pengő kellett egy munkahely megteremtésére. Ha tehát az embetr egy munkahellyel szaporította a produkciót, átlagban kö rülbeilül ilyen összegeket kellett befektetniMéltóztassák már most csak egy százezer főnyi új munkásseireg beállítására gondolni s regtön elképzelhető- hogy milyen óriási tőkék befektetésére van itt szükség. Az átlagos befektetési költségek alapján milliárdokra rúg az a befektetési tőkeszükséglet, amellyel a munkahelyeIcet meg tudjuk teremteni. Ilyen nagy tőkék megszerzésié, de főképpen az ilyen tőkék mögött álló nagy gépi berendezések és építkezések létrehozása kétségkívül rendkívül súlyos^ feladat, amely máról-bolnapra nem valósítható meg ós amellett kétségkívül igen nagy terhet és felelősséget jelent mind az ipar, mind a gazdasági élet vezetőireAz sem vitás

; hogy ma, a háború ötödik évében a szükséges munkálatok végrehajtása egyre nehezebb feladat és figyelembe kell venni azt is, hogy ezeket a munkálatokat elsősorban a hadfelszerelési és azzal közvetlenül kapcsoülése 1943. november 22-én, hétfőn latos iparokban kellett végrehajtani. Ez, az ipar teljesítőképességét ebben a vonatkozásban megfelelően emelte,, de — őszintén szólva — a

'* utóbbi időben már nem jutott lehetőség arra, hogy a fogyasztási ipar jövőjéről, felújításáról és karbantartásáról kellőképpen gondoskodhassunk. A háborús gazdálkodás követikeizmén

ye tehát az- hogy vannak ma iparágak, amelyek lépést tudtak tartani a korszerűsítésben, de -sajnos, őszintén be kell vallanom — igenis van nak iparágak, amelyeknél a korszerűsítés és a felújítás ma már ijesztő hiányokat; mutat fel. Ezek olyan iparágak, amelyek a hadviselés szempontjából talán nem elsőrangú fontosságúak- de a nemzet jövője és jövő fejlődése szempontjából egyaránt nagyon fontosak. (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) Mélyen t. Képviselőház! A Magyar Gazdaságkutató Intézetet kértem fel arra, végezzen! részletes vizsgálatot atekintétben, mennyire rúg körülbelül az eddig elmaradt felújítási és karbantartási szükségletek összege- Ez a számítás azt a megdöbbeinitő képet tárja elénk, hogy az eddig elhalasztott felújítási szükséglet békebeli, árakat számítva — csak! egy keirek számot fogok mondani — félmilliárd pengőre tehető. Ezen a nehéz helyzeten kétségkívül segített néhiileg' a kormányzatnak az a behozatali politikája, hogy a még- rendelkezésre álló tehetőségek kihasználásával igyekszünk bizonyos fontos anyagokat, főleg gépeket behozni. Fokozta aziombami a nehézséget, az, hogy a régebbi árhelyzet, amelyet ebben, a vitában is szóvá méltóztattak tenni, illetve az árviszonylatökham történt eltolódás — sajnos — a legtöbb iparágban nem tette lehetővé azt a rentabilitást, amelyből meg, felelő tartalékok képződhettek volna- Néhány háborús üzemnél e tartalékok képzésének lehetősége fennállt, ettől: a néhány háborús üzemtől eltekintve azonban az előbb említett körülmény az ipar egyes ágainak olyan legyengüléséhez vezetett, hogy ez már egyenesem katasztrofális jelleget kezd ölteni. Annál is inkább nehéz ós különösem a jövő szempontjából! figyelemre méltó ez a probléma, mert nálunk a háborús beruházásoknak — azt lehet mon'diani — túlnyomó része magángazdasági alapon jött létre és pedig 'elsősorban a tartalékok végső kihasználásával, másodsorban hitelműveletekkel, holott a hadviselő államioikban, még pedig mind az angolszász országokiban, mind Németországban a hadiipar felfejlesztése közérdekű hoizzájárulásokkal, sőt sokszor ,a gépek százezreinek rendelkezésére bocsátásával és közvetlen segélyekkel történi Ez nem lebecsülen'dő. Nálunk ez különösen hátrányos iparunk szempontjából, különösen az erősebben iparosodott nyugati országokhoz képest, ahol már a békében, is sokkal nagyobb leírási kulcsokkal és tartalékolási kul'csokkal dolgozhaíttak, mint mi, nem is szólva arról, hogy a nyugati hosszabb fejlődési időszakra visszatekintő iparvállalatok már túlhaladtak a fejlődésnek azon a kezdeti stádiumán, amelyben a magyar iparvállalatok! csaknelm kivétel nélkül vannak, amikor, mint méltóztatnak tudni, a magyar iparvállalatok — különösen a nagy társaságok — sajátjukból ren'd'szerint csak a beruházási tőkéjüket tudták fedezni és az üzlet folytatásához szükséges forgótőkét, amely legalább olyan számottevő, mint a beruházási tőkeszükséglet, normális viszonyok között is rendszerint hitelműveletekkel — és bizony sok-