Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Az országgyűlés képviselőházának 341. szór nem túlságosan, kedvező' hitíelmüveletekkel — voltak kénytelenek fedezni. (Ügy vaml jobbfelől.) Ez az árrendezés most megtörtént és à pénzügyminiszter úr megértése folytán azok a

z adópolitikai intézkedéseik, amelyek történtek, — különösen az adómentes, riaktárutánpótlási és felújítási tartalékok létesítésére vonatkozó rendelkezések — kétségkívül csökkentették azt a veszélyt, amelyet az ipar leromlása miatt éreztünk, bár be kell vallanunk, hogy ma már a külföldi forgalomnak mind tökéletesebben- történő elzárása, másrészt pedig belső gazdasági viszonyaink egyre nehezebbé teszik a gépi felszerelések és építkezések létesítését és az olyan felújítási munkálatok végrehajtását, amelyek ilyem beruházásokat tesznek szükségessé. Mindenesetre törekednünk kell arra, hogy az ipari vállalatok immár sok esetben aggasztó eladósodási folyamatát megállítsuk és arra, hogy különösen a részvénytársasági keretben dolgozó iparvállalatok sorozatos tőkeemelésekkel igyekezzenek biztosítani a vállalat likviditását. Az új tőkeemelések révén pedig — véleményem szerint — törekednünk kellene arra, hogy fokozottabb mértékben, vonjuk be a mezőgazdaságnak ma pénzfelesleggel rendelkező rétegeit, ami nézetem szerint szoroj^abb és újabb kapcsolatot jelentene a mezőgazdaság* és a magyar ipar között. Tudomásom szerint a pénzügyminiszter úr a legközelebbi jövőben foglalkozni fog a társulati tőkeemelések előfeltételeinek tisztázásával. T. Képviselőház! Termeléspolitikai fejtegetéseim során át szeretnék térni most a többi termelő tényezőre és elsősorban a munkaerőellátás kérdésére. A felszólalásokból olyan kritika csendült ki, mintha a kormány nem goinkodott volna a szükséges munkásoknak a frontba állításáról és mintha ipari termelésünk tulajdonképpen emiatt szenvedne. Méltóztassanak megengedni, hogy általában megállapíthassam: sikerült — mégpedig igen nagy mértékben — leküzdenünk a felfokozott termelés munkaerőszükségletével járó nehézségeket. ÏJzek a nehézségek nem voltak csekélyek, de merem állítani, hogy ezeket a mai napig sikerült leküzdenünk. E végből néha kénytelenek voltunk — és az előző kormányok is kénytelenek voltak -— sokszor egészen rendkívüli intézkedésekhez folyamodni, de megállapíthatom, hogy ezek a rendkívüli intézkedések sohasem lépték túl azokat a kereteket, amelyekre e téren okvetlenül szükség volt. Azt, hogy sikerült a főképp szakmunkásokban mutatkozott munkaerőhiányt egészen a mai időkig, azt lehet mondani; igen kedvező eredménnyel leküzdenünk, elsősorban azoknak az átképző tanfolyamoknak köszönthetjük, amelyeket mind a kormány, mind a nagyvállalatok egyre-másra létesítettek és amelyek során sikerült a magyar munkásokból — akik műszaki előképzettség és készség szempontjából kiállják a versenyt az összes ipari államok munkásságával — olyan mértékben betanított szakmunkásgárdát létesíteni, hogy ma már a szakmunkáshiányon többéke vésbbé túl vagyunk. (Elénk helyeslés.) Hála ezért a magyar mérnökségnek és a magyar munkásságnak is, amely ezt a problémát tényleg a legnagyobb odaadásssal oldotta meg. Kétségtelen, hogy ezekre az átképzőtanfoiyamokra továbbra is szükség van, de ezenkívül szükség van a tanonckérdésnek, tehát a munkásutánpót^lése 1943. november 22-én, hétfőn Öl lás kérdésének a megoldására is. Ha megméltóztatnak engedni, erről majd később beszélek. Egyik képviselő úr felemlítette, hogy mi történik majd ezekkel a munkásokkal az atmen etgazdálkodás idején. Mielőtt erre, a témára rátérnék, méltóztassék megengedni, hogy kifejezést adjak annak a meggyőződésemnek, hogy az a széles népreteg, az a neptóimeg, amely most a háborús kényszer folytán kapcsoiódotit be az ipari termelésbe» ezekben az. időkben nagyon előnyös ipari élőképzettségen ment át. .Legyünk tisztában azzal, hogy mezőgazdaságunk teivevőképessege a háború után nam. fog növekedni, s mezőgazdaságunknak tudomásom szerint mindent el kell követnie a rentábilis termelés érdekében, ami a gépesítéssel, a racionalizálással van kapcsolatban» ez pedig nem kedvez új tömegek elhelyezésének. Helyesen állapította meg i^ozi hLûur váth kepvisedőtarsami hogy az a, néptömeg, az a népi felesleg, amely megszokta a városi munkát és a városi környezetet, amúgyis nehezen fog tudni visszatérni a faluba. Éppen ezért sokkal előnyösebt, ha kényszer folytán is, de átmentek az ipari előképzettségen, így ezek, ha nem is százszázalékos, de maj dinem százszázalékos ipari munkásokként kapcsolódhatnak be iparunknak a háború utáni munkájába. Meg vagyok róla győződve, hogy az ő kiképzésük és szaktudásuk ipari helytállásunknak is egyik kézzelfogható támasza lesz. Legyen szabad — még mindig a termeléspolitikai oldalon — a többi fontos tényezőről, a nyersanyag- és energiaprotlémákról beszélnem. Éppen az előbbiekben is, említettem azt a szoros kapcsolatot, amely a mezőgazdaság és az ipari foglalkoztatottak között van. A nyersanyaggazdiálkodás terén ez a szoros kapcsolat tulajdonképpen a háború folytán még jobban növekedett. Merem állítani, hogy ha mezőgazdaságunk céltudatos fejlesztése nem tette ivolna lehetővé azt, hogy sok külföldről jövő ipari nyersanyagot tudtunk Magyarországon termelni, akkor ellátásunk és felszerelési programmunk még ennyire sem tudott volna kifejlődni. Ez a kapcsolat, tehát a magyar mezőgazdaság és a magyar ipar közötti együttműködés számos iparjágnak a fenntartását tette lehetővé^ és számos nélkülözhetetlen cikkünk gyártását biztosította, amely ma ás rendelkezésünkre áll. De természetes dolog az is, hogy kellő ipari felkészültség nélkül a mezőgazdaság ipari szükségleteit is csak kisebb önértékben tudtuk volna biztosítani. Ezen a réven is a két főfoglalkozási ág összekapcsolódása és fejlesztése természetes és áldásos hatással járt. Meggyőződésem az, hogy ezt az összekapcsolódást a jövőben is tovább kell fokoznunk, egyrészt azáltal, hogy az úgynevezett mezőgazdasági iparok terén kell bizonyos mértékben összhangzatos fejlődést biztosítani az egyéb' ipari ágakkal szemben, másrészt pedig, mint képviselőtársaim közül többen felvetették, végre kell hajtani immár egy évtizedes decentralizációs programiunkat. Erről tárgyilagosan aœit kell mondanom, hogy etekintetben éppen a háborús helyzet igen nagy eredményeket hozott, és a magyar vidéknek a háború hatalmas iparfejlesztési programmjából lényegesen magasabb hányad jutott, mint bármikor máskor. Ma már igen sok vidéken, ahol azelőtt évtizedek alatt mi sem 7*