Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Az országgyűlés képviselőházának 341. amint említettem — csak röviden térek ki rá — a tanonciskolák és tanoncotthon ok kérdése. Ma, amíg az országnak körülbelül 450 tanonc­iskolájából mindössze 72 vam olyan, ahol az oktatást közvetlenül látjuk: és csak 19 van olyan," amely osiak tanonc-oktatási célt szolgál, ne várjuk, hogy maga a tanonc, a, munkaadó és maga at társadalom is »egészen komolyan« vegye a tanoncképzés kérdéseit. Nem látszat az, ha az emberek csodálatosképpen csak azt szekták komolyan venni, 'aminek a megjele­nési formája is komoly. Ha azt látnák, hogy a tanonciskoláknál nem 19-ben, de 450-ben lesz­nek, a főhivatásuak tanonciskolái előadó ta­nárok,, akiket ezekre a pályákra előképeznek és megkívánják tőlük az egy-két esztendős mű­helygyakorlatot és így engedik őket nevelő­oktató helyükre, akkor maga a társadalom is biztosan komolyabban venné a tamoneoktatást és általában a tanonckérdest. Ha tehát a kisiparosok nyugdíj- és öreg­ségi biztosítása kérdését, & tanonciskolák felál­lítását, az állam által segítendő tanoneottho­nok létesítését, a szerződéses tanonioidő és a szerződéses betanított munkások kérdését ren­dezzük, akkor meg vagyok róla győződvei, hogy enyhíteni tudunk a pillanatnyi tanonc­hiányon, mint ahogyan a jövőbeni »hosszú lé­lekzetre« fogjuk tudni intézményesein biztosí­taná, azt, hogy &• négy középiskolát végzett egyének főleg az iparba: kerüljenek. Nemcsak á kézműiparban! van szükség képzett férfi­akra, t. Ház! A gyáriparban is múlhatatlan szükségesek ma már nemcsak a rajzot olvasni, hanem lassan már a logaritmus léccel is szá­molná tudó szakmunkások. A közeli békeidő azt parancsolja» hogy amikor a magyar ipar termékeit az ország ha­tárán kívül is elvitték, mint ahogyan elvitték Amerikába, elvitték Indiába, mint például a motorkocsikat s ha azt nézzük, hogy kik men­tek ki, azt látjuk, 24—25 éves fiatalotk, mind négy középiskolát elvégzett fia tál, korszerű szellemű, korszerű képzettségű szakemiberek. Az élet azt igazolja,, hogy tíz-tizenöt évvel meg lehet rövidíteni ezeknek a kitűnő szerelőknek, a tanulását, ha sok mindenféle tényező olyan szerenícséseni csoportosul, hogy mind-mind az illető szakmunkások nevelésének irányába ál­líttatik. Minthogy mindössze néhány percem van még hátra, röviden csak néhány általános munkáskérdésre kívánok még rámutatni. Egyik költségvetési beszédemben az iparügyi tárcánál azt a javaslatot tettem: jó volna aján­lani a nagyvállalatoknak azt, hogy a békebeli legkisebb mértékű termelésük idején foglal­koztatott törzsmnnkásság részére kitüntetés­képpen havidíjat állapítsanak meg. Ez a havi­díj^ általában nem 1 a napi termeléssel legyen arányos, hanem legyen bizonyos kevesebb átlag, mint. a napi termelési, hogy a napi termelés átlagát azután is sarkalni lehessen. De ez ä havidíj számittassék be a nyugdíjba s ez a nyugdíjtba-beszámítási jelentené a munkások anyagi és társadalmi elismerését. A magam részéről 1 is szívesen teszem éppen azért szóvá a családi bér kérdését, mert kap­csolatos ezzel a kérdéssel s ismételten kívá­nom, méltóztassék valami formában számadást vetni azzal, hogy nemcsak ,a gyáriparban, a húsz munkáson felüli üzemekben, hajiem a húsz munkáson alul foglalkoztatott üzemek­ben, sőt ha szabad azt mondanom, a kisiparo­ülese 194È, november ÈÈ-ên, hétfoü 47 sok műhelyeiben foglalkoztatott munkások is kapják meg a családi bért. Ha van Onosa. a falusi lakosság részére, teremtsünk meg egy ipari Oncsá.-t az iparban foglalkoztatott munkások részére. (Helyeslés.) A kismunkások és zselléreik, valamint bányá­szok részére és az egyes kis iparokban foglal- 0 koztatott munkások részére, mert ezek nagy családjuknál fogva is megérdemlik, hogy ők U családi pótlékot kapjanak. Legyen ez a családi bér öly mértékű, hogy a családi pótlék a felc­ségnek mintegy nemzeti zsebpénze, tisztelet­díja. Természetesen nem 7 pengőreí gondolok, mert hiszen ennek emelését magam is kérem és sürgetem. Ezek a kérdések, t. Ház, nem is szo­ciális kérdések, hanem — az iparügyi miniszter úr nálam is jobban tudja — termeléspolitikai kérdések! A legjobb termeléspolitiika ugyanis az, ha helyes a szociálpolitika. Viszont a leg­jobb szociálpolitika az embereket erőssé, egész­ségessé és megelégedetté tenni, mert azok ak­kor mindig több és nagyobb kedvvel dolgoznak. Legyen szabad az igen t. miniszter úr figyelmét felhívni a szabadidő kérdésére is. Ez az ügy ma ugyan egy kormány megbízás alap­ján a nemzetvédelmi és propagandaminiszter úr kezében van tanulmányozás céljából. Ne méltóztassék viszont elfeledni, hogy ha a tanul­mányt a minisztertanács elé viszik^ az iparügyi minisztérium a termeléspolitika eszközeit és szempontjait is vétesse a végrehajtásban figye­lembe- A szabadidő eltöltése kérdésének vizsgá­latával — felfogásom szerint — nem csupán bizonyos nemzeti kultúrmunkat kell figyelembe venni, hanem bele kell szőni azokat a különle­ges szempontokat is, amelyeket a nemzeti ter­melés érdekei is megkívánnak, így a munkára való pihentetés szempontjait is. . Sürgetnem kell a munkásszállók létesítését is, nemcsak Pestre, Ihanem az összes ipari köz­pontokra vonatkozólag is. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Nem palotákra gondo­lok ezúttal sem, hiszen háború van. Bár eljön ­az az idő, janiikor erre is telik idő és pénz, most a háború alatt- mégis azt kérem, hogy a mun­kájuknál fogva Pestre kényszerűit emberek legalább legényotthonhoz juthassanak. Ne zi­lált viszonyok között éljenek vagy lakjanak ezek a munkások, nem is beszélve az erkölcsi züllésről, amiknek ki vannak téve. Indokolt tehát» hogy ha máskép nem, barakks'zerüleg in­tézzék ezeknek a kérdéseknek minél széleseíbh­körű megoldását. Legyen szabad a távolabbi ipari jövőre is gondolni, aktkor, amikor a szakiskolások ré­szére egyenlő elbírálást kérek. Kü/önösen a Mávag.-nál ezeket az úgynevezett szakiskoláso­kat nem szokták még a bányászaltiszti isko­lával hasonlóan sem az A-kategóriába, sorolini, holotlt, ezeket végzettségénél fogva megfelelő, hasonló ellbánás megilletne. Kérem itehát, hogy méltóztassék e kérdésre figyelmet szentelni. Végül meg kell említenem, a munka: meg­becsülésének kérdését is. A rendelkezésemre álló 30 pere idő borzasztó kevés egy felszóla­láshoz. Amint láttuk, egynapi tárgyalás, ha az összes felszólalásokat figyelembe vesszük, akkor is kevés arra, hogy mondanivalóinkat megfelelően előadjuk» hogy 1 ^ megfelelően be­széljünk) a munka megbecsüléséről^ az anyag­kérdésről a termelés fokozásának kérdéséről és, kevés ahhoz, hogy a szociálpolitikai kérdések­ről egy tökéletes keresztmetszetet adjunk.

Next

/
Thumbnails
Contents