Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-349
Az országgyűlés képviselőházának 349. dolat, lelkiség, lélek, eszme, eszmeiség, ezek fokozódó fogalmak és ezeknek: a fokoizódó fogalmaknak jegyében azt merném állítani, hogy,a lelkiségnek egy Ikicsi része, egy lelki élmény is, annyira meg tudja határozni és annyira determinálni tudja egész magatartásunkat talán egy életre is és anmiyiira determinálni tudja cselekvéseinket, gondoillklo^ dásunkat és ezen keresztül gyermekeinknek, a ránkbízottaknak és, az; általunk nevelteknek a goindolkodását, a lelkiségét és a sorsát is, hioigyi nem is lehet tudni, hol és mikor indul egy-egy gondolat, egy-egy eszme sokszor nemzetépítő, vagy nemzetromboló, világépítő, vagy viílágromboló útjára. Lehet, hogy a zsenge gyeirmekkorbian. Amit miost- fogok mondani, azt a mélyen t. vallás- és közktatásügyi miniszter úrhoz adresszálomi. Ő moist nincs jelen^ de ez nem baj. Tavalyi appropriációs beszédeim! alkalmával szintén nem volt jlélem, mégis oilyan végtelenül nobilis — ha szabad így mondanom: kedves és lekötelező — volt, hoigiy elolvasta a beszédemet, annak ellenére, hagy: külön nem hívtam fel rá à figyelmét. Ebben a -beszédben volt egy nagy szívbeli kérelmieim» A miniszter úr azzal lepett meg engem, hogy levélhetni közölte velem, nagy figyelemmel olvasta, és lehetőleg teljesíteni is foiwj'a kérésiemet, annak ellenére, hogy elég sűillyos pénzügyi kérdésekkel összefüggő kérdés volt> és teljesítette is. Amint rákerül a soir, meg is foigomi köszönni, aminthogy már meg is köszöntem. (Pándi Antal: Ritka miniszter! Van, aki nem is válaszol levelünkre!) Hogy ilyen: messziről indulóik és ilyen messziről vezetem, be, amikor azt mondom, hoigy beszélni fogefo á; vallás- és közoktatásügyi miniszter úrihoz, első pillanatban bizonyára meg méltóztattak rajta lepődni. Amikor a kultusztárca költségvetésének kereteihez; való hozzászólás jogán — ha meg méltóztatnak hallgatni — el fogom: mondani egy gyermekkori és egy ifjúkori élményeméit, meg méltóztatnak látni, hogy miért függ ez össze a lííultusztáricia költségvetésével. Egészen' kicsiny gyermek voltán* még, íiinikor kedves falusi estékein néhai édesapám •a térdére ülteitett és valami kedves, ócska kémeskönyvet • vett elő és abból: olvasott fel nekem. Szoanjas léleikkei hallgattam ezeket a mteséket vagy legendákat. Valami magyar képeskönyv vo 7 t, legendákról, hős mondatról szólít. Nem tudom, mit 'adnék érte 1 , ha még• egyszer felfedezhetnéím ezt a képeskönyvet! Többek között legjobban megragadta az én gyermeklelkemet a legenda Lehel és Bulcsú vezérek históriájáról. Arról szólt, ez a legenda, hogv a lechmezei csatában Bulcsú vezér tízezrek szorongató gyűrűjében és már majdnem halálra taposva 1 és vérezve, utolsó támadásra vezette maroknyi magyarjait, de ebben a helyzetben is dörgő hangon át tudott még kiáltani a szintén nagyon szorongatott vezértársának. Lehelnek, hogy »Többen vagyunk, mint ketten, fujiad Lahel!« A esata elveszett. Hiába ment utolsó támadásra Bulcsú vezér, hiába fu.it Lehlel vezér, a csata elveszett.. Lehel elvérzett, Bullosú elvérzett. De az utolsó kürtszó, az utolsó csatakiáltás annak zúgása átviharzott valahogy az egész magyar történelmen, narjiáinkon is, mint ahogy átviharzott a kardvillanás is, amikor a honfoglalás délnyugati szárnyát biztosító hadseregben tízezrek és tízezrek szorongató gyűrűjében, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1943 december 2-án, csütörtökön. 545 amikor már minden elveszett, Örkönd vitéz halálos csapásokat osztogatva, húzott kardot és odakiáltott Árpád fiának: »Többen vagyunk, mint ketten, vágjad Levente; herceg!« T. Ház! Bulcsú vezér elvérzett, Lehel elvérzett, örkönd vitéz elvérzett, Árpád fia, Levente herceg elvérzett, de a magyar kürtzúgás, a magyar kardvillanás, a magyar csatakiáltás akkor, amikor többen voltunk mint ketten, végigzúgott, végigvillámlott ezer év dicsőséges és tragikus történelmén és amint a honvédelmi miniszter úr mondotta, addig, amíg a jó Isten az ő áldó kezét le nem veszi róla, a magyar honvédség a nemzet reá bízott becsületét az utolsó leheletéig megvédelmezi. , (Élénk éljenzés és taps a. jobboldalon.) T. Ház! Ez a kedves, ócska képeskönyv és annak kedves olvasója, már régen nincsenek, de a mese a legenda, amelyet én szomjas gyermekszívvel szívtam magamba, él és hat a lelkemben tovább, él és hat gyermekeim lelkében, mindenkinek a lelkében, akire hatni Indok és val ahogy úgy érzem, hogy az az ősmagyar csatakiáltás minden kritikus időben, minden kritikus helyzetben valahogyan újból visszatér, valahogyan újból kicsap a lelkünkből. Valahogyan úgy vagyunk vele, mint hogyha maguktól jönnének ezek 1 a szavak, amelyeket én mondok, mint hogyha ezek bele születtek volna a magyar lélekbe és ai magyar történelembe: fújjad Lehel négy yilágtájnak: igazságot Magyarországnak, vágjad Levente herceg, sose féljünk, míg magyarok vagyunk és amíg magyar honvédségünk van! (Helyeslés és taps,) Igénytelen felszólalásomnak ezt a részét e szubjektív aláfestés ellenére is, nem a honvédelmi miniszter úrhoz kívántam adresszálni, hanem a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, mert ahogyan ez a gyermekkori élményem olyan végtelenül hatott rám, ugyanúgy hatott rám egy másik élményem, egy ifjúkori élményem, amikor olvastam egy könyvnek négy sorát : — Ady Endre verséről van szó —»Verecke híres útján jöttem én. fülemben még ősmagyar dal rival, szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival 1 ?« Amikor ezeket a sorokat olvastam, át és át futkározott hátamon a hideg: hát ilyen gyönyörűen is lehet magyarul írni? Most megfelelek arra a kérdésre, amelyet talán többen feltennének nekem, hogy miért mondom el ezeket a «zubiektív gyermek- és ifjúkori élményeket. Ennek egészen logikus és egyszerű oka van. Az oka pedig az. hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr nagy nemes hévvel és nagy felkészültséggel elmondott költségvetési beszédében többek között ezeket mondotta (of,imsmù: »A magyar öntudat elmélyítése érdekében szükségesnek tartottam^ hogy népmeséinket, gyermekjátékainkat, népszokásainkat megfelelő szakemberekkel összeigy | üjte?fíiem. A magyar táncok gyűjtése ha«onlókénn elrendeltetett. A népmesék, g vermeik játékok! és népszokások' összegyűjtésére iránvuló munka már el is készült, a páratlanul érdekes anyagot most rendezik sajtó alá. rövidesen mesne!'mik és gondoskodom róla. hogy ez a> munka eljusson! a feguto^só és legeihagyatott abb faluba is. Uervanesak összegyűjtöttem népdalainkat 'Is.« (Czermainn Antal: Csak el nie rontsák!) T. Ház! Bizonyára méltóztatnak látni, mennyire igazolt a kultuszminiszter úrnak ez 75
