Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-341
tó Àz orszâggyûîês képviselőházának 341. A hosszabblélekzetü munkarendbe tartozik bele például az ember statisztika felállítása is. Ma egészen rendszertelenül és ha szabad azt mondanom, T mindenféle gazdasági meggondolás nélkül, kizárólag csak ismeretség alapján folyik országszerte a tanoncfelvétel és a tanonckiegészítés. Nem látunk semmi célszerűséget abban, hogy mondjuk általában a szegényebb, de gyermekekben gazdagabb helyről szerezzék az utánpótlást az ipar részére. Viszont a jobbmódú egykés vagy kevés gyermekszámú családoknak csodálatos módon megvan az ismeretsége és összeköttetése a gyár vállal átoknál, »portásokon«, »nagybácsikon« és nem tudom, kiken keresztül, tehát valamilyen úton-módon hozzá tudnak jutni tanonchelyhez/ A rögtöni munkarend pedig azt kívánja, hogy tanoncotthonokat létesítsünk. Minthogy felfogásom szerint a tanoncotthonok felállítása nem kizárólagosan állami feladat, le kell szögeznem azt, hogy itt igenis, előrelátó emberpolitikát, embergazdálkodási politikát kell űzni, Mindenütt, ahol nagy az embersűrűség, ahol ipari gócok vannak, az állam igyekezzék elősegíteni a tanoncotthonok létesítését és itt — egyetértek egynéhány előttem szólott igen t, képviselőtársammal — igénybe kell venni azokat a társadalmi egyesületeket, amelyek, t Ház, hallatlan olcsó pénzen tartják fenn a maguk egyesületét. Meg kell említenem a Kioe.-t, a Kie.-t, mert elsősorban a vallásfelekezeti jellegű társadalmi egyesületekre bíznám az átmeneti, így a legveszélyesebb életkorban lévő tanoncifjak gondozását. Különösen örömmel kell megemlítenem a »Magyar Vöröskeresztet« is, mint egyesületet, amely már a negyedik tanoncotthonát rendezi be Budapesteiu Pironkodva kell beszélnem t. Ház arvó'K hogy vani a Vöröskereszt által fenntartott olyan egyesültet! tanoncoitthon, amelyeta fiúik bérébőMartainak fenn, 4000 pengős lakibéres o'tthoinlban mosásra,, takarításra is telik a heti négypengős hozzájárulásokból. Tehát nem kellenek ehhez milliók, hanem jól elhelyezett néhányezer pengővel »csodákat« lehet művelni e téren,, csak mielőbb fogjunk a kérdés intézményes megoldásához. Meg kell említenem, hogy alakult ebben a vonatkozásban két célegyesület. Az egyik a Szent István fiú-otthon, amely csak nyolc gyermeken felüli családok köréből szedi össiae a gyermekeiket és neveli igen kitűnő eredménnyel a, magyar ipar számára. A másik a Murakö'ziotthon, amelyet vitéz Horváth képviselőtársunk például gyüjtőíven összeszedett pénzzel állított fel a Vöröskereszt segítségével és amelyben a vendvidék gyermekbőségének levezetését oldják meg egy budapesti tanoncotthom segítségével olymódon, hogy a magyar fővárosiban ezeket az ifjaikat megismertetik a, ma^ar világnézettel és magyar szellemben nevelik azokat. (Tetszés.) Nem kellenek mind ehhez milliók t. Ház! Ne várjuk, míg a költségvetésben lehe tőség nyílik milliók összeszedésére. Mindnyájunknak célunk volna, nekem is esizanényem az, hogyha egy-egy nagy ipari központban, például Budapesten, a fiúk részére való városrészt rendezhetnénk be sporttermékkel ós mindenféle művelődési és szociális belrendezéssel. Amíg azonban ennek lehetősége megnyílik, — hiszen a háború most mást parancsol — tesisék a tanoncotthonok szükségletének kérdését a fentemlített apró csoportokra szétosztott' mó do ni megoldani! ülése Í94a. november 22-én, hétfőn Természetes, hogy a| tanionekérdésnek nemcsak ez a nyitja és a lényege. Szólnom kelleme például a korszerűéin berendezett tauonicműhelyekről. Szólnom kellene a tanomicbérről, a tanonciskolákról és szólnom kellene arról is, hogy csak főhivatású tanár tanítson ezekben a tanonciskolákban. Alig lehet elképzelni azt ugyanis, hogy kitűnő tanoncok nevelődjenek ott, ha nem szakmájukat teljesen: ismerő tanárok tanítják őket. Továbbá szólnom kellene arról, hogy a tanulóidőt hosszabbítsák meg, mert hiszen jó síziaikiparos csak a kellő tanulás utam lehet az ifjúból. Régebben a tanoncszerződés szerint 8—10.000 munkaórát is töltött műhelyében a tanuló, most 5000—3000et. Nem kétséges tehát, hogy régebben különb szakembereket lehetett nevelni belőlük a 8000 műhely-munkaóra alatt, mint most az 5—6000 órai alatti műhely-munkaidőben. Az időbeli hosszabbítás terve útján egy alapvető kérdéshez jutottam. Felhívom a t. ház és az, igen t minisiztea- úr figyelmét arra, hogy fagyon sok tanonc szülője nem, bírja el még a háomesztendős tamszerződést sem, mert •a tanoncbér még mindig nincs rendezve. Ellátást, ruházatot a tanonc általában nem kap és így egy szegény szülő részére túlságosain) sok a három tanoncesztendőt kihúzni éppen akkor, anákor a tanonc éppen kaimiaszkorbani van és amikor a legtöbb cipőt és ruhát fogyasztja] s részére a legerősebb táplálkozás kell. Áll ez különösem akkor, ha a gyermekeknek kedvük van ugyan a hivatásukhoz, de nieim olyan stzerencsések, hogy anyagilag erős miu/nkahelyhez jutnak. Ilyenkor azután lemaradnak a tanoincidőről és úgynevezett betanított munkássá vedlenek. Jó lenne államilag- elismertetni és szabályozná a betanított munkás munkaviszonyának» és minőségének - kérdését. Ha, a betanított munkás hosszabb ideig lenne szerződésen belül a munkaadónál, lényegesen kevesebb iskolai taníttatással, léniyegeseni magasabb bérrel, akkor ez ai betanított .munkás sem vész el az ipar jól használható úgynevezett segítői közül. Az ilyen gyermek, ha »szerződtetett betanított munkásnak!« menne el, 18 éves korában anélkül, hogy síziakipart tanult volna, addig is, amíg betanítót munkási szerződéses ideje letelt volna, olyan keresethez juthatna, e tervezet szerint, hogy családjának segítségére lehetne és 38—19 éves korában elérné ugyanazt a keresetet, amelyet a betanított munkások átlaga megkeres, úgyhogy tulajdonképpen önmagát is el tudná tartani. Ezzel magy sízoeiális kérdést oldanánk ímeg, mert a tanoncokat élesen' megkülönböztetve a betanított munkásoktól, szakemberekké neveltetnénk és elősegítenénk ezzel, hogy tanidejük, bérük és az oktatásuk mind a; műhelyben, mind az iskolában a legkorszerűbb színivomalra emeltessék, mert *ai kevésbbé tehetős vagy a keresni aka/ró fiatalokat a betanított munkáspályára neveljük. Ilyen módon ai szerződésben kötött, betanított munkásnak természetesen azt a megkülönböztetést kellene adni, hogyi szembeni a. szakiparosvégzettséggel, mesterré nem lehetne, de munkaikönyvvel rendelkeznie kellene. Miéig vagyok róla győződve, hogy ez a kettős megoldás a szaikipiaros-utánpótlás kérdését kitűnően tudná megoldani nemcsak a gyáriparban,, hanem a kézmű vesiparb an is. A következő kérdése a tanoncproblémának,
