Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-348

Az országgyűlés képidselőhdzának 348. 1918 etött is és majdnem ugyanaz a széliem hatja át vitáinkat ma is, bár kissé változott formában, mint régen, ma is a nemzeti gondolat értelmén vitatkozunk, vonatkoztatva azt a magyar nemzetre^ éppen úgy, mint az itt élő többi nemzetiségre is. Sajnos, még mindig csak a vitánál tartunk. Pedig mennyi vei más és jobb lenne a helyzetünk, ha ' a nemzeti gondolat értelmiét megpróbáltuk volna a lehetőség keretén belül legalább a nemzetiségi kérdés területén gyakorlatilag is megoldani úgy, ahogy én már 1941-ben ajánlottam. Én már akkor próbáltam a nemzeti gondolai értelmét felállítani, amikor az 1941. évi appropriates vita során mondottam (olvassa): »a magyar jövőt a magyar társadalom tekintélyes része, mondhatnám azt is, hogy többsége nem, tudja tisztán látni és tisztán megérteni; nem tudja íokén;t azért, mert az elmúlt 20 év alatt a trianoni Magyarország erre nem voit kellőképpen előkészítve,« Majd folytatólagosain a nemzeti gondolat fogalmának precizirozására leszegeztem, hogy (olvassa): »ani magyar alatt azt az embert értjük, aki magát magyarnak vallja és akit a magyar közösség magyarnak ismer el. A magyar nemzet fogalma alatt pedig a magyiar emberek tudatos összességét értjük.« Már akkor hirdettem, hogy: »a magyar életcél pedig osak az lehet, hogy a magyar nemzet fejlődjék, erősödjék és örökiké éljen.« Hirdettem, hogy — újra idézek — »ennek a Dunamedeneének uralkodó memizete mindig a magyar volt, kell tehát, hogy ebben az új, tehát a leendő európai gazdasági rendszerben is aa maradjon. Ez azt je*enti, hogy a magyar nemzetre vár a feladat, hogy a Kárpátok övezte Dunamedencét gazdaságilag megszervezze. Minthogy a Kárpátok öveizte Dunamiedenßot a magyarokon kívül más nemzetiségek, más népi csoportok is lakják, a magyar nemzetnek ezen a területen, emneki az élettérnek a keretén belül természetesen vállalnia kell nemcsak a maga életcélját, hanem ezeknek a népeknek és néni csoportoknak életcélját. is és vállálmia kell ezek jövőjének megépítését.« Ezután mintegy konklúzióképpen folytatólagosan megállapítottam, hogy ( olvas m): »a magyarságnak annak tudatában kell leninié, hogy ftzeiki a népi csoportok, eziefc a népiségek, amelyek az isteni Gondviselés és a múltban vállalt történelmi áldozatok eredményeképpen visszatértek, a szentistváni birodalmi keretbe, ma már nem azok, akik a miultban voltak. Ezek a népi «söpörtök a múltban — mondhatni — primitiv állapotbam éltek itt és most, amikor visszatérteik, már felnőtt emberekiké lettek. Már nem az a gyermek a népi csoport, aki volt, hogy ölbeüljön és hallgassa a meséi Ma ez a gyermek már felnőtt és a magyarral együtt munkát és sorsközösségét akar vállába.« Ez a felszólalásom, t. Ház, sajnos

: akkor kevés visszhangra talált. Ellenben ma, két év • elteltével,—-sajnos — kissé elkésve bár, de a visszhang mégis csak jelentkezik, úgy a magyar életcél, mint a nemzetiségi kérdés, problémáit illetően. A magyar életcél problémája, különberi állandóan napirenden szerepel- most azonban a nemzetiségi kérdés is több oldalról is idekerült Ezt örömmel és bizonyos elégtétellel állaptom meg. Legfőképpen Mikó Imre igen t.

1 képviselőtárs am nak a miniszterelnökségi tárca költségvetése tárgyalásakor történt, felszólalása, — amelyért különben me-' ülése 1943 december 1-én, szerdán. *&$ lég szeretettel és igaz barátsággal köszöntöm — amely ezeket az Í941-ből idézett megáUapításaamait, ha nem is szórói-szóra, de tételrőltételre nem osak. megerősíti, hanem mind a maga, mind pedig pártja, az Erdélyi Párt nevében magáévá teszi. És bár a további konzekvenciákban véleményünk némi eltérést mutat, merem állítani, hogy ez az eltérés csak látszólagos, amikor ö a 20 éves keserves kisebbségi soirs, átélési© után, a nemzetiségi kérdés megoldásánál ma elsősorban a magyar fajtának megerősítését hangsú lyozza ki. én pedig a magyair fajta megerősíté sét elsősorban a nemzetiségi probléma valami lyen határozott rendezésével szeretném elérni. Hogy ezt ő sem ellenzi, elég ha idézem beszédének azt az egy passzusát, aihol ,azt mondja (olvassa): »A fegyverek elhallgatása után a, •népek középeurópai térségében ' tartós béke csak olyan nemzet körül kristályosodhat]k ki, amely a maga egyéni és önző érdekein túlmenően a nemzetiségek együttműködésére alkalmas magasabbrendű állami koncepcióval rendelkezik«. Ezt az elméleti tételét 1941-ben én gyakorlatilag a következőképpen ajánlót tam megoldani (oïïvussa): »Ezt a problémát a szentistváni állam keretén belül a magyar alkotmány rugalmassága szerint oldjuk megErre a mód adva van azáltal, hogy a német népi kisebbség jogát már törvényerejű rendelet szabályozza, a román., szlovák és horvát kisebbség ügyét... közjogi helyzetét a kölc&n nösség alapján kell a magyar kormánynak rendeznie, — marad tehát utolsónak a kár pataijai autonómiának a kérdése. Ezt a kormánynak — mondottam akkor -—már régen meg kellett volna valósítania, már régen törvénybe kellett volna iktatnia, már csak azért is, hogy bizonyságot tegyünk arról; hogy egyrészt ebben az országban a népi államhűségnek értelme és jutalma is van, másrészt pedig, hogy megcáfoljuk az ellenséges propagandának azt a valótlan állítását, amely szerint a « magyar ígéret beváltására* itt senki sem gondol komolyan.« * Sajnos, amint már mondottam, szavaim akkoir a pusztában elhangzott szavak marad talk. Nem kutatom miért, csak azt tudom., hogy az akkori, általam igen tisztelt miniszterelnök úr tekintete politikai koncepciójában inkább kifelé, mint befelé gravitált így azután az a szerény felhívásom is- hogy (olvassa): »Szeretném figyelmeztetni á kormányt, hogy jó nemzetiségi politikát akkor és azokkal kell csinálni, amikor és akikkel becsületesen és minden kényszerítő körülmény közbejötte nélkül lehet«, ugyancsak minden válasz nélkül maradt. Azóta két év telt el, t. Ház, és én — hangsúlyozom, újra osak a magyar nemzeti gondolat értelmét keresve — kérdezem: ma a magyar a Dunauvölgyében nem egyedül áll-e, mint kis nemzet, rokon és barát nélkül; ma nem fenyegeti-e országhatárain kívül kelet és nyugat felől rámeíhezrdiő két nagyhatalom súlya és ma f

nam feszíí'i-e országhatárain belül , a nemzetiségi kérdés megoldatlansága; úgy, mint volt ez, 1848 előtt? Minden feltett kérdésre, t. Ház, sajnos, azt ; kell felelnünk, hogy fennáll ma is az a nemzeti gondolat nagy problémája, a lenni vagy nem