Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Az országgyűlés képviselőházának 341. ülése 1943. november 22-én, hét jön. 37 hogy a legnagyobb szociális probléma: emelni a nemzeti jövedelmet. Ebből! a mai kicsi nemzeti jövedelemből, bárhogyan osztjuk is' el, szociáf lis Magyarországot tereimteni nem lehet. Ehhez a nemzeti jövedelmet kiell emelná, de neun bankjegyekben, amint lát az. ember ilyen; statisztikát is, néha még felelős emberek is játszanak vele, hogy öt évvel ezelőtti ennyi volt a nemzeti jövedelem és ma ennek háromszorosa. Ez papírjövedelem! A nemzeti jövedelem a reális javakban nyilatkozik meg. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Az első és legnagyobb probléma tehát, — ezt én» mint a szociális ügyek állandó bolygatója, hangsúlyomon! — a nemzeti jövedelem miméi nagyobb fokú emelése. Ennek viszont egyik, mégpedig igen hatásos eszközei a magyar ipar fejlődése. Mert, ha. rajta, keresztül a nemzeti jövedelmet sikerül felfokoznunk; a mainak hároimszoirosára, akkor sikerülni fog megoldanunk szociális problémáinkat is, sőt ennél is többre nyílik lehetőség, mert még a szociális problémáik megoldása sem öncél- Az öncélí egyedül ai magyarság jövendője. Az, hogy tudjunk itt olyan nemzeti jövedelmet biztosítani, amelyből meg lehet majd teremteni a magyar magaskultúrát, a magyar népkultúrát és meg lehet teremteni a magyar honvédséget, (Ügy van! Úgy van!) amelynek birtokában és amelyet a háta mögött érezve, a magyar külpolitika úgy tud dolgozni, hogy Magyarország elsőbbségi jogát megőrizhesse itt a Duna-vöilgyében. Sőt, nemcsak' megőrizhessél, hanem visszaszerezhesse úgy, ahogyan valamikor az Árpádok korában volt, hogy tudniillik» Magyarország a Kárpát-medencében a vezető legyen; vagy legalább is — ahogyan ma mondják — primus inter pares. A kettő között sok különbség nincs ; ha primus vagyok, akkor vezető is vagyok, e,z egészen természetes. A magyar külpolitikának ezeni a módon tudjuk megadni a lehetőséget arra, hogy annak a kulturális! és katonai hatalomnalk a birtokába, jusson, amelynek alapján elmondhassa: senkinél kisebbek nem vagyunk, nem ismerjük a kis nemzet és nagy nemzet fogalmát, mi csalkl azt; as egyet tu'djuk, hogy a magyar egyenrangú mindenkivel/ és csak mint egyenrangú fél hajlandói tárgyalni a nagyokkal és a kiesükkel egyaránt. (Taps a középen.) Abban a reményben, hogy a magyar ipar fejlődési irama előbb-utóbb megteremti ehhez, az anyagi bázist, a költségvetést magaimi és pártom nevében elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Spáfci Iván! Elnök: Spák; Iván képviselő urat illeti a szó. Spák Iván: T. Ház! (Halljuk! Halijuk!) AimikoT az iparügyi tárea költségvetési vitája-, hoz hozzáfűzöm megjegyzéseimet, e fontos gazdasági ágazat kérdését elsősorban a jövő szempontjából' szeretném megvizsgálni. A magyar ipar, amely az utolsó két évtizedben hatalanasiaini fejlődött, 1938 óta; ismét nagyobb lendületet kapott és így jogosan megállapítható, hogy — amlint azt már előttem felszólalt igen t. képviseilőtársatm is megjegyezte — Magyarország már kilépett azt egyoldalú agrárálliaírnpk sorából és az ipari államok közé klerült. A statisztika; adatai azt mutatják, hogy agráriparállam vagyunk, amelyben az agrárés az ipari népesség körülbelül egyensúlyban van. Mégis úgy, hiszem, az iparosodásnak' tovább kell haladnia a fejlődés megkezdett útján, új vállalatok létesítésével, mert csak ez biztosítja a népesség jólétét és jólétének emelését, amint ©zit a nyugati nagy országok példái is bizonyítják. - Tudoimi, a jelenlegi háborús viszonyok nem, nagyon alkalmasak arra,, hogy az iparfejlesztési tevékenység nagy ' eredményekkel járhasson, de mégiis szükségesnek tartóim ennek a miunkámafk a, folytatását.-Ebből a szempontból örömmel állapíthatom m\&g, hogy egyes ipar• vállalatok tényleg növelitek is kapacitásukat. De amilyen örvendetes körülmény ez, annyira; sajnálatos a» a; körülmény, hogy újabb, nálunk nélkülözött ipiairvállalattoiki nem létesülnek, vagv legalább is kevesebb eredménnyel, mint amilyen várható volniai. Gondolok itt, olyan iparágakra, amilyen például a műselyem gyártása, valamint alz aluiminiummial kialpcsolatos és egyéb ilyen iparokra. Tudom* hogy történtek új vállalatalapítások ezeken a, területeken is, de azt látom, hogy a munka; húzódik és tálam hossziabb időt is vesz igénybe, mint amekkorát igénybe kellene vennie, így például évek óta olvasunk a csepeli cellulózegyár építéséről, de még mindis- nincs készen. A műsely:emgyár

r tás megkezdésére már régebben is srondolhattunk volna, annál is inkább, mert ebben a tekintetben nagy a szükséglet és nyersanyag is rendelkezésünkre áll. mivel ennek alapanyaga a; fai, — mint tudjuk — hazánkban bőségesen terem. Ha idejekorán, még a háború előtt történt volna kellő erejű kezdeményezés ezen â téren, akkor celluló'zeszükségletünket és a mű' rostot feldolgoizó iparunk szükségletét fedezni lehetett volna saját hazai származású nyersanyaisrból. Mindezek a példák csak annak illusztrálására szolgálnak, hogy tenni valónk van méer bőven ezen' a téren és amit eddig elmúlasztottímk. azt a jövőben

1 pótolnunk! kell. Mivel; a jelenlegi körülmények között nagyon nehéz erőteljes iparfejlesztéssel foglalkozni, a kérdést elsősorban a jövő szempontjából kell vizsgálnunk. Kérdem, vájjon mestörténtek-e a szükséges: előkészületek a jövő kiénítésére és vannak-e megfelelő tervek

1

? Az előkészületeken nemcsak az átmenetgazdálkodás terveinek kidolgozását értem, hanem azt is, hogy in árpolitikánk jelenleg biztosítja-e azokat a feltételeket, amelyek nélkül további fejlődés nem f kénzelhető el? Gondolok itt a tőkeellátás üe-vére is. mert hiszen tudvalevő, hogy tőke nélkül szó sem lehet iparfejlesztésről. Az iparosodás szempontiából a tőke előteremtésének háromféle módiát ismerjük. Az eeryik az. ha bankok bocsátanak pénzt az új ipari vállalkozások rendelkezésére, a másik az, ha a közönség nyilvános jesrvzés alánján résztvesz ilyenirányú részvénytársaságok alakításában, a harmadik pedig az, ha az iparvállalatoknak maguknak van elegendő tőkéjük arra. hoíry az újabb üzemáerakat berendezzék, génállományukat szaporítsák, vatrv modernizálják, vasrvnedig új vállalatokat létesítsenek- Elképzelhető ugyan, hogy az ál^am ad tőkét ilyen célokra, ezt azonban én nem szívesen látom, mert az a tapasztalat, hogy iíren sokan akarják a gazdasági élet különböző területein az állammal fedeztetni vállalkozásaikat, Ha a tőke előteremtésének lehetőségeit figyelembevesszük, ezek között a legreálisabb-