Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-347
Az országgyűlés képviselőházának $47. ütése 1943 november SO-án, kedden. 38 f leih, hogy mi lesz azzal a. felesleggel, amelyet a Jurcsek-terv alapján nem kell (beszolgáltatni, hogy ass mehet-e ki Viagy siem a szabadforgalomba, erről az a véleményeim, hogy minden DÓzan, a dolgokat tárgyilagosan mérlegelő embernekßsak ez lehet a felfogása, hogy a nagyszabású útj elrendezésinek lehetett olyan pontja, amely nem tökéletesem, vágott még ebben az esztendőben, — de az első évet tulaj dómképpen kísérletnek szánta a kormány. Nemi kétsége«, hogy a következő éviben a kormány, amely éber szemmel figyeli a terv esetlegéé réseit, el fog követni mindenit azok Ibetapaszitására, eireteiszelésére, s a következő évben igazán nem lehet semmit sem tenni ebhen a vonatkozásban a, gazdaság érdekei ellen. Magunk is telles mértékben azt a, felfogást valljuk, t. Ház, hogy a munkafegyelem érdekében mindent el kéli követni. A felelőis: (tényezők ajkáról számos alkalommal hangzott el az a kijelentés, hogy a munkafegyelmet a kormányzat fenntartsa. A rendeletek tömege bocsáttatott ki ebben az irányban. De itt szembetalálkozunk egy akadállyal, egy nehézséggel, aimielynek elhárítása a kormánynak még továbbra is m/unkát adhat. Arra a szédületesen nagy és », viszonyok adottságából í'olyó versenyre célzok, amely az ipari és más oldalról a mezőgazdasági munkapiac között van. Gyalkiran előfordul, hogy egyes iparvállalatok — amelyeknek, ha tiörik-szakad, bizonyos munkát el kell végeziriiök éippen a 'magasabb, az áUamirezom érdekéiben, — arra kényszerülnek, hogy a normálisnál magasabb munkabért ad : janák és ezen át az árszintet más termelési ágaikban is emlelik, ahol a munkások szintén magasabb munkabért kapnak, de nem dolgozmakt állandó am, mert nem kényszerülnek erre. Amikor a munkafegyelem kérdését érinteni!, tulajdonlkiéppen oda érteni én is a magam gondolatmenetéiben, ahova Imrédy t. képviselő ár, aki beszéde közepén azt a felfogását fejtette ki, hogy az ár- és a ibérí ronton nemcsakhogy semmi jó nem történt, hamem< ellenkezőleg, ami történt, az rossz volt. Rossz, mert a nélkül, hogy ok lett volna rá, az árszint félemielkedett körülbelül 33%-kal és a munkabérek is 20%-kai s ennek következtében az arstaIbi.litás aiunyira kívánatos gondolata hajótörést szenvedett. Sajnos, azok az elgondolások, amelyek Magyarországot illetőleg kísérteties csendet és mozdulatlanságot kívántak volna az ár- és a bérfromton, az ország adott gazdasági helyzetté folytán sohasemt voltak keresztülvihetők. De nemcsak Magyarországon nem voltak keresztülvihetők, hanem több, nálunk sokkal gazdagabb nemzetgazdaságokbami Sem. Aki a nagy kereskedelmi indexek, vagy aiz életfenntartási költségek emelkedését figyeli világszerte, tudja, hogy a magyar árindexnél magasabb kiugrások is vannak más államokbami, még olyanokban is, amelyek a tőkeáavakinak siókkal nagyobb és régibb tömegével bírnak, mint amelyekre Magyarország a maga szerénységében kénytelen gondolni. Könnyű azt mondani, milyen jó lett volna, ha 1939 őszén' ennek a háborúnak egész tartamára az árakban mozdulatlan nyugalmat tudtunk volna tereanttenii s a munkabéreket 5—6—10 esztendőre rögzíteni. Felteszem, azonbam a kérdést: ki meri ebben iaz országban azt mondani, hogy már korábban,a 30-as évek s or ám, amikor más államokhajni, ma is még semleges államokban nagy készletgyüjtés folyt, Magyarországon erről &zó lett volna? (Felkiáltások a baloldalon: Imrédy sürgette!) De nem tette. Ki mert volna akkor arra gondolni, hogy valamikor előnyös lesz, ha az embereket] airra biztatjuk, sőt arra kényszerítjük, hogy műhelyükben, lakásukban, irodájukban komoly készletük legyem így azután rögzíthettük volna az árakat, amire annál kevésbbé volt módunk, mert hiszen annakidején, 1939-ben sajnos — az árrögzítés csak fikció maradt, de íacto azok az árak nem rögzáttettek, nem jegy eiztettek fel. Az árak alakulása, ési változásia Magyarországon mindig annak is függvénye volt, hogy sereg nyersanyagot állandóan külföldroll kellett beszereznünk. 1940-ben meg nagy mozgalmak voltak ebben az országban s amikotr a rossz: termés, miaitt alig meglévő vagy meg sem lévő felleslegeket egy szegény hazatért országrészünknek kellett átengedni, a nagy erdélyi fordulat után szinte ináról-holnapra éltünk, i— sokszor kidagadó erekkel homlokumkoni, nem tudva, mit fog hozni a holnap. Bele kílltett nyugodni abba, hogy az ár- ést a, munkabér fro a torn mégis, csak mérsékelt változtatásokat tegyünk. Ezek közül az egyik volt a kormány idei ár- és munkaibérrendezése, amellyel tulajdonképipen annak a gondolatnak szolgált a legjobban, amelyeket mindem bizony« nyal az ellenzék is — élén Imrédy képviselőtársammal — helyeselni fog. Mert beszéljünk ebben a tekintetben őszinitiéni és myiltan: a háborús gazdasági és pénzügyi politikának vad óban nem lehet fontosabb eszköze, mint a lefölözésnek a különböző eszközéit megragadni, ahol csak mód van rájuk és a felesleges, az úszó vásárlóerőket így kézbekapva elvonni egy sereg kellemetlen funkció elvégzésétől. Az idei árrendezésről én pillanatnyilag siem rejtettem véka alá azt a felfogásomat, hogy ez alatt csak azt értettem, hogy a «munkájukból élők, tisztviselősorbani élők levegőt kapjanak arra, hogy közben felhalmozódott terheiktőll meg tudjanak szabadulni, de ugyanakkor mindenkinek éreznie kellett és kell, hogy a fogyasztónak mindig kevesebbet lehet megvásárolnia, abból, ami az országban a polgári fogyasztás számára rendelkezésre áll. Ezzel a kérdéssel kapcsolatbanielmilített© a fc képviselő úr azt a nagyon kedvelne és évenként újra felvetett gondolatát, hogy összhangot, kooh perációt kelleme létesíteni a gazdasági miniszterek munkássága között, hogy ia| szelííd rábeszélés eszköze helyett más eszközöketi adna a gazdasági miniszter számára, hogy elgondolásait kereSz tül'vihesse. Nem tudom valóban, hogy a magyar alkotmánnyal össze violniai-e egyeztethető e kívánság teljesítése, (Egy hang a széls&baloídaSm: Öszsze Mell egyeztetni!) de a dolog úgy áll, hogy aki az, idei esztendő gazdaságpolitikai intézkedéseit bírálat alá veszi, az világosan latjia» mennyire sz;intézis ! bi?n vani egymással a mezőgazdaiságnalk 1 , az iparnak, a közle:kedésn.ek, a hiteléletnek, a keresked eleimnek, valamint a ])énzügyeknek ai vitele, milyen mértékbeni simulnak le azok a felületek, amelyek régebben érdesek voltak és mennyire inkább és inkább egységessé alakult át a gazdasági miniszterek! miunkássága, E tekintetben' a' véleményeta az. hogy nyugodtam várhlatjuk, hogy ez a simulas tovább fog^ folytatódni s az egészi magyar közélet ]áyara valóbiani kialakul a tökéletes és még az ellenzéki általi somi kifogásolható együttműködés a gazdasági ügyek irányító közigazgatásaiban. 53*
