Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-346
Az országgyűlés képviselőházának 346. delmi adózás alól Mégis megállapítható:, hogy az évi 3600 pengő jövedelem elég szűkmarkúan volt megállapítvai, annál is inkább, mert az évi 3600 pengőt meghaladó jövedelem mái- egyébként kereseti adózás alá került. A mai gaizdasági viszony oki mellett, iá» a m agán alkalmazott, illetve ipari munkás, akinek havi 500 pengő fizetése van, még nagyobb nehézségekkel küzd, minit, a*kinek a* háború r előtti időben havi 300 pengő fizetései, illetve bére volt. Ezért tehát tel jesen jogos és szükséges aiz. adómentes létminimum határának olyan összegben való megváltozitatása, anueily mentesíti azt a kei-esetet, jövedelmeit, amely a tényleges megélhetésre való. A megváltozott megélhetési és kereseti viszonyokra, való tekintettel, továbbá a pénz vásárlóerejének csökkenésére való tekintettel •teljesein' indokolt az a kívánság, hogy az. évi 6000 pengő szolgálati viszonyból eredő jövedelem mentesüljön a jövedelmi adó fizetései adói és ess^ a mentesség az érdiekelteket 1943 január hó 1-étől kezdődői hatállyal illesse meg. Erre» vonatkozólag is beterjesztek; egy határozati javaslatot, a következőt (oiíwrislskjt) 1 : » Java ©lom, hogy a képviselőház adjon felhatalmazásit a pénzügy miniszter úrnak, hogy a szolgálati viszonyból eredő évi 6000 pengői se terjedő fizetést a jövedelmi adó alól mentesíthesse és ezen nieiitesséfet ßm éirdekeiltekriE»! vonatkozóan visszarmenőleg 1943. évi január hó 1-től érvényesíthesse.« Az intézkedés visszamenő hatályát azért kérem megállapítani, mert különben az ipari munkásság jelentős része,, aki nem volt annak tudatában, hogy jövedelmi adóvállomást kell benyújtania, ennek elmulasztása* miatt súlyos pénzbírságok kirovása^ alá került). Méltányosnak tartom, minden 1 olyan esetben, amidőn első ízben kerül valaki adózás alá szolgálati viszonyból eredő jövedelem miatt, hogy a hatóság 1 mellőz© ai. bírság kivetését, ha a vallomás benyujtásiának elmaradása, miatt az adózóhoz intézett felhívásnak a felhívott a határidőn belül elegét tesz. Nem szabad úgy elbírálni az új adózót, mint ai régit, aki már évek óta adózik, aki e'lott az, adóval'lo'másra vonatkozó 1 törvényes rendelfce 7, esek fein er et esek. r A jövedelmi adózás skálájái 600 pengőig adómentes és a 600 nemigőt meghaladói jövedelmet kezdi mérsékelten, 14 pengő 70 fillértől , kezdlődő összesrgel adoz+atnii. Az alkalmazottak jövedelmi adója évi 3600 peng® összieignéÜi kezdrídílkl, c!» 1 .;i- jövedelmi adó'skíála ennél 1 az össziaernél már 168 pengőre ugrik abban az esetben, ha n családfő legalább három! családtaggal bír. Az alkalmazottak tekintélyes része ennyi csaláVltaa-igal nem, bír, ipzért két család faárig 5 százalékkal, éerv családtagig 10 százalékkal, ha pedW egy családtag sincs, akkor IS százalékkal emelt összeget tartO'ziíik s<z adózó fizetni- ami a^t je- | lenti, hogy akiaiek a fizetése a- leeresekéi ypbb mértékben halad túl az évi 3600 neirsrőnt, anniak legalább 200 pengőt, illetve 200 pengőt meghaladó összesre! kell' jövedelmi adózás címén fizetnie, amiiklor ugyanezt a Jövedelmet már kereseti adó címén is megterhelték'. Ennél az adónemnél az is baj, hogv míg a szabadfoglalkozású egyéneiknél levonásba lehet helyezni az üzlettel, az üzemi fenntartásával járó költségekét!, addig a munkásoknál, az alrkalmazottaknáT ez nem! lehetséges, esi osak a kereseti adó összegét, vagy az egyházi adó ölsszeífét lehet levonásba helyezni. Ha ezzel a levonás sal' az évi jövedelem 3600 pengő alá esik, még KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1943 november 29-én, hétfőn. 3ST akkor sem mentes a jövedelmi adó alól. méri u jövedelmi adót a teljes kereset utiáím rójják k i. legfeljebb a Levont, megemlített adó azt jelentheti az adózók számárat, hogy egy alacsonyabb síkáláiba! jutnak bele. Ez tehát nágyjoiüi igazságtalan rendszer, amit a jövedelmi adómentes létminimum összeígéniefk! felem eléséviel egyidejűleg meg îkiell változtatni az adóskála összegének mérsékelt emelésével olíyarimódon. miinit az általános kereseti és általános jöviedielími adórendszernél van. Ebben az esetben el lehetne kerülni azt, hogy az adózó egyszerre kerüljön elviselhetetlen összegű adózás allai, mert a jövedelmái adózás, az adómentes [létminimumon, felüli összegre vonatkoznék mérsékelt, kezdéssel és csak a kereset növekedése 1 álapján emelkedne arányosan; magasabb összegre. .A jövedelmi adózás sül vos terhei köfté tartozik az is, hogy a dolgozó házaspárok illetimiényeit adózási szempontból összevonják, sőt még a családhoz tartozó gyermekek) esetleges keresetét is összevioniya állapítják meg. Ez azt jelenti, hogy az a család, amelynek több tagja keres, habár lényegesen több a kiadása., mindezt figyelmen kívül hagyva, olyan magas jövedelmi adóskáTába kerül bele, atmely egészen elviselhetetlen jövedelemadót jelent a család számára. Minthogy ez tovább nem tartható fenni ennek megszüntetése érdekében^! következő határozati javaslatot terjesztem ^lő (olvassa): »Javaslom, hogy a képviselőház adjon; felhatalmazást '• pénzügyminiszter úrnak, hogy a dolsrozó házaspárok illetményeit a jövedelemadó szempontjából ne vonják össze, hanem azt a kereseti adóhoz hasonlóan külön-külön róhassai ki.« • A továbbiakban szóvá kel] tennem az; a/ •adióztatási intézkedési •á s mely szerint a beszer zési segélyt is megadóztatják, a fizetéssel oszszevoniák', illetve a bês'fcerzésâi segél yt hozzászámítják és ilymódoif" egy magasabb adózási skálába osztják be az illetőt. Ez nemcsak helytelén, hanem; igazságtalan intézkedés is, inert a. beszerzési segélyt rendszerint azért adják, mert nem elegendő a fizetés és a beszerzési segélyéklkel' akarják a beszerzéseiket lehetővé tenni'. Mndőn faihát az alkalmazott beszerzési spgélyt kap azért, hogy önmagának vagy nsaládiának a legszükségesebb ruházati vagy egyéb szükségleti cikkeket: beszerezize, akkor az állam, testen' rá a kezét a beszerzési segélyre, mert nagyon sokszor megtörténik, hogy az akíálmaizott keresete éowen a beszerzési segély összegével jut túl a 3600 pengőn, ennek következtéiben a 2—300 pengős beszerzési segélyben részesülőre 180—200 Pengős adót rónak ki, arttelyet egy későbbi időben, kell befizetnie, a levetkező évben, midőn m alkalmazott^ esetlég már egészen megváltozott és sokkal, súlyosabb anyagi helyzetibe került. Ebben azi ügybes i* szükség van megértő intézkedésre és mpaitesíteni kellene az alkalmazottat á beszerziésii segély megadóztatása alól, mert érthető oikoVból nag3 7 ifokú elkeseredés gyűlik! össze az adózó alanyokban. A jövedelmi adózásnál most az a kibirha; tatlan (helyzet mutatkozik, hogy a jövedelmi adó késői laz év harmadik negyedében történő kirovása után 8—15 napos felszólítást kapnak az, adólziók, hogy háromnegyedévi adójukat egy összegben fizessék ki, Miután lefizetni niein tudják, mert senki sem tudott félrerakni akkora összeget, hogy háromnegyedévi adóját kifizethesse .ezért fizetési letiltásokat közbesí lenek az adózóknak, am el yek. 8—15 napiig tat' jedő hiatáridlőt szabnak meg a hátralék befizetésére s ha ez az idő letelik és a harommegyed47