Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-346

3 28 Az országgyűlés képviselőházának 346. ülése 1943 november 29-én, hétfőn. Csak néhány konkrét adatot ragadtam ki. t. Ház, annak dokumentálására, hogy ha már nem tudunk fizetésemeléssel a fixfizetésűek segítségére sietni, számtalan mód és alkalom van arra. hogy közvetve tudjunk segíteni. Mivel tudom, hogy a pénzügyminiszter úrnak is mennyire a szívén fekszik ez ia kérdés, ezért nyugodtan átmegyek a következő problémára, mégpedig a gazdasági életünkben olyan fontos szerepet betöltő hitelpolitikára. (Halljuk! Halljuk!) Megnyugvással

1 vettük mindnyájan tudomásul — és a gyakorlatban nagyon bevált, mert nagyon tapintatosan viszik keresztül — a Nemzeti Bank szelektív hitelpolitikáját és így iháborús hiteléletünk egészséges úton halad. Fel kell hívnom azonban a figyelmet arra, — amit a bizottságban is megtettem — hogy a kishiteli problémájával még külön is kell foglalkoznunk s erre nagy figyelmet kell fordítanunk. Ma ugyanis a régi 500—1C00 pengős és 2000 pengős kishiteleknek körülbelül kétszer olyan magas összegű hitelek felelnek meg. A nélkül tehát, hogy az adósok számában állna be emelkedés, vagy hogy eladósodási folyamatról beszélhetnénk, a helyzet az, hogy a számok nőnek és a kishiteleknek körülbelül a kétszeres összege szükséges ma az igények kielégítésére, mint régebbem (Ügy van! ügy van!) Ez elsősorban a hitelszövetkezetekre vonatkozik, de ezenkívül fel szeretném hívni a figyelmeit arra is, hogy elsősorban a visszacsatolt területeken — és talán leginkább Erdélyben — van nagyobb szükség arra, hogy ezt a vonalat tartani tudjuk és el tudjuk látni, mert mint ismeretes, a huszonkét esztendő alatt gazdaságilag teljesen rugalmatlanná váltak & mi kisembereink, úgyhogy igen sokszor a gyors hitelnyújtás lehetőségétől függ az, hogy a kis magyar exisztenciát, a "családot meg tudjuk-e menteni. (Ügy van! Ügy van!) Ezenkívül még két speciális momentum is van Erdélyben: az egyik a nagytömegű menekültek beözönlése, akikről gondoskodnunk kell, a másik a szórványmagyarság támogatásának kérdése, amely célra az új hitelszövetkezeti szervezet már készen áll. Amikor ezt a kérdést itt felhozom, nem mulaszthatom el, hogy hálás köszönetet ne mondjak a pénzügyminiszter úrnak azért, hogy ahányszor a mi kishiteleinkről szó volt, mindannyiszor a legnagyobb megértéssel fogadta kéréseinket. (Tarts a balközévenj Egy másik kérdés, amely a hitelélettel kapcsolatos, a pénzintézetek rentabilitásának kérdése. Tudjuk*, hogy agj első és másodikl kúriabeli intézetekkel nincs baj, de baj vam, a, harmadifkikúriiabeliiés az egészen kis vidéki intézeteknél és bitelszö vet kezet éknél, amelyek a mai kamatmarge mellett nem tudják t magukat fenntartani. Erről többször volt szó a bizottságiban is, sőt a pénzügy miniszter úr nemrégen kijelentette, hogy úgy óhajt ezen a helyze^ ten segíteríi, hogy negyedévenként felszámítható V4%-OISI jutaléknak, tehát összesen évi 1%-nalk felszámítását, fogja megengedni ezekének a kisin'tézetekmek. Tény, • hogy ecziziel gyakorlatilag, mondjuk, ai kérdés: meg volna oldva, de méltóztassák megengedni, én gondolkoztam! eizen a kérdésem' és oda jutottam, hogy ha gyakorlatilag nincs is ma semmi jelentőséige ennek, vájjon elvileg helyes-e az, hogy az egészen kis intézeteknél éppen azt réteget sújtjuk magasiablb kamatlábbal, amely az egészen kis hiteleket veszi igénybe. (Úgy van! a balközépen.) Felteszem, a, kérdést: nem volna-e célszerűbb talán, olyan áthidalásos megoldást találni, hogy miondíjuk, egy bizonyos; értékhatárig — 20CO vagy 3000 pengőig — ez a bizonyos jutalék ne legyen felszámítható és a kis intézeteken más módon segítsünk. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr expozéjában újabb adókat és illetékeket helyezett kilátásba. Háború van, tudtjuk, hogy erre szükség van, ez ellen nincs appelláta, így tehát nem tehetünk egyebet, minthogy szomorú szívvel állunk az elkövetkezendő idők elé. Van azonban egy adónem, egy illetéknetn, amelyről szeretnék; kissé bővebben beszélni. Feltetlenül, helyes szándék a mostani betegesen magas árak mellett az ingatlan; átruházásoknál az eladótól ideiglenesen megvonni a tőke €>gy

r része feletti rendelkezési jogot, másrészt pedig az általa elért túlzott nyereségetl és a vevőnél az aránytalanul magas: vételár fizetésében nyilvánuló vásárlóerőt különleges adó- val é® illetékkel' sújtani. Ismétlemi: az alapgondolat abszolúte helyes, mert a háborús idők nem szolgáltathatnak alkalmat arra, hogy bárki is jogosulatlanul meggazdagodjék. Az olyan iingatlanvásárlásoikiat igenis le kell fékezni, amelyeknél a vevő abszolúte nini3S tekintettel a vételárra és bármilyeni valószínűtlenül, magas összeget is hajlandó megadni, (Ügy van! yobbfetől.) csak gazért, hogy a pénzét befektesse, azt a pénzt, amelyet máskor betétként helyezett volna el, vagy esetleg vállalkozásba fektetett volna be. (Ügy van! Ügy van!) Van azonban számtalan olyan eset is, amikor az ingatlaneladásinak más oka van. Osak egy példát említek meg: a gondos gazda példáját, aki kihasználva a mai áratífet, fol alkjar készülni arra, hogy a háború után megállja a helyét a bekövetkező nehéz helyzetben és ingatlanát tehermentesíti. Ezt helytelen volna nagyobb! földdarab eladására kényszeríteni. Vagy gondoljunk például az oszthatatlan egységes kisgazdaságokra, amelyek csak egyben adhatók el. Ha esetleg a tulajdonos az ilyen gazdaságot eladja és rendezi tartozását, akkor lehetséges, hogy egy kisebb objektumot akar venni. Itt van továbbá például a tulajdonközösség megszüntetése céljából eszközölt eladás vagy a jövedelmet ma nem hozó kis háztulajdoinoiknato az eladása. Ezek^ egyikéről nem mondhatjuk, hogy konjunkturális eladások, de éppen így a szövetkezetek ingatlaneladásait sem vehetjük egy ^kalap alá a konjunkturális eladásokkal. De a vevők oldalán is vannak kivételek. Például mindeni jólveizetett szövetkezetnek célja kell hogy legyen' a székházépítés, vagy például gab on aîrak tár vétele. (Úgy van! Ü9y vem!) Ezeknél az inté'Z>ményéknél igazán, nem beszéilheltünk konjunkturális haszonról. Ugyancsak a szövetkezeitek éppen a falu érdekében parcellázásokat végeznek, sőt a szórványvidékeken nemzeti céllal végeznek: telepítéseket is. (Ügy van! Úgy vam!) Ezt siejm) kell tehát felemelt illeték alá vonni. Ezénti kérdtem: nem méltóztatnék-e a pénzügyminiszter úr megfonltolás tárgyává tenni: nem' volna-e helyes decentralizáltan, esetleg az egyes pénzügyigazgatóságok mellett felállítani egy-egy bizottságot, amely a® egyes konkrét adásvételi szerződéseket elbírálná olyan szempontból, hogy az eladás konjunkiturális-e, vagy nemi Tudom, nagyon sok hátránya is volna ennek (Reményi-Sehineller Lajos pénzügymiuisiKter: Borzasztó sok!), de valamilyen meg-