Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-344

226 Àz országgyűlés képviselőházának 344. Ha tehát öda keli adnunk a nemzetiszocialista győzeilem szolgálatába utolsó nadrágunkat, csizmánkat, búzaszemünket, úgy adjuk oda, de kíméletlenül gondoskodnunk kell arról, hogy main denlkiről lekerüljön, a nadrág, -a csizmái ós min? denki egyfoirmani egy sajka ibaíblevest egyék. 6. A zsidóságot teljesen kii kell kapcsolni nemzetünk életébő), nem egy harmadik zsidótörvénnyeK, hanem egyetleneggyel, mely félreérthetetlenül oldja meig nemzetünk, hazánk, országunk eme légsúlyosaibb kérdését.« T. Ház! Azt hiszem, hogy ha a közellátászegek ál'lainidóani azt szoktak) hangoztatni az egész országban, hogy honvédelmi érdek az, hogy nélkülözni kell, hogy kopott ruháikban kell járni, sfcb. Mi hungaristák tudjuk kötelességünket a honvédekkel szemben, ellenben nekünk a« a fölfogásunk, hogy szívesen meghozunk miniden áldozatot, szívesen éhezünikt. nélkülözünk és járunk kopott ruhában akkor, ha' azt látjuk, hogy mindenki éhezik, mindenki nélkülöz, mindenki kopott ruhában! jár és különösen ha azt fogjuk tapasztalni, hogy Magyarorszáffon egymillió zsidó szintén éhezik, nélkülöz és kopott ruhában jár. Sajnos, ennek éppen az ellemikezőjéit tapasztaljuk, mert amikor honvédeink odakint harcolnak és ia magyarság sok esetben a legnagyobb feketézésnek ,a helye. A termelői ugyanakkor a zsidóság

1 jórésze sohasem lakott olyan jól, mint ma, sohasem ivott annyi pezsgőt különböző partraszállások idején, mint ma és sohasem járt olygn kitűnő angol szövetekben, mint um Miután ezeket a kérdéseket a költségvetésben foglaltak nem fogják a mi elgondolásaink Sizerint kellőképpen elintézni, a költségvetést nem fogadóim el. (Mienzést és taps a szélsöbaloldalon' — A, stzúowkot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Incze Antal jegyző: Brfauinecker Antal báró! Elnök Báró Brauneeker Antal képviselő urat illeti a szó. Br. Braunecker Antal: T. Ház! (Haltjuk! Habjuk!) Ha a közellátás fejlődését figyelemmel kísérjük, aikkor minden kétséget kizáróilag meg lehet állapítanunk azt, hogy olyan hatalmas és olyan' általánosan ismert fejlődést következett be, ami a három évvel ezelőtti helyzethez nem mérhető. Bizonyos rendszerességet, organir záltságot és céltudatosságot vélünk felismerni. Látjiuk azt, hogy a mai rendszer, a pontrendszer igenis bevált, helyes és hozzászoktatja a gazdatársadalmat ahhoz, hogy egy bizonyos termeléstmiagária nézve kötelezőnek tekintsen, a beszolgáHtiatást ezzel iszeimben ugyánesaki mint egy kötelező tényt jó előre, tehát egy esztendővel azelőtt tudja ós saját gazdaságának üzemét úgy állítja be, hogy eleget tudjon tenni a pontrendszerben előírt kötelezettségének. (Ügy •van! Úgy van! a középen.) Itt elsősorban! dicséret illeti a miniszter úr őnagyméltoságát ég, Jurcseik államtitkár urat, (Felkiéííásm\ júbbféM és középen: Éljenek!) akik ennek a rendszernek a megalkotói és ennek a rendszernek az adott körülmények között és minden szervezési nehézség ellenére a legjobb és legeredményesebb ker észtül vitelét tudták biztosítani. T. Ház! A miniszter urak és a hivatalos kőhöz szólunk hozzá, akkor a legtöbbet hangoztatott probléma a feketézés. Maga a feketézés olyan nagy kérdésikomplexus, amelynek feltárásához! igen hosszú időre, igen sok adatra és igen beható tanulmányozásiriai lennie'' szükség, tehát csak felületesen fogom' érinteni ezt a ûïèse Ï94Ù. november É$-én, csütörtökön. ikérdést, azonban meglátásom szerint ki kívánnám emelni azokat a fősaempoutokát, amelyek a feketézés megakadályozását célszerűen szolgálnák. A feketézés t két fő tényezőre kell vissziavezetni. Az egyik a helytelen árpolitika. (Csoór Lajos: Na igen!) Ez ugyancsak

1 olyan nagy komplexus; hogy ebbe belemerülni lehetetlenség; A másik' tényező, a másik körülmény az, hogy aimíg az áru a termelőtől eljut a. fogyasztóig, azt latjuk, hogy ott van ezen az úton a legnagyobb nélkülözéseket kény télen elviselni, árak normálisak, közben! azonban a nagykereskedők, a kiskereskedők, ai telepes kereskedők és nem, tudom, milyen kereskedők azok, akiknek a kezén elsiklik és mire a fogyasztóhozáut, (Csöór Lajos: Ilyet nem lehet mondani. Teljes tévedés! — Emök csenget.) akkorra már fekete ára lesz. (Gsoór Lajos: Meg van állapítva mindenütt a százalék. Ellenőrzik! — HíMjuk! H&MJitk!) Ezzel kapcsolatosan' rá kell térnem a® egykezekre. (Pándi Antal: Ea asz! Az egyfciezek!) Az egyikezeknek — mondjuk — miegrendszabályozása kétségkívül fontos probléma. Az egykezek m

a

, már többéJkevésbbé hatósági, állami feladatot teljesítenek, (Ügy vatré! Ügy van/ a középen) tehát ha állami feladatot teljesítenek, akkor a közalkalmazottak büntetőjogi felelőssége kiterjesztendő ezekre az egy kezekre (Helyeslés.), hogy ők is ugyanabban a hierarchiábam legyenek, mint az állam tisztviselői kara és ugyanúgy megrendszabályozhatok legyenek, mint az az állam tisztviselői kiaránájl van. (Helyeslés.) Ha figyelemmel kísérjük a kiutalások rendszerét, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a kiutalások nem a fogyasztó, nem a gazda számára történnek, hanem, rendszerint a közbeiktatott kereskedő, vagy pedig iparos részére. E71 helytelen, mert látjuk azt, hogy az az ipairos, aki például megkapja a maga szegmennyiségét, a szeget nem munkára használja fel (KuhaJda Vilmos: Hanem mire?), hanem azt eladja (Kuhajda Vilmos: Ezt alig lehet állítani, olyan kis mennyiséget, kap! — Elnök csenget.) és így a fogyasztó maga már csak fekete áron tud hozzájutni a szükséges cikkekhez. Nem egy példát lehet mutatni arrav hogy azok a oseSkélyszámú lábbelijegyek sem válthatók be, amelyeket kiosztanak. (Ügy van! a beeközépen.) . Nincs megfelelő mennyiségű bőr (Egy hang a balközépen: Feketén' d^érmennyi van!), illetve van, de csak feketén áll rendelkezésre. (Z 2 a balközépem. — Egy hwrig 'la szehőbaWd'flon: EfazámoltkntMk az iparost!) Amikor: megkapja az iparos a megfelelő ellátmányát, akkor inkább elfeketézi, semhogy a törvényesen biztosított jegy ellenében kiszolgáltatná. (Ű0y van! a balközépemi) Ha ezt figyelembe veszem, akkor kérnünk kell a miniszter urat, hogiy a jövőben a kiutalásokat közvetlenül a fogyasztó • részére eszközölje, mert hiszen itt a, feketézésre ninícs lehetősége. Például a lábbelüfronton, ha a legjobb esetben kétévenként egy; pár lábbelihez tud hozzájutni valaki, egészen bizonyosan nem fogja azt elfeketézni, hanem magánaki foerja megtartani. Ugyanitt kell

r megemlítenem, hogy az anyagelosztás, amely jelenleg többnyire az elsőrangú közfogyasztási cikkekre vonatkozóan az iparosok útján történik, aránytalan!, mégpedig azért, mert az iparosok számát és nem a lakosság számát veszik figyelembe (Gaál AI a-