Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
164 Az országgyűlés képviselőházának S43, icaaíki akikor lehet elmenni, ha erő áll 'mögöttünk és ha a harctereken megálljuk a helyünket. Ez nagyjában a lényege a miniszterelnök úr beszédének!. T. Ház! Ugyanakkor a szakszerveizetekben mást tanítanak. Délelőtt beszélhet a leventeoktató a hazaszeretetről, beszélhet a hősi áldo zatvállalásról. (Oláh György: Délután, Marx ról beszélnek nekik!) közösségi érzésről, harcról, ha délután elmegy az, a szerencsétlen fi a taleimber a szakszervezetbe, — mert nincs hova menjen, hiszen a politikai pártoknak meg van tiLtva- hogy ifjúsági szervezéssel foglalkozzanak s így egyedül a szociáldemokrata szakszervezetbe van belekényszerítve —, ahol azt mondják neki, hogy nem kell dolgozni, nem kell sietni a mimikával, szabotálni kefll, sztrájkolni kell. békét kell követelni, (Baky Lászlód Ne harcolj!) kössünk különbekét Szovjet-Oroszországgal, jön Sztálin Józsi bácsi- Ezekután mit várjunk attól a leventétől, aki délelőtt ezt tanulja, délután azt tanulja- Kettéhasad magyar lelke és úgy megy ki katonának a harctérre. (Oláh György: így van!) A miniszterelnök úr hiába mondja a hivatalos kormányállásfoglalást, — és hinni szeretnem, hogy az a hivatalos állásfoglalás, hogy ez a háború a mi háborúnk — ha ott a munkahelyén annak a leventeifjúnak délután egészen mást tanítanak. (Abonyi Ferenc: Kiirtják a lelkéből a hitet és a hazaszeretetet! Ezen dolgoznak!) A háború tudatosítása ilyen körülményeik között természetesen rendkívül nehéz. A propaganda nincs annyira a honvédelmi miniszter úr kezében, mint amennyire, a kezében kellene, hogy legyen. (Oláh György: Kár!) Legutóbb például örömmel hallottam a rádióban az egyik le ventenegy eidórát, amikor egy vasárnap véletlenül itthon voltam. Ugyan- . akkor a rádióban artról beszélnek, hogy belesodródtunk a háborúba. Azonnal meg i s * írtam leveliben a miniszter úrnak, választ ezideig nem kaptam, de remélem, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni. A szolgálati szabályzat öröikszép tanítására, az erkölcsi erőre akarok még egypár pillanatot fordítani- Az erkölcsi erő nem írott malaszt, hanem élő valami- az maga az ütőképes élő hadsereg, az maga az egész magyar nemzet. E célok érdekében mindent meg kell tenni, nemcsak beszélni. Szép ígéretek igen soksizor és nagy számban hangzottak él. Ezekből azt látom, hogy a honvédelmi miniszter úrnak nem volt olyan hatalma- amilyen hatalomra a nemzet érdekében ég a hadsereg ütőképessége érdekében szüksége lett volna. Márpedig háborút viselni, egy háborús felépítést, mozgósítást vezetni, a lelkeket megfogni csak egy személyes vezető képes és e z nem lehet más, mint a honvédelmi miniszter. A honvédelmi miniszternek azonban akkor teljes felelősséggel kell tartoznia az egész nemzetnek- a nevelésért a vezetésért és a termelésért az őstermelésben és az iparban egyaránt. Mert ha ezt a jogot nem kapja meg a miniszter úr, akkor természetesen üres- sízalmacséplés m egész. 1. Haz! Hogyan lehessen azonban ebben az országiban miliitlariista propagandát! csinálni, amikor legalább százezer riádió- bömböli naponta Londoint és Moszkvát, és legalább másfélmillió zsidó és> zsidóbérenc terjeszti Moszkva és Lonf- ' ülése 1943. november 24-én, szerdán. don Legújabb híreit? (Egy hawg a szélsőbaloldalon: Még mimdig Uhetl) A budapesti sajtónak egy igen tekintélyes részié még mia is zsidó kezekben van vagy zsidó szellemi befolyás irányítása alatt áll és csak azt írják meg, — főleg azt írják vezető helyekéin — hogy mit írt rólunk London, mit döntöttek Moszkváiban és mindezeket úgy állítják be, mintha ez már készpénz lennie, elfelejtve azt, hogy a nagy Leszámolás, és a nagy ütés még csak! most fogjon ni és elfelejtve azt, hogy al diáidíallmas nemzeti szocialista fegyveres _ nemeit nép ereje északtól le délig ma is mindenütt idegen al%mok területén áll (Botár István: Töretlen!) és hála Istennek, a mi katonáink is 400—500 kilométerre i'deigen területen védik a miagyar hazát, T. Ház! A rádió valamikor mindig megemlékezett arról, ho.s:y veszélyes harcok közepette küzd a m'aígyiar katonai Nagyon érdekes vagy különös, — nem tudom, mi akart ez lenni — hogy polntosan azon a napon, amikor egyik könnyű hadosztályunkat, a keleti fronton bevetették a tűzvonalba, a rádió ezt a figyelmeztetést elfelejtette-, Ennek a figyelmeztetésnek, ennek az emlékezésnek nemcsak a rádióbíaini kellene mföglennie; keresztül kell VEeiíiv azt, hogy ez az emlékezés a nap minden, órájában, miniden percében a magyar szívekben és lelkekben éljeni. Az iskolában a tanítást ezzel kelleme kezdeni és végezíni, a rádió jazzenéjei között hirtelen szünetet kellene tartani és be kellene mondani egyetlen egy mondlátqt, hogy emlékezzünk ai nemzetünkért és hazánkért harcoló honvédekre. (Aiidréka Ödön: De megtudni á London!) T. Ház! A Nyilatekeresztes Párt vezetőije, Szálasi Ferenc elrendelte, hogy a párt minden egyes összejöfveltíeilét, értekezletét a hősökre való emlékeizéssel kezdje és végezze. Ezt egészen biztosan minden egyes társadalmi •eigyesülötben, az iskolákban és az egyetemeken is mindenütt meg lehet valósítani. Has pedig sokszor mondunk valamit, — ez a •propagandának egyik 'legnagyszerűbb eszköze — az emberek e'lőbbntóbb mégis gondolkozni fognak. A hősi kultusz emeléséhez is szükséges ez. A japán császár most tízezreket avatott hősökké, szentekké, de még is van az eredménye, az emberek, mint élő repülőgépek zuhannak a repülőgépanyaL hajókra és semmisíitik mek egymás után azokat. A hadirokkantak ügye a 4500/1943. számú rendelettol átment a miniszterelnökségi tárca jogkörébe. Hogy jó lesz-e igy vagy nem, azt a jövő fogja rövidesen megmutatni. Csak arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy katonakezét ne vegye le erről az intézményről és hogy a rigorozitásból egy kicsit engedni kell. Ne vegyék olyan szigorúan a 74%-os hadirokkantság megállapítását csak azért, hogy ne legyen 75%-os. Azok az emberek, akik a 75°/o-ig eljutottak, megérdemlik, hogy azt a csekély rokkantsági pótdíjat megkapják. Az agrárolló amúgy is nagyon kinyílt, a hadiözvegyi és hadiárvai segélyek és támogatások úgyis nevetségesen csekélyek azokhoz a nagy áldozatokhoz képest, amiket katonabajtársaink kint a csatamezőn hoztak. Ne felejtsük el, hogy hadirokkantjaink, özvegyeink és árváink sorsa és iövő élete a nemzeti becsület kérdése. T. Ház! Hivatkozni akarok még a hadigondozottaknak különösen a vidéken való barátságosabb ellátására, fogadtatására. Elismerem, hogy a közigazgatás tisztviselői sokszor idege-
