Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
Az országgyűlés képviselőházának 343. ülése 1943, november 24-én, szerdán. 18$ net, aihol találták, ennélfogva új járatokat, új aknákat osak az utóbbi időben kezdtek megint csinálni. Azt hitték, a háború nem tairt tovább mint két évig, ha pedig a háború keit; évig tart, ez alatt azt, ami a környezetükben van, köniynyen kibányászihatják, kivehetik, aizután pedig úgy is jön a pangás, amikor nem kell annyi szén és akkor ráérnek új^ aknákat csinálni. A háború azonban nem két évig, hanema négy évig tartott eddig, és a legtöbb bánya kimerült úgy, hogy a legnagyobb erőfeszítés útján lehet az ürziemet fenntartani. Ne a munka sságbani keressék tehát ennek okát, (FeMéHások a széfsŐbctioldalon; Nem is!) mint ahogyain nem is keresik, merít! a legíkevésbhé at munkás az olka annak, hogy ninos elegendő szén. (Horváth Géza: Mindenki tudja!) Mindent összefoglalva arra kérem a miniszter urat, hogy minden olyan, intézkedést, almiély fölösleges, amely időrabló, amely elvonjál a munkásokat munkájuktól 1 , legyem az akár csuklógyakorlat, akár világnézeti oktatás, mellőzzenek és minden figyelmükéit! arra összpontosítsák, hogy az ai munkai, amely a gyárakban folyik, minél eredményesebb legyen és minél előbb megkapja ai honvédség azt á felszerelést, amelyre égető 'Slzükségei van. (Helyeslés a középen. — Venczel Antal: A világnézeti oktatást pedig bízzuk rá a szociáldeimokratákrai?) Válö aljuk is. (Horváth Géza: Ezt elvégzik!) — r Egy másik területre- térek át, amely nem valami népszerű témái ebben a t. Házban, de mégis meg kell 1 eimllí'teineni, mert végre ebben is remidét kell teremteni és ez, a kisegítő munkaszolgálatosok — népszerűbben zsidó munkaszolgálatosok dolga. Már Teleki Pál néhai miniszterelnök 1 úr elmondotta, hogy ahány hivatali, íánynyiféle zsidótörvény van Magyarországon. El kel] mondani, hogy ahlány munikásszázad van, annyiféille alkalmazása van a zsidótörvénynek. 1 . Nem akarom azit mondani, hogy az urak nom hajtják' végre a zsidótörvényt! Az egyik helyen korrektül, a 1 másik helyen túlzottan hajtjáld végre, van is panasz elég. dei egységes programm, egységes irányítás ebben nincs. Vannak századok, amelyekben a műnk aszol gálatosofk időbérben, dolgoznak. Elnéztem Erdélyben, ahogyan, a gyamt'át szedik. Sem a szakr szerű oktlaitás nem volt meg, sem nem volt kellő irányítás. A teljesítmény hihetetlenül! alacsony volt, nem azért, mert a munkaszolgálatosok nem dolgoztok volna, hanem mert nem tudták munkaidejüket kellőképpen kihasználni, mert nemi volt szakszerű oktatás arra nézve, hogyan kell a gyantát szedni. Egy másik! eset: Valamelyik fehérmegyei uradalomban egy grófi birtokon zsidó munkaszolgálatosok tőzeget ásnak ki. Eleinte megpróbálták erős eszközök alkalmazásával a termelést fokozni. Menit is valahogyan. Utóbb aztán mégis csökkent a termelés, mert tiszta tőzeget kívántak. Most megfordították a dolgot és azt mondták: ezentúl aktkordban fog játoki ezit k r munkát végezni éspedig úgy, hogy az, aki hét köbmétert kitermel egy nap, az a legközelebbi vasárnap szabadságot kap. hogy hazamehessem tisztálkodni, aki padiig nem termelt ki ennyit, nem mehet haza. Hét köbméter >ki termelése még egy kubikusnaik r is , meglehetősen nagy feladat, hát még egy olyan embernek, aki soha életéiben ilyet nem csinált. (Zaj a széísőb'aioldqlonj Nem lehet az, emberekltol bliyan teljesítményt v követelni, amelynekl teljesítésére seni^ íizik'aüag, sem szellemileg, sem semmiféleképpen nem alkalmasak. ' (Z'.aj r a swélsőbaloldalon.) A nélkül, hogy ezizel a _témával r tovább foglalkoznék, azit kérem a miniszíteir úrtól, hogy az összes munkaszolgálatos^ századokat, azoknak minden dolgát, szabadságolását, bevonulását, betegségét és min; (len egyéb dolgát egyetlen egy központi szervre» bizza és az az egy központi szerv irányítsa, vezesse őket, ez parancsoljon a munkaszolgálatosokinaki, mert ez a, mai állapot ugyancsak! meglehetősen sok 'bürokráciával, időpazarlással jár, amely sem a munkaszoigálaftosoknak meni' használ, sem az országnak nem használ, amely pedig igen sokat áldoz azért, hogy a munikaszolgátaitosok foglalkoztatva legyenek:. Itt van például a munkaszolgálatosok betegség címén való szabadságolása. Lehet erről sokat beszélni. Vannak esetek), amikor egy embert hatszor vizsgálnak felül, noha megállapította a tisztiorvos róla, hogy fertőző tüdőgümlőkórban szenved. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Malasits Géza: En tehát azt kérem a t. miniszter úrtól, hogy mind a; két kérdésiben az. ipari munkásság kérdésében és a munkaszolgálatosok kérdésében is egységes irányelvek szerint járjanak el. A munkaszolgálatosok ügyét kérem, hogy központi szervre bizza— Elnök: Méltóztassék beszédét befedezni. Malasits Géza:... mert ha ez így folyik, abból az; országra kár származik. Minthogy a kormánnyal szemben bizalmatlansággal viseltetem, a tárca költségvetésiét nem szavazom meg. Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Renienyi-Sehfcieller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Haljuk!) Van szerencsém beterjeszteni az 1944. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot és annak indokolása ti Tiszitelcttel kérem, méltóztasséki a törvényjavaslatot kinyomatni, szétosztatni és annak idején általános és f részletes tárgyalásrai a Ház, plébuma elé kitűzni. Egyben tisztelelttel bejelentem,, hogy ,a, javaslat előadójául Cselényi Pál, ^helyetites előadójául pedig Inánttsy-Pap Elemér 1 képviselő urait kértem fel. Elnök: A beadott törvényjavaslatot a Ház ''kinyomatja; és tagjai között saéto szítat ja. A miniszter úrnak az előadókra vonatkozó bejelentését pedig t tudomásul veszi. A javaslat napirendre tűzése iránt a költségvetés tárgyalása utáni fogok a képviseíőháznak előterjesztést tenni. Szólásra következik a vezérszónokok közül? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Demkó Mihály! Elnöik: Demkó Mihály képviselő urat illeti a szó. Demkó Mihály: T. Ház! Az előttem eddig felszólalt vezérszónokok valamennyiének beszédénl látszott a honvédség fölkarolásának, a honvédség fejlesztésének s a honvédség ütőképességének előteremtésére irányuló kívánság. Ez csendült ki az előttem szólott Malasits t. képviselőtársam: bevezető szavaiból is és ebből kotastatiáCíható, hogy az egész Ház és a Házont keresztül az egész nemzet, egész Magyarország egy ' lélekkel, egy gondolattal és elgy akarással 1 óhajtja a magyar honvédségnek, illetve a magyar hadseregnek fejlesztését, vitéz Horváth igeini t. képviselőtársaim Zrinyi Miklósnak, a nagy hősnek, mfinit a Delvidelknefc. és a Muraköznek egyik leg31 í: