Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
* Áz országgyűlés képviselőházának Sil hiányosságok vannak, ezeket a hiányokat méltóiztasisék pótoltatni, hogy visszakerülhessenek legalább arra a piedesztálra!, ahol voltaik a régi háborúban dicsőséget és babért szerezve. (Helyes és a szélsőbaloldalion. — Szöiősi Jenő: És kitüntetéseket!) A tairtaléikos. nőtlen tisztek ' nemi kapnak lakbért. Ezek is otthagyják az. otthonukat és elvonulnak a hadrakelt sereggel. Ök se legyenek anyagilag mostohábban ellátva a ténylegest tiszteknél, ők is kapjanak lakbért, tehát ugyanolyan elbírálásban részesüljenek, mint a ténylegesek, mert hiszen tényleges katonai szolgálatot teljesítenek. Köszönettel vessizük tudomásul, hogy az új fegyvernemiek bevezettettek a. honvédség keretében, mert hiszen ez. a mai korszerű háborúban, elengedhetetlen^ Ne méltóztassék azonban elfeledkezni a munkahadsereg felállításáról, melyet szintén, ha nem is annyira, 'de megközelítően fontosnak ta.rtok ai hadrakelt sereg munkájában, mint a többit. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal®.dalom*.) Ugyanakkor meg kell említnem azt is, minisizter úr, hogy a zsidó munkaszolgálatosok elhelyezkedése és erkölcstelenl viselkedése minden kritikán aluli. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloMalon. — Horváth Géza: A viselkedésük. — Baky László: Ki kell telepíteni a faluiból! Lehetetlen állapot \) Eltekintve attól, hogy ezek anyagi jólétük• nél fogva mindent feketén vásárolnak, tehát árt drágítanak (Palló Imre: Megtöltik a vonatokat!), rettenetesen visszataszító az, hogy a községekben és városokban történt elhelyezésüknél fogva, olyan erkölcstelen életet élnek, hogy az erkölcsös életet élő falusi lakosságból felháborodást váltanak ki. (Baky László: És még házakhoz szállásolják el őket! — Gosztonyi Sándor: Botrány!) Méltóztassék, miniszter úr, ezeket kivizsgálni és a visszásságokat a legradikálisabb eszközökkel megakadályozni.. (Szöllősi Jenő: Örökké vizsgálják! — Baky László: Falun kívül elhelyezni Őket! -- Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Táborokba! — Maróthy Károly: És miért utazgatnak ezek minden héten? — Horváth Sándor: Zálogba tenni és nem kiváltani őket! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ciánozni!) Bátor vagyok még egy dolgot megemlíteni, amelyet az előttem szólott igen t. képviselőtársaim nem említettek, én azonban szükségesnek tartom felhozni. Előrebocsátom, hogy a világon senkit nem akarok gyanúsítani, még csak a gyanú árnyéka se férjen senkihez, sőt épr>en az illetők érdekében teszem ezt a megjegyzésemet. Az ofszág polgári' lakossága a legnagyobb áldozatok árán adományozott sze. retetcsomagot, meleg ruhaneműeket a honvédség harcoló részének- (Szöllősi Jenő: Cigarettát!) Aljas, legtöbbször alaptalan suttogások olyan meg nemi engedett propagandát folytatnak, azt híresztelik, hogy ezek a szeretetcsomagok, ezek a meleg ruhaneműek nem jutottak el az arra rászorult honvédek kezébe. Én kérem a miniszter úr megnyugtató válaszát (Horváth Sándor: Ki kell vizsgálni!) és nagyon szükségesnek tartom az illetékes tényezők szerepének tisztázása, valamint önmegnyugtatása céljából a nyilvános, akár hirlapi, akár egyéb módon történő elszámolást. Ez részben elejét venné az ilyen alaptalan suttogásoknak, részben pedig ». ütése 1Ù4Ê. november M-en, szerdán. 139 tisztázná az illetékes tényezők munkáját és szolgálatkészségét. Bátor vagyok megemlíteni azt is, mélyen t. miniszter úr, hogy egy régi rendelkezés alapján már évek óta minden egyes apró kis fizetés alakalmával számolócédulán, számlán a számla, fején ott szerepel egy két filléres kényszeradbmány, a népi gázálarcok beszerzése céljából. Nem hallunk ezekről a népi gázálarcokról. Nagyon szeretnők tudni, miniszter úr, hogy teszerezték-e, mert hiszen ezek a 2 fillérek, hovatovább milliókban fognak mutatkozni. Beszeszereztek-e ilyen népi gázálarcokat és ezeket kinek juttatták? Szem előtt tartották-e az erre igazán rászorult legszegényebb nép rétegnek " gázálarccal való ellátását? Tudja nagyon jól a miniszter úr, hogy ezekben à nehéz órákban a nemzetnek 1 egyet kell akarniai és ez a közösen egyetiajkarás nem lehet más, mint aiz egész nemzet összefogása, hogy ezt a háborút megnyerjük a tengelyhatalmak oldalául (Ügy vom! Ügy van! Nagy tapsa széisőbaloir ! dalon.) Ugyanakkor az országban működik egy antimilitarista politikai párt, (Egy hang a szer \ sőbéloildalcú'': Kommunista! r— Meskó Zoltán: ; Gyereket a nevén!) amelyik a sajtóján, a prol pagandáján keresztül mérgezi a nemzetet. Ez ; a vöröskalapácsosszociáldemokrata párt, (Palló jj Imre: És .a szövetségesi polgári tagozat! — | Egy hang a\ szélsőba'-otdálow: A pártszövetség!) ü amelyiknek hivatalos siag tó orgánuma a Nép:j szava példányait, miután tudják, hogy a sajtó k| immáron igen hathatós' és hatalmas fegyver és ; propagandaeszköz, ismeretlen, tettesek ezerszámra osztogatják a honvédség tagjai között. 1 (Nagy zaj a szélsőbaloldaon.) Sőt a bel1 ügyi kormányzatnak zaklatásmentes hallgatása folyta«, ^még inkább bátorságra kaptak, (Baky László: Nagyon finoman fejezte ki! — (Zaj a szélsőbaloldalcm.) ezerszámra; osztogatják a honvédség tagjai között ezt a vöröscsillagos, kommunisí-a röpcédulát, amelyet leteszek a Ház asztailára. (Zajos feikiáltásoilz a bal~- ásí szélsőbaloldaXon: Hallatlané Borzasztó! — Egy hang a szélsőbaioídabon: 1918 ban is így kezdődött!) Kérem a miniszter uriat, méltóztassék a leg" radikálisabb eszközökkel elejét venni annak és megakadályozni, hogy ilyen a honvédség kezeibe kerülhessen. (Maróthy Károly: A belügyminisztérium intézkedjék ezekben a dolgokban.) Ha a belügyminiszteT árral nem méltóztatik rendészeti kérdésben megegyezhetni, tessék külön katonai,rendőrség felállításával enneki elejét venmi. (ßlertiM helyeslés és nagy í&ps a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Elég volt a barátkozásokból. Megint 18 felé evezünk. Ez lesz a> vége! — Egy hang « szélsőbal'O^daAan: Holl a belügyminiszter űr?) Nem szeretnék arra is kitérni, amit Baky László igen^ t. képviselőtársam már megemlített, arra a bizonyos ominózus memorandumra!, amelyet Miskolcon ismertettek, mert hiszen reméljük, hogy az ottani vezérszónok, aki itt is vezérszónok, talán elmond valamit a memorandumból ezzel kíapesoilatban. (Baky László: Talán nemcsak Miskolcon mondja el álláspontját! — Zaj.) Most csak azt kérem, hogy ezt a kútmérgezést méltóztassék lehetetlenné tenni, mert a honvédség'az a szent Mncsüník, amely felé, ha bármilyen kéz szennye« és alantas szándékkal nyúl, azt lé kell verni onnan. (Taps a szélsőbaloldalo'n.) Ugyaniakkor a _ miniszter i urat arra fogom kérni, hogy gondoljon arxía a