Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-329

Az országgyűlés képviselőházának mének, aimely történelmi eszméje, történelmi megalapozása Magyarországnak, mintegy kísérjtetjáró ereje érvényesült akkor, amikor központosító szándékkal igyekeztek rendezni egy nagy kérdést és nem az önkormányzatok szellőmére kívánták bízni ennek a nagy kérdésnek elintézését. Az a harmadik nagy szempont, amely miatt szükségesnek tartjuk, hogy felszólaljunk és a magunk nézetét hangoztassuk ennél a törvényjavaslatnál, éppen az önkormányzati szempont. Ami magának a törvényjavaslatnak az önkormányzati szempontra való helyezkedését illeti, természetes dolog, hogy ezt a legnagyobb odaadással, egyetértéssel, ragaszkodással üdvözöljük és mivel a törvényjavaslat tulajdonképpen ezen az elvi alapon nyugszik, tehát a törvényjavaslat mellett állunk. Itt van az az alapeszme is, amely a tanyai közigazgatásban a több és jobb szolgálat megvalósítását kívánja elérni a nép felé. Ez megint egy olyan szép szociális gondolat, amelyért érdemes volt megalkotni ezt a törvényjavaslatot és amelyért érdemes # volt az egész ország figyelmét koncentrálni arra, hogy ime van egy 8 millió katasztrális holdnyi terület, az ország gabonájának, kenyerének termőterülete, amelyen tavaly is az Isten sújtása vonult végig, a vizek, áradások, a szíkezések mindent problematikussá tettek előttünk: a saját kenyerünket; ime itt van a mi közvetlen nagy érdekeltségünk is, az ország kenyeréért való félés és aggodalom, az ország kenyerének szeretete. Az Alföldön a közösségnek, a közösség szellemének és a_z alföldi társadalmi közösség rendkívüli ereje kialakításának érdekében mi is nagy szükségét látjuk annak, hogy ezzel a tanyai törvényjavaslattal annak a 8 millió holdnyi területnek és a rajta élő ősmagyarságnak a sorsát biztosabb irányzásnak vessük alá. (Helyeslés.) Mélyen t. Képviselőház! Ezek azok az alapeszmék, amelyek arra indítanak bennünket, hogy a törvényjavaslat mellett pártfogóan álljunk. Az egyik ellenzékig felszólalt képviselő úr — talán Piukovich József képviselő' úr — bizonyos bizalmatlanságot nyilvánított abban a tekintetben, hogy az az önkormányzat, amelyet a községek adhatnak, annyira ^gyenge és annyira megbízhatatlan, hogy attól jó szabályrendeletet ebben a tekintetben várni nem lehet. Gyakorlatilag talán van ebben valami igazság, de mi az önkormányzat elvéért szükségesnek tartjuk ennek ellentmondani és fenntartani a törvényjavaslatnak azt a szándékát, amely igenis még a legkisebb község részéről is a szabáíyrendeletalko'tást provokálja. Akármilyen rossz is a virilista intézmény, ha valami javult, mégis annak a javulásnak erejében is jobb törvény- vagy szabályrendeletalkotások lehetségesek. És nem az a helyes ßlgondolás, hogy azért, mert a községek gyengék, így szabályrendeletet nem is hozhatnak, tehát ne bízzunk rájuk szabályrendeletalkotást hanem inkább az a kérésünk nekünk erdélyieknek, hogy az önkormányzat irányában erősítsük meg a községeket (Helyeslés.), a megyéket, az összes helyi testűi eteket, hogy jó szabály- . rendeleteket hozhassanak. (Helyeslés. — Piukovich József: Erről volt szó! — Szöllősi Jenő: Csakhogy a belügyminiszter úr erre nem hajlandó !) Az az erdélyi szemlélet, amelyről sokat beszélnek, úgy, mint valamely partikuláris szempontoknak ragyogtatásáról vagy kinyilvánítás sáról, nem akar érvényesülni felszólalásomban, de mégis hozok erdélyi szemléletet a törvényjavaslatnak ahhoz a jelző irányához, hogy itt 329. ülése 1943 május 4-én, kedden 63 az önkormányzatok irányában bizonyos lefokozás történt azalatt az idő alatt, míg Erdély olyan boldogtalan volt, hogy nem * lehetett együtt a hazával. A Magyarország megcsonkítása idején bekövetkezett közigazgatási jogfejlődés az önkormányzatok tekintetében bizonyos degressziót idézett elő. Ezt a degressziót mi, hazajöttek, akik Nagy-Magyarországnak voltunk részei, sajnálattal észleljük. Ennek ebből . az alkalomból is kifejezést szeretnék adni, mert úgy érezzük, hogy minden alkalmat fel kell használnunk arra. hogy azt az önkormányzatellenes fejlődést, amely megengedem, nem szándékos nizus volt, (Szöllősi Jenő: Szándékos volt!) die mégis csak ideges kapkodásként történelmi folyamattá vált a szűkebb hazában. Csonka-Magyarországon, ezt a gyöngeségünkben való idegességet, amikora kiteljesedés felé haladunk, adjuk fel és adjunk helyet a bizalmatlankodás helyett annak a bizalomnak, amellyel a helyi társadalmak életrevalósága iránt viseltetnünk kell, mert sokkal nagyobb világtörténelmi forduló előtt állunk, semhogy gyenge magyar társadalommal meg lehessen állni benne. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) A társadalmi fejlődés erői pedig csak úgy fejleszthetők ki, ha — mint ahogyan ^Balás Károly képviselőtársam a költségvetés tárgyalása idején mondotta — most. amikor a szentistváni gondolatot hirdetjük, akkor a Szent István idejéből való vármegye lakosságának több jogot adunk, mert ennek a vármegyei lakosságnak a leminősítése és minden hatáskörtől való teljes megfosztása nem idézi elő a vidéki társadalomnak azt a fejlődését, amelynek folyományaképpen majd erős magyar közélet alakulhat ki. Visszaemlékezünk '

r régebbi időkre, de emlékeztetnek olyan közlések is, mint most legutóbb a pécsi egyetem kisebbségi intézetének a kisebbségi körlevele hozza Bartha Miklósnak, az egykori nagy magyar közírónak nemzetiségpolitikai eszméit, azokra vonatkozó ismertetéseket és ezek közt egyúttal a közigazgatásról szóló álláspontját is. A közigazgatásról szóló álláspontjában olyan nagy matadorral kellett birkóznia, mint Grünwald Béla. aki a centralizációnak óriásig .híve volt s éppen nemzetiségi szempontból kívánta a centralizációt. Viszont Bartha Miklós vele szemben kimutatta azt, hogy i)ont a nemzetiségi kérdésre nézve áll elő az a szükség, hogy erős önkormányzatok legyenek, mert az önkormányzatok tudják részeire bontani, analizálni és részenkint, a maguk részletében heiyenkint megoldani a nemzetiségi kérdést, nem pedig felesúcsosítani fent a központban. f értelmetlenné és meg nem értette vagy ^félreértetté^ vált kérdések tömkelegében az egész nemzetiségi politikát. (Ügy van! a középen.) Mondom, lehetséges, hogy ez avas dolog, de hát az avasság, a történelmi szempont talán nem árt- Végtére, ha egy gazdaság körül a régi fakerítést modern vaskerítéssel cserélik is fej, azért talán nem szükséges kivágni az ősi diófákat, mert azok annak a.kertnek a szépségét és épségét, gyümölcsözését és messzevirulását továbbra is tudják szolgálni. Valahogyan ilyenformán vagyunk ezeknek a régi eszméknek az eíőhozatalával is. Mutatja ezt az is, hogy egyik egyetem most tartja időszerűnek ennek a szellőztetését, ennek kihozatalát. Talán itt a parlamentben sem időszerűtlen ez és talán nem lesz időszerűtlen emlékeznem arról a Barthä Miklósról, aki annakidején úgy ki-