Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-340

Áz országgyűlés képviselőházának §40, hogy a só bányászat éppen azért, mert a; sóijö­vedék nem azzal a gondossággal történik, mint az i olyan bányászat!, amelynek konkurrálnia keli. Ezt azért mondottam mind 1 itt el, mert a minisztérium ügykörével van ezi kapcsolatban. 1889-bem Szapáry Gyula és Baross 1 Gábor két tárcának a minisztere voit. Szapáry volt a föld-, ai kereskedelem- és iparügyi minisztériumi betöltője, Baross Gábor pedig közmunkia- és közlekedésügyi miniszter volt. 1889-ben a keres­kedelem és ipar átment a közmunka- éls közle­kedésügyhöz és lett ő mint kereskedelemügyi miniszter a kereskede-leni, ai közmunka, az ipar és a közlekedésügy minisztere, tehát ez a négy tartozott hozzá. A földmívelésügyi miniszté­rium éléin továbbra is Szapáry Gyula maradt meg miniszternek. Ez a dolog azt mutatja, hogy ha vissza­tmeigytimki az akkori viszonyokra, azt látjuk, hogy akkor a magyar gazdaérdekeknek külön minisztériumot akartak. Én mindig félek attól, amikor külön, érdekekneík adunk miinisz­tériumsot. Én a gazdák olldálánj dolgoztam egész életemben, mégis félek < attól, hogy a gazdaérdekeík külön minisztériumot kapjanak. Minden minisztérium a nemzeté. (Ügy van! Ügy van! r — Taps a jpbbolda'on és a középen ) A földmívelésügyi miniszter, az iparügyi mi­niszter, általáhani minden miniszter tulajdon­képpen az egész nemzet érdekeit képviseli. De> azóta, hogy az onnan átjött ide, lett belőle egy olyan minisztérium, aimely idővel mammut-mi­misztériummá fejlődött. Bizonyos okos kom­promisszummal aztán megint megosztották, megint majdnem a gazdaérdekek: szerint és­pedig azért, mert a kereskedelem- a gazdaér­diekeiket is ép úgy érinti, mint az ipari érde­keket. Azután elkövették azt a hibát, amelyet én valóban hibának tartok, hogy a kereskede­lempolitikát és iparpolitikát egymástól elvá­lasztották és a kettő külön kéziben van. Bár­milyen egymással összhangban lévő és bölcs külön két kéz nemi tud olyan összhangban lenni, miintha, a »felelősség egy kézben egye­sül. (Ügy van! Ügy van! a középen*.) Ha az iparügyi minisztérium és a kereskedelemügyi minisztérium együtt van és abban a miniszté­riumiban egy megfelelő államtitkár van, aki ia tejazdasági termeléssel kapcsolatos kon­cepcióktól van áthatva és ezeket az érdekeiket kézben tartja, alkkor ez a leghelyesebb kombi­náció, úgyhogy én örülnék, ha ezzel a kérdés­sel foglalkoznék az éppen jelenlévő miniszter­elnök úr őuagyméltósága is, mert ez nagyon sok elleatmonclástól fog megmenteni flbennün­íkiöt abb.aji az időbeni, amikor már nem lesz meg ez a mai kötött, kény szergazdálkodás, ha­nem sokkal súlyosabb felelősség mellett ' kell intézni a dolgokat. Hiszen ez a mostani hely­zet is majidinem ebben a kötöttgazdálkodásoe időben létesült. Ügy érzem, hogy ha mi emieil­kiedni akarunk, akkor a. legfeleLősebb feladatok egyike a kereskedelmi és a termelési politiká­nak együtt, egykézben való tartása. (Helyes­lés a középenJ Viszont a közmunikákat a köz­liekedésüggyel kapcsolnám össze, mert hiszen ez a kettő sóikkal jobban megtalálja egymást. Talán nem szimpatikus dolgot ejmlítek, ha azt mondom, hogy esietleg a földmívelésügyi mi­nisztériumiból még a vízépítési munkálaitokat is ide venném. Ezek nem a föl dmíveié sügyhöz ^tartoznak, ugyanolyan jellegű közmunkák, mint például a hajózással kapcsolatosak. Ezek­nek a tárcáknak hatásköreit tehát így kelleme i ezétválasztani és egységesen, a jövő nehéz fel­adataival ö&szhanffbau intézni. ülésé 1943. november lÙ-ên, pénteken. 47S Nagyon röviden, apostáról óhajtottam volna szólni {Áawjuk! tíatt3ukL f ), minthogy azonban rövid az idom, talán inkább mindjárt a vasútra térek át. A vasút a legnagyobb létszámmal. doügozó üzemünk, 58.000 aikalmazoíltja van, ez­zel szemben a posta alkalmazottainak száma 22.000, tehát ez a (két üzeni összesen; 80.000 alkal­mazottat foglalkoztat. A vasúttal kapcsolatban íegy személyzeti kérdést vagyok bátor szóoa­hozni, bár nem idevaló áj nyilvánosság eie, de mégis itt adom elő. A posta főiskolai végzett­ségű tisztviselőinek száma 749, ebből 115 van bent a VI.—Ili. fizetési osztályban. A vasútnál a főiskolai képzettségűek' száma 1773. ezekuői 106 van bent a IV.—1. fizetési osztályban, ami ugyanazoknak a fizetési osztályoknak felel, meg, mint amelyeket a postánál említettem. 'i'enát míg a postánál ezek közül a tisztviselőik közül 14.4^, van bent ebben a négy felső fizetési osztályban, ad dig a vasútnál csak 9,3%. A va­sútinál olyan komoly munka folyik, hogy ennek a két üzemnek a paritásba hozását ezen a ré­szen is, ezen a vomaion is kívánatos volna meg­valósítani. (Üelyesíés.) Tisztelettel kérem tehát a miniszter urat, ennek a hátránynak! kiegyen­lítésére, ami nem csökkentése másoik érde­meinek. A vasút rentabilitásáról akarnék néhány szóval inegeim<iekei2.ni. A vasút évejí, óta úgy van, oeauiiva es ugy látjuk, ment egy deficites üzemet. (Egy hang jobbfeiőt: teáig nem az!) jreuig nem az! Vaioban csak a számokban mu­tatkozik a deficit, a valóságban mem. Ha a posta 373 millió pengős bevételéből levonjuk az csiszes költségeket, a beruházást és a nyugellá­tást, akkor' 4ö millió pengő felesleg marad, ezzel szemben ha a vasutmak 1112 milLó pföngösi bevé­teléből levonjuk a költbégeitet, a iberunázást és a nyugellátást, akkor mar kereken 58 millió pengő fedezetlen hiány marad. Nagyon jól tudjuk, hogy ebben benne van a trianoni teher, a löy níiliió pengős nyugdíj teher. Ak^or látszik meg, hogy ez m^yen küiÖnDség, ha összenasom­lítomi a postának 34 millió pengős nyugdíj ter­hével. Ha ezt megteszem, akikor látom, hogy a vasútnál arányiagosan töblto mint 75%-kal ina­gyoibb a nyugdíj teher, mint a postánál. Ennek a nyugdijiteherineik a hatása alatt nyög a vasút és ezi az egyik oka a imutatkozó deficitnek. Viseli azonban még a vasút azokat a ter­heket is, amelyeket tarifáikédvezmények alak­jában okos tarifapolitikával a kormány a vasút váliaira rak. így ezek akár mezőgazdasági vagy ipari tarifakedvezmények, akár szociális tarifakedveamények, akár pedig bizonyos tájak fejlesztésére irányuló kedvezmények, mint amilyen az erdélyi tarifa, ez a vasútnál teher­tétel. Ha ezek Iközül csak a mezőgazdasági és az ipari tarifakedvezményeket nézem, azokat is körüilbelül 20 millióra lehelt értékelni. Látszik, hogy ezek mem elhanyagolható tételek. De érin­tek egy miásilk dolgot is. A vasút ma, mint államvasút is, viseli a terhéíJ annak, amit annak­idején a vasutak engedélyezés idejében a posta­kkiestár javára, ráróttak a imagánvasutakra. Tudniillik iköteles a postakinicstár dolgainak szállítására. A postakincstár komolyan foglal­kozik a tehertételek csökkentésével, de sohasem érné el azt, hogy azt a rezsilkiölitséget, ami a vasútnál felmierül, ki tudná fizetni, úgyhogy a postakinestár bevételei között van meg tulaj­donképpen az a latens- deficit, ami itt van. Ezt látnunk kell, iménti !ha nem látjuk, akkor a vasút kezelésébe vetett bizalom, rendülne meg. Ezt csalkt azért említem meg, hogy á vasút, mint

Next

/
Thumbnails
Contents