Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.
Ülésnapok - 1939-338
Az országgyűlés képviselőházának 338, hogy siem a szülő, sem a gyermek számára nem látszik biztatónak erre a pályára menni, mert igazolva látják ß>zt a régi közmondást, hogy megverték az istenek aizt, . akit pedagógusnak tettek. Kevés a tanárunk és a kevésnek is nagyobb felei nő. Tavad y szintén kitértem már eirre a gondolatra és mint tanár mondhatom: igenis, félő, hogy a tanári kar elnőiesedése által a magyar tamlári kar színvonala csökken. (Palló Imre; Ez igaz!) Ez természetes. A nő at maga szellemi és idegéletével hasonló tudás, mellett sem tudja ugyanazt produkálni, mint a férfi és főleg nem tud úgy fegyelmezni. Lehetetlen, bogy egy 26 éves fiatal hölgy, bármilyen: mű* veit koponyával is odaálljon a VIL. VIII. osztály elé esi akár a mxaitiematikiát, akár más tudományt ugyanolyan fegyelmezéssel és, világosan tudjon előadni, mint egy férfitanár. (Ügy van! a Iwzépen.) Hogy milyen jállapotofci vannak ezen a' téren, mutatja) az idei főiskolai beiratkozások számaránya: amíg a bölcsészeti karra 1741 nő iratkozott be, addig a férfihallgatók száma csak 1441, Vagyis ai nők közül 1 rekrutálódik a leendő tanári kar 60 százaléka- A férfiak hátrább és hátrább szorulnak. Szarniuk is, a színvonal is csökkeni. Ez mind anyagi okokkal miagyarázíható. Domanovszky professzor 1940. évi rektori beszédében; azt mondotta, hogy »kormányzat és törvényhoizás példátlanul' elhanyagolta a középiskolai tanárságot az utolsó negyven évben, és más k'özalkalmazotti ágakkal .szembeni' mélyen degradálta«. Ezt már kifejtettem, ez kétségtelen! tény. A magyar törvényhozásnak és a magyar kormánynak tehát igazságot kell szolgáltatni a tanári, olktattói rétegnek, amelynek kezébe nemcsak a nemzet általános nevelése, hanem egy* úttal a szellemi elitgárda nevelése is le van téve. (Űqy van!) A húszas évek a múló idővel előálló új! szükségletekhez és lehetőségekhez képest a különböző iskolákban, de főleg a középiskolákban újításokat alkalmaztak. Emlékszünk még arra, hogy a magyar klasszikus gimnáziumi és reáliskola melleit kiiailakulti a reálgimnázium típusa. Emlékszünk arra, hogy különféle modem nyelvekkelt kísérleteztek, a németen és a fran 1 cián kívül aiz angollal és aa olasszal. Emlékszünk arra, hogy újabb tárgyakat vontak be a tanítás körébew A régi Kármáu-féle tanterv egysége megbomlott ós ma bizonyos t'ajpogatózás, bizonyos tjoldozás foldzás állapítható meg, a magyatr köiziépiskolai tanterv nem egységesAki az utolsó 10—12 évben járt gimnáziumiba, az tudja, hogy ha például a Délvidékre, a Felvidékre, vagy az ország más vidékeinek iskoláiba ment valaki, ha intézetet cserélt, különr bözeti vizsgákat kellett tlemnd, mertl ai miáfsik intézetben más-más tárgyakat tanítottak, másmás óraszámmal. Mindez nem rosszaló kritika akar lenni, akár Klebelsbeng, akár Hóman miniszter urak középiskolai politikája eilen, mint inkább arra akaír rámutatni, hogy igenis pótolni kell azt, amire a haladó igényekhez képest szükség van. Most, amikor úgy latijuk, hogy úgy mondjam, m eg ülepedett a különböző kísérletezésekJ kora, ittvoüna az ideje annak, hogy a tantervet revízió alá vegyék, itt volna a legnagyobb szüksége anínak, hogy klözoktat ásunk középrészét, derekát 1 jelentő középiskolái olktatátsunkat revideálják és korszerűvé tegyék. (Helyeslés a köülése 1943 november 17-én, szerdán. 365 zépen-) Lehetetlen ugyanis, hogy hárótm-négy középiskolai típus legyen különböző tantár gyakkal, különböző beosztásokkal. A Közoktatási Tanácsra rendkívül nagy fedadat vár ezen a térem sok más kérdéssel együtt. (Palló Imre: Most már túl vagyunk ezen, kollégái úr!) Meg kell említenem/ ezzel a kérdéssel kapcsolatban a diákok, túlterhelését. Ezt már több képviselőtársam is szóvátette 1 . Mint apának, akinek" gimnazista fia. van es minitl volt gyakorló tanárnak legyen szabad azt momdanom, hogy a mai diákság igenis, sokkal jobban el van foglalva, mint a régi. Sok mindent fontos* nak tartanak,, ami ilyen vagy olyan szempontból talán valóban fontos és bevisznek az iskolába, kora reggeltől késő estig foglalkoztatják a gyereket, nincs ideje kifutnia maigáti és így nem csoda tehát, ha csömör fogja el, nemi csoda, ha más módon igyekszikl kárpótolni magát. Az isíkola ígv börtönné válik- {Ügy vem! a középen! — Palló Imre: Nyolctól háromig foglalkoztaitják őket!) Nem mentjük meg a jövőt, ha egy csomó tudásanyaggal teletömjük a diákok fejét. Maga a tudás a legkorszerűbb pedagógiai felfogás szerint sem elegendő arra, hogy előbbre vigye a nemzet ügyét. A lelket kell nekünk nevelnünk. A nevelés szempontjai mindenekelőtt valók és a nevelésihez a szereteten kívül idő és alkalom is kell arra, hogy a gyerek mintegy magától nevelődjék rousseaui szellemben. (Egy hang a középen: Ne vigyék légo-szolgálatra éjfélkor.) Egy idős kollégámmal átnéztem a Délvidéken az ország különböző részeiből való száz értesítőt. Különöseim átnéztem a budapestieket és a következő megállapítást tettem belőlük: Budapesten túlteng a tanárság, a férfi és a női iskolákban egyaránt) de különösem a női iskolákban. Senki sem akar elmenni Budapestről, de Szegedről sem, Győrből sem. Mi ennek a következménye? Az, hogy heti 12—14 órában tanítanak ezekben az előkelő nagy intézetekben, azok a tanárok, akiknek a legnagyobb tapasztalatuk van. Ugyanakkor a délvidéki és, gondolom, az erdélyi intézeteben is 25—30—35 éve szolgáló tanárok heti 22—24 órában tanítanak» a fiatalok pedig még többet. (Ügy van! Ügy vom! a középen.) Itt volna keresendő a tanárhiány egyik megoldási módja. Közismert tény, hogy mennyire ragaszkodnak az emberek Budapestihez, nemcsak a tanárok, hanem az orvosok és ügyvédek is. Még koplalni is képesek, mert »nívót tartanak«: pesti tanár, pesti orvos, vagy pesti ügyvéd vagyok. De ennek még egy hátránya van: Délvidéken egy 25 tagból álló. kollégiumban 23 ta' nár 25—30—-32 éves fiatalember és csak kettő a kiérdemesült öreg tanár. IA Délvidéken és más felszabadult vidékeken azonban hiányzanak a negyven év körüli, legjobb tapasztalattal bíró, legegészségesebben dolgozó tanárok. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Nem a minisztériumot teszem felelőssé ezért az állapotért. Mi, képviselők, én is, és a többiek is protekcióval, megtartani igyekeztünk helyükön a budapesti tanárokat. Már pedip- ezzel ártunk azoknak az intézeteknek, amelyek ezért nem dolgozhatnak kellő tanárlétszámmal és amelyekben tapasztalt tanároknak kellene vezetniök és tanítaniok az új generációt, különösen a felszabadult területeken, ahol- a legnagyobb szükség volna rájuk.
