Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.
Ülésnapok - 1939-338
350 Az országgyűlés képviselőházának 338. ülése 1943 november 17-én, szerdán. hogy annyiam magyanáizzák aí képviselő uraik közül, elég ha egy megmondja. (Palló Imre: IJa nem tudja, meg kel] magyarázni!) Nagyon köszönöm a kultusz tárca költségvetésének emelkedését, azt a 96 millió pengőt, amellyel a kultusz tárea ma magasabb mint tavaly volt. Különösen azért köszöaöm ezt a 96 milliót, mert a kultuszminiszter úr elsősorban a tanárság èê a tanítóság anyagi juttatásainak emelésére igyefceizett felhasználni __ezt a* összeget. Nem vagyok azonban ezzel az ösz szeggel még megelégedve, mert tudom azt, hogy vannak, nagyon fontos feladatok. Csak egyetlenegyre hivatkozom: a tantermek és tanítói lakások építésére. Körülbelül 3000 tanteremre letme momentán szükség, de 10,000-re. ha -az ideális állapotot vesszük, ami többsizázrnilüót igényelne. Tavaly és. -azelőtt is említet tem már, hogy egyszer el kell jönnie már a milliárdos költségvetésnek a kulturális tárca terén is. Itt vetem fel azt a kérdést, nem lenne-e helyesebb vallás- és közoktatásügyi minisztérium helyett vallás- és nemzetnevelési minisztériumot mondani. A nevelés ugyanis szerintem sokkal fontosabb az oktatásnál és vannak népek, amelyek sokkal nagyobb súlyt is helyeznek a nevelésre, mint az oktatásra. Ezért állok én szemben azokkal, akik azt mondják, hogy a szakiskolákat tel.jíeisen át kell engedni az illetékes szakminisztériumoknak. Nem vitás, hogy sziakszempontból a szakminisztériumhoz tartoznak ezek a szakiskolák, azonban ellenőlrzés szempontjából feltétleniül a kultusztárcáihoz, a kultuszminisztérium felügyelete alá tartoznak». (Palló Imre: Az iskolában elsősorban nevelni kell!) Csak egyetlenegy éles példával akarom ezt megvilágítani. Ha valaki például mondjuk finom-mechanikus, a leggyönyörűbb alkotást hozza létre, nagyszerű találmánya van, amelylyiel nagyszerű dolgokat lehet véghezvinni, mégis miután:, mondjuk, kommunista, kritikus időiben nemi hogy használna, hanem aiz ország kárára lehet. Éppen azért nagyon nagy súlyt helyezek arra, hogy a nevelés a nemzetnevelési minisztérium kezébe kerüljön, az ő felügyelete alatti álljon. A nevelés rendkívül fontos nemcsak! a tanítók, hanem a család és a társadalomi szempontjából is, mégpedig abból a szempontból, hogy a tanítói, a tanári, az iskolai nevelés a legszorosabb összhangban álljon a család és a társadalom nevelésével. Sajnos, ebben a tekintetben nálunk még nincs meg aiz az ideális állapot, amelyet elvárnánk, mert a társadalom sokszor nem érti meg a tanító vagy a tanár munkáját. Sokszor megtörténik az, hogy a szülők a gyermekekkel versenyezve gúnyolják vagy lekiosinylik azt a, tanárt, aki pontosságra, rendre, fegyelemre szoktatja a gyermeket. Egy kiváló írónknak, Guláesy Irénnek szavaira hivatkozom ebben a tekintetben, aki a »Szegedi Emlékek« című elmefuttatásában azt mondja hogy csak életünk delén keedünk ráismerni arra, hogy milyen fontos szerepet jáisziik jellemünk kiépítésében egyik-másik nevelőnk. Dr. Tedesdhi Borbálára céloz ebben a tekintetben és azt mondja, ha valaki aizt mondaná, hos-y a mi osztályunk szerette, megbecsülte, értékelte annakidején Tedleschi Borbálát, akkor meghamisít anaim a valóságot. Szóval azt f a tanárt vagy tanítót, aki rendre, fegyelemre, pontosságra oktatja a gyermekeket, a gyermekek nem igen szokták megbecsülni. A németeknél sokkal nagyobb összhangot látunk az iskola, a család és a társadalom közt. A család nevelése egyöntetűbb, a társadalom is sóikkal jobban értékeli az iskolának és az iskolai nevelésnek a munkáját. Éppen ezért tud a németség olyan csodálatos eredményeket elérni, amely az egész világot bámulatra ragadja. Itt köszönöm meg a miniszterelnök úrnak nyíregyházai beszédét, amelyben azt mondta hogy szeretettel és melegséggel emleksßik tanítóira és tanáraira. De egyszersmind a mai tanárok és tanítók közt sok, hibát lát és tapasztal. Valóban így van. Azok a tanárok, akik őt nevelték és akik minket neveltek, lelkesedéssel és önfeláldozással végezték a maguk munkáját, de a lelkesedés és az önfeláldozás meg lehetett akkor, amikor a nevelők minden tekintetben kedvező helyzetben voltak. A régri tapátr lelkének magasan lobogó fáklyájából mindenkinek igyekezett adni, mindig és mindenütt tanított, nevelt és nem kért iskolánkívüli munkájáért semmiféle dotációt, semmiféle külön díjaizást. Meg i^ tehette és tett** is. Ezek a tanároik és tanítók átadták lelkük lángját diákjaiknak . úgy mint az olimpiai stafétafutók adják egymásnak az égő fáklyát. Átadták lelkük lángját, hogy diákjaik az élet küizdelmeire ezáltal megerősödjenek. Tehették e®t azért is. mert tudták azt. hogy az a kincs, amellyel rendelkeznek, gazdag kincs és mennél többet adnak belőle másoknak, annál nagyotbb gyönyörűséget okoznak maguknak és másoknak. Ez adita meg ennek a kinespazarlásnnk gyönyöríísését. De az akkori tanár egészen másképpen élhetett és élt is, mint a mai. Megengedhette magának aizt, hogy a legszebb könyveket olvassa, a legnagyszerűbb és legpompásabb színműveket láthassa, nyáron utazásokat tehetett, gyönvörködhetett a 'természet szépségei ben, megtekinthette a nagyvárosok múzeumait és e£ryéb szép alkotásait, amelyekkel lelke meggazdagodott és már előre örült annak, ho^y amikor szeptemberben megjelenik a diákjai között, lelkének ezt a gazdagságát szinte zuhatagszerűen átadhatja nekik. Az ilyen tanárt természetesen másképpen nézték a diákok, mint a mait. Manapság az a szegény tanító vagv tanár kénytelen azután futkosni, hogy milyen mellékfoglalkozást lehetne szerezni, hogyan tudna családjának éleltoet Szerezni, hogyan tudná a télirevaló fát beszerezni: az ilyesmibe kifullad a tanár. eJlveszti lelkesedését, elveszti azt az önfeláldozást, amely szükséges az ő magasztos hivatásához és nagyon természetes, hosv ilyen körülmények között nem tudja a diákjait úgy tanítani és nevelni. ahogyan kellene! és ahosrvan ő maga is szeretné, A^ tanítói, tanári mnnkához nvugodt, kiegyensúlyoizott ember kell. Mert állítom, nincs szerencsétlenebb dolog, mint amikor szeszélyes, megbízhatatlan, ideges tanár tanítja a gyermekeket. Ez az idegesség úgy ragad, úgy tapad, mint a lép. amely megfogja az óvatlan madarat. Így fosrja el az idegesség a szegény gyermeket^ is, aki^ maga is ideges lesz ós szeszélyes egész életére. Az ilyen tanár nem tud fegyelmezni, earv ilyen tanár csak ordítozással és a legnagyobb sízeszélyességgel tudüa: tanóráit megtartani, de ennék káros következményeit végeredményben csak a diákjai érzik meg. Fegyelmezni csak a legnagyobb szeretettel, a szeretet melegétői áthatott szigorral és nagy tudással lehet. (Ügy van! tíftv vami ti iobbrtttJlnlon.) Ezekkel' az- emberi tulaJdonságokkaT keill rendeflkezniie minden tanárinak és 1 éppem
