Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-336

274 Az országgyűlés képviselőházának 336 A retotrzió kérdésére vonatkozólag a következő megjegyzésein van. Ugyanez a mentalitás nehézzé teszi a retorziónak korlátlanul való gyakorlását. Hogy éni az én állampolgáromat üsseim azért, mert te ütöd az én magyaromat, ez tulajdonképpen nem egyezik a magyar szándékkal, a magyar gondolattal, a mi nemzetiségi politikánkkal, de ha más eszköz ninesmeg kell tennünk, (Helyeslés.) Ez, olyan eszköz, amely elől igyekszem kitérni, s mindent megkísérlek, hogy nei kerüljön rá sor, de ha eirre i kényszerítenek.. ha ehhez az általam, ismétlem, helytelennek, tartott eszközhöz isi kénytelen vagyok hozzányúlni, ezt nem nemzetiségi politikai szempontból teszem, -#- Isten mente — hanem azért, hogy ez. zel igyekezzem enyhíteni azt a keserves és szörnyű létet, amiben különösen DélErdélyben véreink és testvéreink vannak, hogy sorsukon valahogyan segíteni tudjak, (Helyeslés és taps.) Kiejtettem aiz »asszimiláció« szót. Én nem tudom- hogy a magyarországi németség ezt a kérdést miért állítja he néha olyan elítélően és miért tartja a nemzetiségi kérdésnek egy általuk! nem szívesen látott probléma janalM (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja eL), Én először is nyomát sem látom a mi történelmi multunkban az asszimilálásnak, meirt hiszem ei tekintetben, meg kell állapítanom, hogy nálunk a; németség részéről elsősorban az intelligencia volt az, és mean a népi tömegek^ amely asszimilálódott. (Ügy van! Ügy van!

f a jobboMuIon és a középem.} Azok asszimilálódtak tehát, akikkel szembien semmi kényszert nem kellett és neun lehetett gyakorolni. (Ügy van! Ügy van! a jobbo dalon.) Ez az asszimiláció csodálatos folyamaiig épp annak a magyar vonzóerőnek, amely ezt azí államot alkotta, ési fenntartotta. Ez ellen legfeljebb mi küzdhetnénk, kénviseilő urak, azt; mondhatnánk, hogy nem engedünk benneteket 'behatóin" a magyar életbe; nem adjuk nektek a magas állásokat (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb-, a baWddlon és a középen, — Meskó Zoltán: Püspökökéit meg tábornokokat!) Nem hagyjuk, hogy elfoglaljátok, a pozíciókat, amelyek, nekünk kellenek. Mi magyarok azonban nem így gondolkodunk. Ha itt vagytok és köztiünk! vagytok, nyitva áll előttetek) az^ ami! miniden magyar embernek nyitva áll. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Ez a különbség a felfogásban, képviselő úr! A széles né'prétegekben nem látunk magyar asszimilációt. (Egy hang a jobboldalom: Ellenkezőleg!) A kálvinista szlovákoknál és a magyar nevűeknek Erdélyben annyira hangoztatott nagy tömegében, akik ma a göríögkatoükus és a görögkeleti egyházhoz, de fejezzük ki ezt egy szóval: a román egyházhoz tartoznak, mert hiszen sok nagyszerű görögkalolikuisi és keleti magyart ismerünk — nehogy szavaimat félre' értsék — nem látunk magyar asszimilációt. (Fétkiatások) a jobboldalon: Sőt!) Sőt éppen talán az ellenkezőjét, Ennek is- megvan a történelmi oka. Ez összefügg a nemesi rendiség alakulásával. A nemesi rendbe valló 'bejutásnak volt meg a vonzóereje, ez id'ézte elő, ez hozta létre az asszimilációt és nem igaz az, amit mondanak sokán, hogy mi elnyojmithik a nemzetiségeinket, elnyomtuk a szlávokat, elnyomtuk a románokat. Dehogy, ezek épp úgy kiestek a ülése 1943 november 12-én, pénteken. nemesi rendhői, mint a mi magyar parasztságunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Épp úgy nem részeseditek az élet ragyogásában, ebben csak az részesedett, aki nemes volt Nem akarok ebiből most semmi konzekvenciát levonni, csak erre a megállapításra akarom a kérdést redukálni. Nem is tudom elképzelni a németség jövendőjét Magyarországon máskép, mint hogyha ezeket a szempontokat teljes barátságban, egy sók évszázados múltnak összefogó szellemiségében!, kialakult közös karakterében és világszemléletében revízió aíá vesszük. Asszimilálni mi nem akarunk. Ha munkatársakat kapunk, azokat a jövőben is színesen fogjuk! fogadni. T. Ház! A szórványkérdés az, itthoni kisebbségi sorsnak egyikl legsúlyosabb tétele. Ne méltóztassék azt hinpi, hölgy nem történt sok: ebben a 'tekintetben. A szórványterületen folyó munka talán egyike azoknak a munkáknak, amelyekben sokatl kell tenmi és, keveset beszélni. (Helyeslés a\ £zélsőb<Éoidal\on.) Nagyon szépen, leheti egy-egy témát, amlely igaz, magyar és népszerű, felkapni és azt elméletileg és különböző más vonalakon felépíteni. A praxisban kereszr tülvinni azonban: nagyon ,n|ehéz és veszélyes is. Veszélyes olyan mértékbem nyúlni egy kérdéshez, amely tálán még nem érett; meg arra, hogy olyan átfogó eszközökkel valósítsuk meg, amilyenek! a cél teljes elérését lehetővé tennék. Mindenesetre kötelességem kijelenteni, hogy a kormány mindent megtesz, ezen a téren, 'amit belyesneki és/ szükségesnek lát. A nemzetiségekkel valló bánásmódban! természetesen vannak zökkenőink és nehézségeink» Eln|nek tulajdonképpen két nagy alapadottsága van. Az egyiikl az>, hogy nemzetiségi] tömbjeink a háború alatt tértek vissza hozzánk es a háború előtti állapotaikat hasonlítják; össze azzal, ami most nálunk van. (Ü

{

gy van! Ügy van!) Nem Hálják, hogy eiz ugyanígy van az egész világon. — Talán nem is érdekli ez őket — ők a maguk egyszerű, primitiv logikájával csak •azt látják, hogy a Bata-cipő korszaka jobb volt, mint a mai. (Egy hang: Most vegyenek!) Erről iTJiem tehetünfk. Ez az egyik. A másik alapvető tézis az, hogy mi nem vettük, eléggé tudbmásul, hogy a nemzetiségeket mai nemi lehet olyan szemmel nézni, mint ahogy 25 évvel ezelőtt nézitülk, amikor elszakadtak: tőlünk. (Egy hang -a szélsőbaloldalion: Ez is igaz!) Ők egy másik világban nőttek feli, egy más fejlődésen mentek keresztül. Azt hiszem a mi közigazgatási hatóságaink ési más szerveink ezt még nem értik meg kellően. Szerintem ez a hiba egyik forrása, amely miatt ezek a súrlódások előfordulnak. (Vozáry Aladár: Igaz!) Hai azonban végignézzük nemzetiségeinknek panaszfelsorolását —amint én végigvizsgáltam — azt kiell látnunk, hogy lényegében baeatell dolgokról van szó. (ÜQy vam! Ügy van!) Méltóztassanak összeállítani' egyszer ezeket a panastzokat — ki-ki a magái ismeretségi körében esi akkor mos: méltóztatnak látni, milyen kipvés az, a kionkrét panasz, amelyet egy .nemzetiségi vidékről összei lehet szleldlni. De az elégedetlenség itt-ott mégisi megvan. Ennek egyik oka az, amütl az, előbb mondottam, (Egy hang: A háború!) másik oka azl agitáció, amely ezeken a vidékéken; állandóan folyik, harmadik oka pedig a, részüinkről! néha megnyilvánuló türelmetlenség. Ezeken a bajokjon segítenil kell és segíteni fogunk. Én Teleki Pál nemzetiségi politikáját vallom magaménak, (Élénk helyeslés a jöbWoldtí-