Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.
Ülésnapok - 1939-335
Az országgyűlés képviselőházának 335. hogy tényálladéki elemmé tegyük azt, hogy valaki súlyosan sértette-e a közeillátás érdekeit, igen vagy nieim-. miután pedig már 1940 óta hatályban van az a törvény, amelynek 1. §-a szószerint így 'kezdődik (olvassa): »Vétséget követ el és egyévi fogházzal büntetendő, aki a közellátás érdekeit súlyosan veszélyezteti azzal, hogy^...« ós ezután következik öt pontban a további, tényálladék felsorolása. Nyilvánvaló, hogy ez tényálladéki elem ebben a törvényben és az is nyilvánvaló, hogy 1940 ótia ez a törvény funkcionál, tehát, ha valaki azt állítja^ hogy ez jogi abszurdum, akkor én kénytelen vágyóik azt válaszolni, hogy ez íe 8~ alább is súlyos jogászi tévedés. (Ügy van! Ügy van! jobb f elő 1 .) Több fölszólaló képviselő úr. csaknem valamennyi lényegileg tulajdonképpen csak ezzel az ominózus 6. §-szal foglalkozott és azt •akadják ebbe a szakaszba beleolvasná, hogy ez lehetővé teszi, hogy bárkit, minden ártatlan enibeirt, aki a maximális áron felül vásárol, bíróság elé állíthassunk. Kifejezetten azt mondja ez a szakasz, hogy csak azt lehet bíróság elé állítani /a maximális áron túl történt vásárlásért, aki a közellátás érdekeit súlyosán veszélyezteti ezzel a vásárlásával. Ha valakinek kételye volt abban a tekintetben, hogy ez mit Jelenti, méltóztatott volna elolvasni az indokolásnak errevonatkozó passzusát, amely \ így szól (olvtossa): »A javaslat az 1941 :X. te. . ' 1. §-ában foglaltaikat, e törvény rendszerébe beleilleszkedve, a beszerzés és a fogyasztás rendjének^ megbontására vonatkozó újabb tányálladókkal egészíti ki. Indokul az szolgált, hogy a közellátás érdekét veszélyeztető, sőt súlyosan sértő módon elterjedt a mohó, észszerűtlen, gazdasagellenes, mások jogos érdekeit és a jogszabályokat semmibevevő. minden áron és módon való beszerzés beteges szokása. Ezt a jelenséget mindenki láthatja s minden ép erkölcsi felfogású ember súlyosan elítéli. Aki saját' céljaira feleslegesen sok olyan árut halmoizi fel, amelyben más hiányt szenved, vét a hazafias együttérzés kötelessége ellen és gyengíti a belső arcvonal ellen állóképességét«. (Nagy László: »így van!) »Aki kijátssza a beszerzést és a fogyasztást rendező iogszabályiolkati, az megakadályozza, hogy a hatóságok a készletek célszerű és igazságos felosztását megvalósíthassák.« (Nagy László: így van!) »Aki a termelőket felkeresvei, elharácsolja termeivényeiket, az megnehezíti a piacokon való beszerzésinél szoruló dolgozó népesség^ ellátását. Aki rábeszéli R% eladókai, hogy áruikat a hatóság által megállapítottaknál magasabb árakon, mások kizárásával, neki engedjék át, az rontjla a pénz vásárlóerejét, megfosztja a szegényebb rétegeket a, beszerzés lehetőségeitől és beleviszi az eladót abba, hogy a hatósági ár túllépésével súlyos bűncselekményben váljék bűnössé.« (Nagy László: így van!) T Ház! Még egyszer kérdem: aki ilyeneket követ el. megérdemli-e, hogy súlyosan (büntessék? (FéMálíésok a jobboldalon: Meg! — É r énk helyes-Tés és tnps a jobboldalon). — Nagy Lász'ó: Nem! Nem! Nem! — Élénk derültség. — Nagy László: Meg kell büntetni. nem érdemel kíméletet! — vitéz Imrédy Béla: Bosszul értette, kérem.! — Nagy László: Megérdemli ! Föl kell akasztani! — vitéz Imrédy Béla: Azt mondotta, hogy nem érdemel kíméletet. — Zaj. — Az elnök csenget. — vitéz Imrédy Béla: Félreértette!) KÉPVISELŐHÁZI NAPLö XVII. ülése 1943 november 11-én, csütörtökön. 211 Ha pedig ez így van, akkor nem tudom, hogy mi más kifogás lehet még a 6. §-nak ez ellen a rendelkezése ellen mint az, amit £.z urak többször hangoztattak, hogy túl tag mérlegelési lehetőséget ad a bíróságnak, illetőleg aimiint Nagy Lász'ó képviselőtársam mondja, az ügyészségnek Ha az ügyészségnek túl tág lehetőséget is ad a mérlegelésre, ez még nem volna 0 yan niagy baj mert a bíróság amúgy" s megszűri az ügyészség megállapításait a maga ítéletében, (vi éz Imrédy Béla: Be az ügyéíEség esetleg nem indítja meg az eljárást!) Ha itt.baij van és valóiban szűkség van arra, hogy büntessük ezeket az eseteket, akkor ne méltóztassék azt kívánni, hogy akképpen ba 4 egorizáljaim ezeket a cselekményeket, hogy a bíróság száz?zázalék ; g körülírt, pontos tényáliadékokat kapjon, hiszen a. magyar bíróság már nagyon-nagyon hosszú idő óta még a büntetőjogi jogszabályok körében is ilyen tágabb meghatározású bűncselekmények felett ítékezik és nagyon helyes ai joggyakorlata. Ha it f-ott kezdetiben, amikor á törvény alkalmazása még nem ment át a köztudatba, történik is egy-ee-y bírói tévedés, Istenem, ezt mindig korrigálják a felsőbíróságok. Egyszóval én azt találom, hogy ] ennek a 6. §-nak a szövegezése semmi kétséget . sem hagy fenn. Mindazonáltal arra való tekintett?l, hogy itt a Ház minden oflidaláról Kívánták, mert hiszen a saját pártunkbeli illetőleg az erdélyi párti 1 vezérszónok is azt kívánta, hogy precízebben írassék körül ez a tényálladék, — anienyiben ezt a javaslatot, a részletes vita alapjául általánosságban elméltóztatnának fogadni — a bizottsági tárgyalás, a részletes vita során oilyan szöveget szándékozom indítvány formaijában előterjesztetni, amely a< lehetőséghez képest körülírja ezt a kategóriát, aimeilyre jnézvlel az, indokolás közhelye-lésre megalapítja, hogy 'kifk eizek a, Ibűnözők. (Helyeslés.) Azit hiszem, máris túlságosan' sokáig vettem igénybe szíves türelmüket. (Halljuk- Halljuk! a jobboldalon. — Felkiáltások: A agyon érdekes!) Ezzel a felszólalással nem volt semmi más célom, mint a megnyugtatás. Nem, a hiúsági kérdések bántottak, hiszen arra az egypár kérdésre, amely mondjuk, jogászi miyoltombian esetleg bánthatott volna, úgy i» válaszoltam volna Kassay Károly képviselőtársam jelenlétébenv aki sajnálom, nin?s jelen. Tisztán megnyugtatás véglett mondottam^ el ezeket és a magami részéről nemi is íorsziróznám, hogy ez a javaslat tlörvény legyen,-ha nem. a közvélemény nyomása alatt kellett volna ezeket a kérdéseket szabályozni. .Tisztelettel kérem, méltóztassanak a javasllatot a részletes vita alapjául) általánosságban elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. Sziöllősi Jenő: Parancsot kaptak, vagy mi! Nem mertek felszólalni ellene!) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathofeiatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a törvényjiaivaslatot általánosságban elfogadni? (Igen!) A Házi a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja,. A javaslattal részleteiben az igazságügyi, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság fog foglalkozni. Napir en disz érint következik a családbafogadás és a tartásról való gondoskodás előmozdítása tárgyaiban a,z igazságügyminiszter űr törvényjavaslatának tárgyalása, (írom.: 793. ez*) 32