Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-311

Az országgyűlés képviselőházának 311. zünk egy kicsit szembe a valósággal. Hiszen a magyar propaganda, amelyet sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem urgirozmi, bizonyos vonatkozásban bizony a legszerencsétlenebbek egyike, mert főleg az ellenség lebecsülésében és saját erőnk túlzott feld'íesérésében nyilvánul meg. Egy erős nép önbizalmának alapja neim lehet az ellenség lebecsülése. Ezt különösen a harcoló katona nem is kívánja tőlünk. Hiszen miféle ellenség az amely rongy és senki? Akit nem is nagy művészet megverni? De kérdeni, mit tudunk mondani majd. ha történetesen az ellenség mégis helytáll? Helytelenítem tehát azt a sajtópropagandát, amely néha talán nem is utasításra, hanem saját kezdeményezésből messze túllő a célon. Ebből aztán olyan fogalomzavar keletkezik, amely népünk ítélőképes' ségét megzavarja, ami pedig rendkívül fontos annak a helyes közvéleménynek a kialakítása szempontjából, amelyről annyit beszéltünk. Én tehát nem osztom Stitz képviselő úrnak ezeket a rózsaszín meglátásait, mint ahogy statisztikáit sem osztom teljesem. Nem értem, amit Portugáliáról mondott és nem tudom, milyen diplomatákkal érintkezett. Mindenesetre szerencsés ember, akinek ilyen rendkívüli élményei vannak. (Derültség.) Én sokkal veszedelmesebb helyeken járitlam már, de ilyen rendkívüli élményekben — mély sajnálatomra — nem volt' részem. Felmerül a kérdés, vájjon egyáltalán szükség vam-e magándiplomatákra, amikor egy képviselő is nehezen kap kiutazási engedélyt akár Németországba, akár máshova. (Maróthy Károly: Eckhardt például kapott! — Egy hang .balfelöl: Olaszországba sem ku^ni! — Elnök csenget.) A propagandával kapcsolatban csak Teleki Pál szavait legyen szabad még idéznem, _ aki éveikkel ezelőtt! egy interpellációmra a következőket mondotta (olvassa): »Az a baj nálunk, 4 hogy előre kiagyalt eszközökkel és tervekkel sablonosán fogadják a külföldieket és így mennek külföldre is a mi' propagandistáink és nein ismerve a munkába vett szellemi és lelki struktúráját, a mi saját módszereinkkel akarják azokat meggyőzni. Nem is propagandistákat kellene kiküldnei« — mondotta boldogult Teleki Pál (tovább olvassa): »...hanem valódi szellemi értékeket, (Marótihy Károlyi Eckhardt! — Derültség. — Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ha élne, nem is küldte volna ki Stitzet!) Elnök: Méltóztassanak csendben maradni. Háta Kálmán: (tovább olvassa): »...akikkel imponálni tudunk a külföldnek és nem locsogó propagandistákat.« (Derültség.) 1939. augusztus 9-én Teleki Pál, aki igen őszinte ember s amint a következők is bizonyítani fogják, rendkívül ideális lelkületű volt, azt mondta, hogy külföldi propagandát csinálni sok tekintetben annyit jelent, mint valótlanságot mondani. (Derültség.) »Az én princípiumom,« — mondta — »hogy mindenkor valót kell mondani.« Ez is azt mutatja, hogy milyen ideális, derék lelkületű ember volt. Ha minden úgy volna, amint Stitz János képviselőtársam mondta, aikkor valóban olyan helyzetben lennénk, hogy további erőfeszítéseket voltaképpen már nem is kellene tennünk, hiszen a sült galamb úgyis a szájunkba fog repülni. Sajnos azonban a dolog nem ilyen egyszerű; Még súlyosabb erőfeszítéseket kell meghoznunk és mérhetetlen, szenvedések várnak reánk. Annak idején, az általános disznótoros hanülése 1942 november 2Lén, szombaton. 77 gúláiban is voltam bátor illetékes helyeken hangoztatni, hogy ez a, 'háború beláthatatlan ideig tarthat és beláthatatlan módon érhet véget. Most sem tudok mást mondani. Bizonyos fogalmakat, bizonyos frazeológiát már teljesen lejárattunk. Évek óta halljuk ezeket a szavakat: »döntő események«, »sorsdöntő kérdések«, »most dűl el minden« — hát történnek, történnek események és még mindig csak dől és dől, de végleg nem dől el. (Budinszky László: Történnek is! — Maróthy Károly: Egy és más történik azért!) Igen, sok minden történik, de úgy látom, a döntéstől sajnos még elég messze vagyunk, vagy legalább is nem vagyunk nagyon közel hozzá. Ezt a tényt át kellene vinni a köztudatba* hogy azután meg tudjuk indokolni a hiányokat és a további erőfeszítéseket. Visszatérve előbbi szavaimra, azt is elkoptattuk már, hogy a magyar nép óriási veszedelembe forog. Annyiszor mondtuk, hogy már meg is szoktuk és szinte nem is hisszük. Nyugodtan ebédel mindenki és nyugodtan tárgyaljuk meg a napi kérdéseket. De valóban mit is csinálnánk? Mindenesetre többet kellene gondolnunk ezekre a komoly dolgokra és egész társadalmunkba át kellene vinnünk annak leiismerését, hogy valóban súlyos veszedelemueu forgunk éi ehhez képest egész társadalmunknak sokkal komolyabban kellene viselkednie, mint ahogyan azt ma megnyilvánulni látjuk. Ha ezekben a nehéz időkben elgondolkozom az évszázados magyar külpolitikán, akkor szemem előtt Zrínyi, Fráter György és Bethlen Gábor alakjai merülnek fel. Ezek a nagy emberek a legöncélubb magyar politikát csinálták, minden körülmények Között csak magyarok s a magyaron kívül senkinek barátai nem voltak. Amint a történelemből olvassuk, Bethlen Gábor — ha kellett — megalázkodott és kincseket küldött, de — ha alkalma volt — sereget gyűjtött és vitézül harcolt, de kardjánál mindig élesebíb volt az esze, a diplomáciája, akár mint Fráter Györgynek is. T. Ház! Meg kell említenem még, hogy a külpolitika vezetése szempontjából nem tartom egészen helyes megoldásnak, ha a súlyos gondokkal járó miniszterelnöki tárca és a külügyi tárca egy kézben vasa. Bármennyire becsüljem is a miniszterelnök úr idegzetét, bármennyire elismer earn jó magyarságát és szándékait, mégis bátor volnék javasolni, hogy talán lehetséges volna a külügyi tárcát betölteni. Tudom, hogy a külügyminiszter úrnak minisztériumában kiváló, elsőrendű munkatársak állnak rendelkezésére, de mégis időszerűnek látnám a külügyi tárca betöltését, hiszen nem tudhatjuk, nem fognak-e az események még jobban zajlani. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Csak ne Stitzcel! — Budinszky László: Nem! Majd BajcsyZsilinszkyvel fogják betölteni! Az jó lesz! — Kajniss Ferenc: Az jó figura lenne! — Derültség.) Amikor most itt a Házban felidéztem a nagy magyarok szellemeit, Fráter György öl, Zrinyit és Bethlent, csak azzal fejezhetem be szavaimat, hogy bármi történjék a világon, bármiképpen végződjék ez a háború, mi egyénileg elpusztulhatunk, bármi történjék velünk és elpusztul a társadalmi vagy gazdasági rendszer is, csak egy van, aminek öröknek kell lennie, ez pedig a magyar nép, a magyar nemzet! A költségvetést általános politikai okok