Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-320
564 Az országgyűlés képviselőházának 320. ülése 1942 december 10-én, csütörtökön. javaslatban egy nagyon szigorú adókulcs is, amelyről az előttem szólott igen t. képviselő úr is megemlékezett. Ez az egyedülálló had!kötelesekre vonatkozik •& — mondjuk meg őszintén — itt egy bizonyos rejtett agglegényadó jelenik meg törvényhozásunkban, illetve adótörvényeinkben immár másodízben. (Az elnöki széket vitéz Törs Tibor foglalja el.) A javaslat ugyanis, almikor arról beszél, akinek háztartásában senki olyan nincs, aki a közös háztartáshoz hozzájárulna, akkor nemcsak azokra gondlol, akik gyermekeiket már szárnyra bocsátották, hanem azokra is, akiknek soha nem volt gyermekük. Azért mondom, hogy itt egy bizonyos lappangó agglegény a dó azierepel. Hogy eiz a rendelkezés milyen jelentős szigorítást rejt magában ebben a vonatkozásiban, azzal i'llusztráloin, hogy az előbbi példánál maradva) egy 1300 pengős bér esetén a normális adózás évi 78 pengő lenne, miután pedig az illetőnek nincs családja és nincsenek gyermekei, az adóját 2600 pengő után kell számítani, ami azt jelenti, hogy immár a kulcs is emelkedik 1%-kal, s így a 78 pengő helyett az érdekelt adóalany 182 pengőt fog fizetni. Nagyon helyesen tette szóvá Mosonyi képviselőtársam, hogy a javaslat nem mondja meg, hoígyan élrvényesiül ez a szigorítás akkor, amikor nem a lakbér, hanem a jövedelem alapján róják ki a váltságot. Pedig előfordulhat, hogy valaki naigyen magas jövedelem mellett is aránylag szerény lakásban él, amikor is minden valószínűség szerint nem & lakbér, hanem a jövedelem alapján fog adózni. Az egyenlő elbánás elve megkívánja, hogy a törvény az adó lényeges felemelését erre az esetre is provideálja. Áttérve már most arra a másik kritériumra, hogy a javaslat megfelel-e szociális szempontból a modfern adótörvényhozások követelményeinek, először a hadfkötelezettségi adóra utalok, amely a legkisebb exisztenciákat mentesíti az adófizetés alól. SzJerettném azonban a pénzügyminiszter úr figyelmét felhívni a törvényszerrkesztés szempontjából is egy igen fontos körülményre. A 2. § taxatíve felsorolja, hogy kik mentesek^ a különböző foglalkozási ágakban ez alól az adó alól. A természetes logika első kérdése, amikor e'zt elol\assa alz ember, aiz, hogy vájjon az a kis törpebirtokos, az a kis fahi si cipész, az a saját kétszobás házában lakó iparos, az az üzletéből élő és legfeljebb 600 pengő kereseti adóalap után megadóztatott városi ember, az a gazdasági cseléd akkor is adómeutes-e, ha. több ilyen létminimumos jövedelme van, vagyis akkor is adómentes-e az a cipész, aki csak 600 pengő kereseti adóalap után fizet adót, ha saját házában lakik, ahol két szoba és egy műhely vatn és ha, mondjuk, van még neki egy olyan kis törpebirtoka, amelynek kataszteri tiszta jövedelme nem haladja meg a 100 pengőt. Logikailag ez az első kérdés tehát az ember azt várná, hogy a következő bekezdésben deklarative és nem megszűkítőleg, negativ formában jelenjék meg ez a megállapítás. Ezzel szemben mit mond a 2-ik §? (olvassa): »Akinek pedig az (1) bekezdés 1—6. pontjaiban említett több jövedelemforrásból van jövedelme, alz egyszerű hadkötelezettségi adó alól csak akkor mentesül, ha a mentesség előfeltételei mindegyik jövedelemforrás tekintetében különkülön fennállauaik.« Sokkal bjelyesebbnek tartanám törvényszerkesztési szempontból is, de a világosság szempontjából is, ha deklarative megmondaná a törvényjavaslat azt, hogy kumulálás esetén is fennáll a mentesség és a 2. § megmondaná azt is, amit itt nem, hanem csak az indokolásban mond meg, pedig etz igen fontos tételes rendelkezés, hogy tudniillik, ha valakinek több ilyen létminimumot jelentő keresete van és azok között már egy meghaladja a létminimumot, akkor az összes még a létminimumos jellegű kereseteket is hozzá kell számítani az (adóalaphoz. Ebért én a törvényáaívaslatinak ezt az igen fon + os bekezdését a következőképpen fogalmaznám meg: »A mentesség megilleti azt is, akinek az (1) bekezdés 1—7. pontjaiban említett több jövedelemforrásból van jövedelme, feltéve, hogy a mentesség feltételei mindegyik jövedelemforrás tekintetében különkülön fennállanaik. Ha azonban a hadköteles jövedelemforrásai közül bármelyik is adókötelezettség alá esik az adó megállapításánál a többi_ jövedelemforrást is számításba kell venni.« — Ez szerintem idetartozik a javaslatba. — »Azt a hadkötelest, akinek az (1) íbekezdés 1—7. pontjaiban említetteken kívül más. jövedelemforrása is van, a mentesség csalk abbain az esetben illeti meg, ha más forrásból származó jövedelmei együttesen nem haladják meg az évi 600 pengőt.« 1 Ezt azért venném be, mert valahogyan nem tartóim az elgyenlő elbánás elvével összeegyeztethetőnek, hogy ha valaki az 1—6. pontokban felsoroJtt jövedelemforrások közül hárommal is rendelkezik, akkor adómentességet élvezhet, de ha cslaík eigygyel rendelkezik és e mellett mondjuk, van neki valahonnan egy kis nyugdíja, nyughéne, van egy kis baleseti járuléka, akkor már nem. részesül adómentességben, mert azt mondja a javaslat, hogy hadmentesség nem illeti meg azt, akinek az (1) bekezdés 1—6, pontjaiban meghatározott jövedelemforrásokon felül más jövedelemforrása is van. Erre vonatkozólag egyébként a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál leszek bátor előterjesztéssel élni. Legyen szahad most egy igen fontos adójogi vonatkozásra rámutatnom, akkor, amikor a 3. § (2) bekezdésére utalok. Ez a (2) bekezdés azt mondja (olvassa): »Ha a hadkötelesnek is és annak a felmenőnek is van adóköteles jövedelme, akinek háztartásához a hadköteles tartozik, vagy aki a kiskorú hadköteles eltartásáról — abban az esetben, ha önálló jövedelme nem volna — gondoskodni tartoznék, az egyszeri hadkötelezettségi adót a hadköteles terhére kell kivetni, azonban annak a jövedelemnek alapulvételével, amelynek összege kettőjük jövedelme közül a nagyobb.« Ebben a bekezdésben egy olyan adójogi elv van lefektetve', amely azt hiszem, eddigi adóügyi törvényhozásunkban teljesen hiányzott, az tudnillik, hogy az adóalany el van választva az adóalaptól, már pedig nekem az a felfogásom és azt hiszem, a közfelfogás is az, hogy ez a kettő, az adóalany és az adóalap logikailag összetartozik. Éppen ezért és mert nem látok benne semmi hátrányt sem az adó előirányzott hozama tekintetében, sem pedig a kezelés irányában vagy egyéb vonatkozásban, a részletes tárgyalásnál olyan értelmű indítváuyt fogok tenni, hogy annak a terhére kell kivetni az adót, akinek az adó alapjául szolgáló jövedelme nagyobb, illetőleg amennyiben az adó alapjául házbirtok szolgál, akit a házbirtok után magasabb adóval róttak meg. Ebben az
