Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-319
Az országgyűlés képviselőházának 319. fel a politikai programmok megszületésének menetét. A miniszterelnök úr a&t mondotta, hogy először vannak a kormányzat részéről mulasztások, szóval hibák, hiányok, ezek azután^ a a társadalomban visszhangra találnak, a közösségben mutatkoznak ezek a hiányok, mutatkozik a pótlások szükségességének tudata és megszületik a programm, amely programm azonban, a miniszterelnök úr beállítása szerint, nemcsak ezt tartalmazza. Ahogyan ő általában mondotta: »a programm« — nemcsak a mulasztások, a hibák, a hiányok megjavítására, pótlására szükséges intézkedések kijelölését tartalmazza — körülbelül így állította a miniszterelnök ur — hanem ez a programm csodás és teljesíthetetlen Ígéretek varázshalmazából áll. Ahogyan ő tovább bemutatta a programm sorsát: ezekből a túlzott Ígérgetésekből megszületik végre a politikai programm & az a baj, hogy azután, amikor odajut a hatalomhoz a programm hirdetője, akkor természetesen nem tudj a a felelőtlen .ígérgetéseket megvalósítani és jön a csalódás, jön a forradalom, a szétesés. Mondjuk így: a politikai filozófia síkján ez a beállítás körülbelül helyes, de mi kénytelenek vagyunk e kérdésnél egy kicsit megállni, mert mi minden egyes beszédünkben el szoktuk mondani, hogy adtunk egy programmot és mindenegyes kritikánkbán benne szokott lenni, hogy a mi programmunkon keresztül, hogy is nézne ki a dolog, az a törvényjavaslat vagy intézkedés, amely éppen előttünk áll. A miniszterelnök úr tehát nem tagadja egy programm szükségességét ma sem, ő csak azt mondja, hogy vigyázzunk, mert minden programm egyforma, — ilyet U mondott — csak árnyalati különbségek vannak bennük. Szóval megengedi, hogy mégis csa'ki keletkezhetnek tervek, elgondolások, csak azokban ne legyenek felelőtlen ígérgetések. Engedjék meg, hogy én azt feleljem erre, hogy aiz a programm, amelyet például a Magyar Megújulás Pártja ezelőtt két évvel az egész ország közvéleménye elé tárt, a mi meggyőződésünk szerint a jövendő Magyarország élettervét jelenti. Az elhangzott miniszterelnöki beszéd után, felelősségem tudatában kijelenteni, hogy a miniszterelnöki úr nem olvasta el ezt a programmot, nem is kifogásolom, nem ért rá, mert ha olvasta volna, akkor ő maga is rájöhetett volna, hogy ezt a programmot nem szabad odasorozni a többi programm közé. Ha tehát a mi vezérszónokunk programmot követel a kormánytól, akkor kár a t. túloldalnak efelé az oldal felé azt válaszolni, hogy hagyjuk a progtriammot. mert azt a programmot, amelyet mi két évvel ezelőtt megvallottunk az egresz magyar nyilvánosság előtt — és ezt is elmondottuk már sokszor — még soha senki meg nem támadta, még Kassay és Peyer sem — nem is szólva a t. kormánypárt óriási sajtóorgonájáról. Ez a programm nem egyéb, mint a jövendő magyar fejlődés útja. Már most nekünk az a meggyőződésünk, hogy éppen ez a conditio sine qua non-ja az egészséges politikai életnek. Tegyük le a tár gyalás asztalára mindannyian, akik itt ülünk, program munkát, tehát azt, hogy hogyan látjuk a jövőt, amelyéirt mi harcot vállalunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Szöllősi Jenő: Benne vagyunk!) Mindnyájan tegyük le ide, úgyhogy abban benne legyen a kezdet, az első lépés, az elképzelt ideális végcél is és akkor Peyer képviselő úr is jöjjön ide és tegye le a ülése 1942 december 3-án, csütörtökön. 525 szociáldemokrácia programmját. (Tetszés* d bal- és a szélsőbaloldalon.) és ne leplezze a végcélt azzal a lehetetlenséggel, amit az egyi'k t. kormánypárti képviselőtársamnak arra a felszólítására — hogy a szociáldemokrácia miért nem tagadja meg a kommunista kiáltványt — mondott, megállapítván, hogy azt nem engedi meg a házszabály, hogy ők azt megtagadják. Wffultség és zaj a szélsőbalotdalon.) Ilyen játékokkal ne játsszunk. Ha ez vonatkozik Peyer képviselőtársamra, méltóztassék ine«engedni, hogy mi a miniszterelnök úr mai beszéde ellenére is tűrhetetlenül ragaszkodjunk ahhoz, hogy a t. kormány is tegye le az asztalra a programmját, azt a programmját, amely nekünk megmondja, hogy ő mit akar. (Palló Imre: Ne a választási plakátokat!) Megmondja, mit akar a belpolitika, mit akar a külpolitika síkján, mit akar az egész nemzeti élet síkján. Talán lapsus linguae volt. hogy a külpolitikai síkját is említettem, meri mi tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a miniszterelnök, úr az országnak általa hirdetett külpolitikáját őszintén szolgálja. Ezt a programmot kérjük, mert a propagandaminiszter úr minden vasárnap felszólít minket — burkoltan vagy nyíltan — a nemzeti egységre, (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) de hogyan képzelik azt, hogy mi ehhez a ponthoz egyáltalán hozzá tudjunk szólni mindaddig, amíg nem látjuk a mi kimondott programmunkra a t. kormány kimondott programmját. Ennyit tehát a miniszterelnök úr programmpolitikájárói. De itt azután bajba kerülünk vagy mi, vagy önök, ha most már azt iparkodnánk megítélni, hogy tulajdonképpen mit akar a kormány ? Mert miből ítélhetem én ezt meg 1 ? Megítélhetem a szavakból és a cselekedetekből. Bocsánatot kérek, ha ezt így mondtam, de kénytelen vagyok rá, mert szavak vannak és cselekedetek vannak. Ha a mi oldalunknak adresiszálják azt, hogy ilyen nehéz időkben ne idézzünk elő társadalmi nyugtalanságot megvalósíthatatlan ígéretekkel, akkor nekünk szabad ezt szintén odai visszaküldeni. Most megint olyan tételt ragadok ki a miniszterelnök úr beszédéből, amelyről nem beszélt. (Derültség.) Itt van a kellemetlen zsidókérdés tétele. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Piukovieh József: A zsidókérdés kimaradt!) Méltóztassék megnézni azt a csodálatos parabolát, amelyet Kállay Miklós miniszterelnök úr a miniszterelnöki székben a mai napig megfutott: amikor elindította a dolgot a zsidók kitelepítésével, igazán, mint egy ultra antiszemita miniszterelnök jelentkezett és ime, most már eljutottunk odáig, hogy tegnapi interpellácios válaszában kereken kijelentette, hogy a zsidókkal szemben a meglévő törvényekben foglalt intézkedéseken túlmenő intézkedések csak a magyar törvényhozás elhatározása alapján volnának megvalósíthatók, ilyen rendkívüli törvényhozási intézkedések kezdeményezésére pedig a magyar királyi kormány a mai időket nem tartja alkalmasaknak. (Mozgás és záj a szélsőbaloldalon. — Szöllősi Jenő: Ez a hiperbola két szára, amelyik sohasem találkozik!) A tegnapi válasz után jött a mai beszéd, ameiyben már végérvényesen egy szót^ sem hallottunk erői a szerintünk az ország életére döntő kérdésről. (Nagy László: Hol van a programmbeszed? Hol van a zsidó vagyonváltság?) Ezért mondjuk, hogy tegyük csak oda azokat a programmokat, mert különben én arra
