Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-319
514 Az országgyűlés képviselőházának 319. kép viselőtár sammial, bogy a jövő kialakulói,a osakis a szociális fejlődésben, a szociális kiegyenlítődésben található meg. A világ ebben az irányban fog haladni és kétségtelen,, hogy ha nem is ez, lenne az, általános irányzat, neklünk akkor' is ezen az úton kell mennünk, mert erre nekünk még különös okaink is vannak. De nem azért vannak különös okaink, nem azért kell ezen az úton mennünk — mint sokan hiszik, mintha le lennénk maradva, — mert legalábbis a környező államokkal szemben toronymagasságban állunk ezen a téren is — hanem azért, mert a magyar népet Közép-Európai vezető nép évé — ami ezer év óta mindig volt — továbbra is csak így tehetjük, eddigi pozícióját csak így tarthatja meg s fejlesztheti azt még jobban ki. Ma már nem tudja csak az egész nép összefogó munkája ellátni egy modern ország igényét és nem elég a magyar történelmi vonalon maradni, — ami azt jelentette, hogy a magyar vezetőréteg mindig szívesen vette, magához fogadta az önként jelentkezőket — hanem fel kell tárni, ki kell termelni, mindenünnen összekeresni az értékeset, a jót, a használhatót, az, egész magyarságból kifejlődött elitet, erőt. (Élénk helyeslés és taps.) A nemzeti fellendülésnek lehetnek, sőt biztosan vannak materiális alapfeltételei is, de naggyá egy nemzetet csalk fiai és. azok kiválósága tehet. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor erre a beszédemre készültem, összefoglaltam a leihlető legrövidebben, amit Magyarország az elmúlt húsz évben szociális térien alkotott és, — rögtön hangsúlyozom — szociális munka alatt nemesak a jóléti, hanem a kulturális tevékenységet is értem. Kérem, méltóztassanak vélem együtt jólesően megállapítani, hogy ez a munka, az utóbbi húsz évnek munkája óriási • volt. Nem éri el talán az egészen más adottságok között már régebben 'megindult ilyen munkára visszatekinthető Finnország, a skandináv államiok, Svájc, Némotország és nem mindenben Olaszország állapotát, de a tőlünk: keletre és délre fekvő, valamint a Kajnától nyugatra, fekvő országok munkáját — Angliát is beleértve — messae túlszárnyaltuk. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Csak mint érdekességet említem meg — el lehetne egyszer gondolkozni ezen — hogy az elmúlt háború győztes állatmainál állt meg úgyszólván teljesien az intézményes szociális fejlődés,, ami más, mint az adottságokból fakadó jólét és annál tiszteletreméltóbb az, amit mi alkottunk, a kifosztott, meggyötört, pusztulásra ítélt magyarság. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Állítom és 'büszkén vallom,, hogy nép és nemzet olyan erőkifejtést ezen és minden más vonalon is alig mutat fel a népek történetében* mint aminőt mi az elmúlt időkben tettünk. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt azért hangsúlyozom, mert azt a kritikát, amely a mi részünkről elhangzik e húsz év munkájáról és a mai állapotokról, én mindig visszakapom a külföldi rádiókban, mint vádat Magyarország szociális elmaradottságára, feudalizmusára, mammutbirtokaira az egyebekre vonatkozó vádak között (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon. — Zaj a széísőbaloldalon. — Elnök csenget.) Nagyon kérem, méltóztassanak a marcanülése 1942 december 3-án, csütörtökön. v goló önvád terén isi mérsékletet tanúsítani, mert ha lehetetlensége'kiet követelünk, ezzel nem visszük előre a dolgot, de a vádak papírról esetleg visszaolvashatok lesznek ellenünk. (Ügy vanf XJgy van! jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget,) Ezt aiz összefoglalást olyan érdekesnek tartom, hogy — sajnos — a idő rövidsége miatt most nem tudom előadni, (HwUjuk! Halljuk! a jobb- és baloldalon.) hogy rövidesen sajtó alá bocsátom és belföldön és külföldön is megfelelően terjeszteni fogom. (Helyeslés jobbfelől.) Néhány összehasonlító tételt azonban fel szeretnék olvasni ezúttal is erről a kérdésről. Ma nézetem szerint tényleg jogos büszkeséggel be- * szélhetünk sajátos magyar szociálpolitikáról is (Egy hang a szélsőjobboldalon: Karitatív aki' pont) és bátran hivatkozhatunk annak eredményeire, pedig az elmúlt világiháború után egyetlen ország sem érezte e téren annyira ,a kényszerű tehetetlenség érzését, mint mi. 1919 végén a megcsonkított ország leszerelt katonákkal, menekültekkel, munkanélküliekkel, kenyereit és talajt Vesztett egzisztenciákkal volt tele. (Ügy van! Ügy van!' jobbfelől; — Felkiáltások balfelől: Vagónlakókkal!) A bennünket környező győztes ellenséges Európa bojkottal és a trianoni szerződés sokféle gazdasági megkötöttségével bénított meg bennünket, amely mind útját álltja a szociális helyzet javulásának. (Ügy van! Úgy vain! jobbfelől.) Ez Voljt a cél is és mégis ez VoUt a: fejlődés kezdőpontja. Mai napig elért szín vonalunkat pedig az mutatja, hogy az 1943. évi háborús költségvetésben 250 millió pengő szerepel az intézményes szociális gondoskodás céljaira. (Horváth Géza: Az Onesaházak!) Szociális haladásunk az utolsó két évtizedben nagy volt ugyan, de nem volt egyenes Vonalú, ami szintén leginkább rajtunk kívül álló tényezőkön múlt. Kezdetben a már említett magyarellenes bojkott a trianoni szerződés és a konszolidációéirt folyó küzdelem vette igénybe a níeimzet erejét. Mihelyt azonban a viszonyok rendeződtek, óriási lépés történt a szociális haladás útján a kötelező társadalombiztosítás bevezetésével, Valamint sok más hasonló törvény és remdlelett megalkotásával és kiadásával. Példa erre nz, hogy nálunk 1927-ben és 1928^ban a kötelező társadalombiztosítás már megvalósult, legtöbb környező és külföldi országot megelőzve. A magyar szociálpolitika másodízben a gazdasági világválság idején volt kénytelen háttérbe vonulni; mihelyt azonban a pénzügyi és gazdasági összeomlás veszedelme elmulta soha nem látott arányokban bontakozott ki a keresztény népi politikának az az elszánt akarata, hogy első és legfontosabb céljának- mindenkor a szociális haladásit tekintse. Szociálpolitikánknak ez a periódusa kezdetben nem volt olyan arányú mint szerettük volna,, hiszem a gazdasági világválságot követő első években még pénzügyi szuverenitásunk sem volt teljes és így sokszor engedményeket kellett tennünk Jíénysizerűségb ői, Különösen érdekes, hogy éppen azoknak az országoknak sajtója foglalkozik szívesen szociális elmaradottságunkkal, amelyeknek pénzügyi politikája tisztán kapitalisztikus szempontokból kényszerítette ránk a megtorpanást. Ennek ellenére 1935-ben már a megvalósulás állapotába került a minimális ipari munkabér s 1937, illetve 1938 óta, amióta ér»
