Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. idők alatt a 22 éves rabiságban éltem, és ezt a kérdést egészen a mélyéig ismerem, le a névmagyarosítással, a magyar névvel való játék kérdéséig, ebhez a kérdéshez egy pár szóval hozzászólhassak. (Malijuk! Halljuk! a középen.) Kegyeskedjenek megengedni, hogy necsak felületesen, — mert hiszen ennek a problémának részei vannak, apró feie nüanszai, a néyeLemzéstőli a névoláhosítástÖl, a névelírástól kezdve, — balnem a rajtunk csattanó ostor fájdalmait a hátunkon érezve, alaposan szólhassak hozzá. A magyar név becsülete azt jelenti, hogy ne engedjük elírni sem idegen ortografiával, sein úgynevezett hatósági eszközökkel a nevünket, amint azt tették a románok, akik a Szabóból Sabaüt, a Fereneziből Frenoiut és Hátszegiből Hatieganut, a Szilágyiból Silasianut csináltak, és így tovább ezrével és ezrével oláhosították a neveket. Az a szomorú, hogy ezt nemcsak a 22 év alatt csinálták, hanem megelőzően is, és valószínűleg megcsinálnák és megcsinálják ma is ott, ahol tudják. (XI gy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a névelírás gyalázatosan bizonyítja a mi gyámoltalanságúnkat. Méltóztassanak elővenni az anyakönyveket végig országosain, minden vidéken. Méltóztassanak belenézni a román pópák anyakönyveibe, méltóztassanak megnézni az egyházi anyakönyveket, hogy mi történt ott az elmúlt évtizedekben, a háború előtti évtizedekben is. Az történt, hogy a tiszta.magyar nevű Fülöpökből Fiiepet, a tiszta magyar nevű Mátékból Mateit csináltak. Az történt, hogy a római katolikus magyar Fülöpből, vagy Mátéból csináltak Filep greeo katolikust és Maitei görögkatolákust. Az történt, hogy a nevet úgy írták el, ahogyan akaiTták s nekünk nem volt elég nyitott szemünk, hogy ezt mi meglássuk és rátapintsunk. De méltóztassanak elgondolni, hogy a román politika annakidején lent, velünk székelyekkel nemcsak ezt a., gyalázatot folytatta, és csinálta meg, hanem titkos rendeletekkel min dent elkövetett, hogy a magyarság testét megosztva, darabokra szedve, a majgyarságot legyengltse. így történt az,, hogy minden idegen nevűt hívták akár Dobribannak, hívták akár Pátrubánnaik, vagy Kabdiebónak, mert örmény volt, de jó magyar volt, velünk érzett, gondolkozott és szenvedett* vagy hívták legyen Ma-yernak vagy Müllernek, leszakították a magyar testről, a magyar egyetem testéről. A croimun politika vagy beskatulyázta románnak, ha rá tudta venni, hogy mindjárt átvihesse, vaçy pedig tilalomfát állított elébe, s neon engedte, hogy felekezeti iskoláinkba betegye a lábát. (Ügy van! a középen.) Nem engedte máshova, csak állami iskolákba^ ahol csak román nyelven tanította. Nem engedte sehova máshova vinni, kinevezte hivatalosan románnak, s mint kinevezett^ románt kezelte végig az iskoláztatás során és az életben is» Ezek közül azok, akik nem voltak elég erősek, — de a felnövő generáció általában — elvesztette nemzeti öntudatát, sokszor megszédült és maga is beállott a románok, a kieresztett ingüek közé. A névelemzés egyik eszköze, fegyvere volt a románságnak az elrománosításiban. Mi adott okot erre? Az idegen hangzásit név, az az idegen hangzású név, amelyből ki lehetett analizálni valamit, ha szépen nem, csúful, erőszakkal, az a név azonban mindenesetre visszamutathatott valahovai. ebbe belekapaszkodtak, és ezen a címen elvették magyar testvérünktől magyarságát, elvitték őt az ellenségei közé, ülése 1942 december 2-án, szerdán. 471 Ennél a kérdésnél vetődik fel a többi, most már a névvel kapcsolatos kérdés is. Hiszen van törvényünk, és legutóbb — hála a belügyminiszter úrnak — megjelent egy nalgyszerű rendelkezés, amely prejiidikál, irányt szab a névmagyarosítást illetően. Abban a hivialtalbian, aJhol a névmagyarosítást intézik, volt szerencsém nekem is megfordulni, és láttam drága, derék Somogyi Gyula bátyánkat tíz- és húszezer akta között kínlódni. Szegénynek ia feje fájj, ott lóg mellettié néhány tisztviselő, nem tudom hány, lehet hogy nagyon sok; lehet hogy nagyon kevés. Megnéztem azt az aktát, amelyet kérteim drága aranyos Gyula bátyámtól: a 13.000-ik volt! Előtte 13.000 volt elintézetlen, utána ki tudja mó<r hányezerl Beszéltem vele, kértem, könyörögtem, vegye elő, mert egy derék magyar testvérünknek, akinek véletlenül jdíegen neve van, a vitézsége függ ettől, oda kell

1 neki ez az akta. Az öreg úr szeretettel elővette és bevallotta, hogy tehetetlen ezzel az aiktahalmazzal. Telhetetlen, mert nem áll rendelkezésére elég ember, és nincs elég pénz annak az aktaosomónaik feldolgozására. Meg is kérdeztem tőle, hogy mennyi ember kellene ahhoz, ha^ mondjuk, egy esztendő alatt szeretnők ezt a kérdést dűlőre vinni, feldolgoztatni azt- a restanciát, amely ott van. Azt mondotta: Talán ezer vagy kétezer emberrel el tudnám végeztetni, fel tudnám dolgoztatni. Kérdezem a t. Házat, mi szükség van er.ro

? Mi szükség van arra, hogy haitalmas pénzen fenntartsunk egy apparátust, amely belátható időn belül, talán tíz esztendő alatt sem képes a nemzetnek azt az óhaját teljesíteni, hogy levethessem aizt az idegen ruhát, amelyet hordok akikor is, ha sem lelkem, etem testem nem idegen, az ereimben a vér sem más. iminlt magyar. Ki a magyar? Magyar mindenki, akinek lelkében, szívében, vérében a magyar érzés, a magyar múlt, a magyar történelem szuveréuná lett. Magyar emberek idegen ruhát hordáinak, idegen köntöst és azt adják át gyermekeiknek, hogy valaki, aki esetleg alkalmat talál majd rá, elemezhesse a nevet. Viannak kettősnevű nagy magyar emberek, tisztalelkű nagy magyarlók, akik kettős nevet hordoizinak és azt még gyermekeik sem akarják levetni. Én egyszerű székely szülők gyermeke v&igyok, sziékely faluhól jöttem fel s mély tisztelettel kérem azügen t. Házat és a kormányzatot, méltóztassanak rádöbbenni a kérdés igazára. Hiszen nem azért jöttem ide, hogy fejbólintó Jánosként mindent elhallgassak, _ legyen szabad nekem isi érzésem, hitem szerint megmondanom* mi azt várjuk, ha egy magyar emfber óhajként kifejezi, hogy konzekvens akar lenni, külsőségekben is le akarja vonni magyarságának konzekvenciáit, akkor ez a kérése teljesíttessék s a teljesítésre minél előbb lehetőséig adassék. A kérdés megoldása igen egyszerű, van erre vonatkozóan egy ötletem, amelyet egyik előttem szólott kén viselőtársaim felületesen már el is mondott. Nagyszerűen meg lelhetne oldani a k'érdést, csak át kellene adni az egész ügyet a falusi jegyzőnek. Mi szükség van arra, hogy a bélügyminiszter úr ő excellenciáia intézzen névmaigyarosítási kéréseket, amikor egy kétoldalas rendelkezés úgyis megmondja, hogy mit kell tenni, amikor tulajdonképpen az egész olyan egyszerű. Két-három okmány kell hpzzát amelyéket ott kéznél megtalál a jegyző és ez aiegész ügy ott elintézhető. BisgeB Íftluji nim>,s