Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-318
4ÔÔ Az országgyűlés képviselőházának 318. zsidó tagja volt s még később is voltak zsidók egyik-másik kormányban. 1919-ben nem kevesebb, mint négy zsidó tagja volt a különböző ellenforradalmi kormányoknak, a szegedinek is. Az antiszemitizmus terén tehát már kezdettől fogva bizonyos ellenmondásokat, kétarcúságokat láttunk. Amíg az utcán hullámokat vert a zsidóellenes mozgalom és zajlottak az úgynevezett felelőtlen elemek kilengései* a keresztény vezető urak igen érdekes tárgyalásokat folytattak a zsidó kapitalizmus vezetőivel a kormányzáshoz és az ország pénzügyeinek rendbehozásához szükséges pénzek és egyebek ügyében. (Malasits Géza: Krausz Simon!) Magyarország ugyanis, mint állam, sokáig nem juthatott külföldi hitelhez, sőt egyelőre * pillanatnyi helyzet megmentésére szükséges! kölcsönökhöz, vagy áruhitelhez sem, csakis a zsidó bankokon és tőkéseken keresztül, amelyejk \és akik sietve iparkodtak újra felvenni régi kapcsolataikat külföldi összeköttetéseikkel, tekintettel arra, hogy az országod nem szocialista, hanem kapitalista alapokon akarták felépíteni. Ehhez tehát pénz kellett. Egyébként, ha szocialista alapokon akarták volna felépíteni, ahhíoz is pénz vagy áruhitel kelleti volna. Megismétlődött tehát a régmúlt, a kölcsön-kapitalizmus korszaka és ez már magában véve determinálta a magyar állam felépítésének lehetőségét. Igaz, egyelőre csak kilátások t voltak és pénzt csak keveset lehetett szerezni, de az állami gépezet lassan mégis forogni kezdett. 1919 végefelé nem is egy alkalommal, hanem több ízben voltam tanuja bizonyos pénzügyi és ezzel kapcsolatban politikai tárgyalásoknak is. Csak természetes, hogy a zsidó tőkéseknek aggodalmaik és súlyos kikötéseik voltak, nem csupán anyagi, hanem politikai síkon is. Amint tudjuk és amint nyilvánvaló is lett^ ezek a kikötések többé-kevésbbé honorálásra is találtak. Amikor egyszer elhagytam egy előkelő szálloda szalonját, az utcán verekedésre lettem figyelmes. Néhány fiatalabb és egy idősebb ember vert két védekező munkáskülsejű embert. Ez, a Mária Valéria-utcában történt. Hozzájuk léptem, beszüntettem a verekedést és akkor kiderült, hogy a verekedést kezdő öt személy igazoltatta a munkásokat, akik nehéz éjjeli munkájukból jöttek és haza akartak menni s miután kiderült, hogy az egyik zsidó, megtámadták, de társa védelmére kelt. Az is kiderült, hogy mindkét nyomdász — mert nyomdászok voltak — a Dunaparton levő Pester Lloydnyomdából jött, mindketten voltak a harctéren, sőt meg is sebesültek; nyomban igazolták előttem ezt is és kitüntetéseiket is. A támadó csoport azonban még ekkor is csak erélyesebb fellépésemre és talán egyenruhámra és kardomra való^ tekintetei távozott, a sötétből azonban nem hízelgő szavakat kiáltottak felém. Ez az eset, amelyhez hasonlót még többször is tapasztaltaim, mindig élénk emlékezetemben marad, mint szimbóluma a honi antiszemitizmusnak: bankárokkaL zsidó nagytőkésekkel le- | ülni zöld és fehér asztalhoz, pénzt kérni zsidóellenes mozgalmak leállítására vagy legalább is csökkentésére és a meghozandó antiszemitatörvények elszabotálására, ugyanakkor pedig vígan verni a dolgozó kis zsidókat. Mindez nem tűnhetett fel előttem és sokak előtt elkölcs ősnek. Érdekes analógia ez a mai helyzettel. ülése 1942 december 2-án, szerdán. Erre a korszákra jellemző, hogy amikor egy közismert zsidó bankár, — előbb mondtak a nevét — akit a kommunisták kiszolgálásával vádoltak és még a kommün bukása előtt hite szerint még jókor emigrált külföldire, a kommunizmus után hazatérve, több gróf urat és egy kapitalista társát kérte fel az igazoló _ bizottság tagjaiul, hogy viselkedését elbírálják. Akkor az elnöki tisztet ebben a zsűriben egy nagynevű ember töltötte be, mély sajnálatomra, —iákkor is-tudtam a dologról — pedig ez a bankár, mondhatom, elég csúnya jelenség volt. De még sokkal veszedelmesebbek voltak az 1919—20-as idők zsidóellenes mozgalmainak külső következményei. Mindenki tudhatta hogy Parisban a béketárgyalásokon súlyosan esik latba a zsidó kapitalizmus és szabadikőművesség ereje, hiszen a Big Four, a iNégy Nagy, tehát Wilson, Clemenceau, Lloyd George, és 'Orlando szabadkőműves volt — és ugyanabban az időben a llegerélyeisebb fellépések történtek itt a szabadkőművesség ellen. Sejteni lehetett tehát, hogy a magyarországi antiszemita- és szabaidk,őművesellenes mozgalomnaik meglesznek, a reakciói a világ hatalmasainál és ezek a béketárgyaláson be is következtek. Szegény jó boldogult Apponyi Albert, a nemzet nagy pátriárkája, akit mindenki tisztelt, de akire senki sem hallgatott, sziszfuszi munkát végzettMinduntalan fejéhez vágták a magyarországi állapotokat, és elsősorban ezek nehezítették meg Apponyi dolgait és köunyítették meg ellenségeinkét. Állítom és még csak bizonyítani is feleslegesnek vélem, hogy a trianoni katasztrófát nagymértékben a különben is csaknem improduktív kiriakat-antiszemita taktika és az az államvezetés idézte elő, amely a kirakat-antiszemitizmus melliétt még az ugyancsak improduktív és végeredményben káros kirakat-irredentát tűrte csak meg, mert hiszen minden.kor molyabb, még sikerrel is biztató vagy legalább is egyik-másik utódállam viszonyait kompromittáló irredenta válalkozást elfojtott. Ezt jól tudom magamról is, hiszen más irredenta társaimmal együtt, engem is többször le akartak tartóztatni és sokan kerültek börtönbe. Emlékezetes, hogy Apáthy százados, az úgynevezett Lajta-bánság miniszterelnöke is börtönbe került és ott öngyilkosságot követett el. Halála előtt mindent elmondott nekem és szavai örökké sajgó emlékeim maradtak. A Lajtabánság-név talán egyesek előtt komikus, mondják is, hogy operett jeli egű, dehát ez úgy van: ha az ilyesmi nem sikerül, akkor operett, ha sikerül, akkor hősköltemény. Én örültem, hogy szépszerével Lengyelországba mehettem és ott lengyel támogatással magyar irredentát csinálhattam, így festett tehát áz irredenta és kísérő zöngéi szörnyűséges giccsek voltak mind irodalmi, mind zenei téren, tiszteletreméltó kivételekkel. A magyar társadalom mindezt tűrte és haladtunk tovább a konszolidáció rögös útján. A társadalom továbbra is szervezetlen maradt és a kormányok nem is akarták, hogy szervezkedjen; jobb volt ez így, hogy a kormányhatailommal szeimben ne léphessen fel se mmif éle kollektív erő. Az egységnek csak) a látszata volt meg, ha ünnepélyes alkalmakkor küvonult a TeBz., vagyis a Társadiaimi Egyesületek Szövetsége kellő számú fegyelmezett, kivezényelt közülettel. De a társadalmi ~ egyesületeket nemcsak a kormány akarata bénította, ha-
