Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

Az országgyűlés képviselőházának 318, tálában nem érdekel, hogy kik azok és hányan vannak, akik az országgyűlés képviselőházában ma magyarországi szociáldemokratáknak nevezik magukat. Nem számítanának, ha tízlen volnának is, nem számít, ha öten vannak, és nem számítana az sem vagy ugyanannyit számítana, mint ma, ha csak egy hírvivőjük volna ebben a Házban, mert egészen teranészetszierű, hogy az a politikai irány, amelyről a kormányzatok éveken át beszéltek, és' az az ellenforradalmi bölcső, amelyre a kis trianoni Magyarország i mindedkor Mva/fko zollt és amelyből kiépülőbein van a nagyobb és reméljük Nagy-Magyarország, tökéletesen ellentétes azzal az egész gondolatkörnél, amely a marxista szellemiséggel valamilyen formában is kapcsolatos. Azok a képviselőtársaim, akik velem együtt ; megoszthatták, azt a sorsot, hogy hosszú éveken át kisebbség voltunk egy másik állam impériuma alatt, tanúskodhatnak velem együtt arról, hogy a szociáldemokrácia ott is, még hogyha magyarokat is szervezett, ha magyarul is szólalt meg, mindenkor a marxista nemzetköziség (megszólaltatója volt. (Ügy vom! Ügy vatn! — Palló Imre: Akkor miért vannak itt Magyarországon?) Vannak ezzel kapcsolatban olyan emlékeim, amelyeket talán hasznos volna itt ebben a képviselőházban újból és újból megemlíteni. Csak azt akarom kidomborítani ezekkel az emlékeimmel kapcsolatban, hogy az azóta hála Istennek megboldogult Cseh-Szlovákiában, •amelyet nagy igyekezettel akarnak feltámasztani és még Magyarországon is vannak néhányan, akik szívesen segítenék Benes szekerét, (Füssy Kálmán: Ëz szégyen! — Giller József: Mi nem! — Füssy Kálmán!: Még csak az kellene, hogy az urak is!) — vegye magára ezt az inget az, akié — amikor a prágai parlamentben felmentünk a szószékre és abban a nagy idegenségben elmondottuk az odaszakadt magyar «nép törekvéseit, vágyait, akkor — nagyon jól emlékszünk rá >— utánunk felment Schultz Ignác, egy szociáldemokrata zsidó, aki magyarul beszélt és utánunk ugyanarról a szószékről Genf felé, Londom felé és Paris felé elmondotta, mi a magyarság kívánsága. Ejzt a szociáldemokrata Schultz Ignácot, aki fegyverbarátságot tartott a magyarországi szociáldemokratákkal, kiküldték Londonba és Genfbe, és ott a különböző fórumokon beszélt a magyar irredenta törekvések ellen. (Incze Antal; Az ő barátja is ült ebben a Házban! — Benes Zoltán: Kicsodák? — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igen! Azok! — Rajniss Ferenc (Benes Zoltán felé): Mi baja van? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. vitéz Jaross Andor: E tekintetben is na gyón érdekesek, az emlékeink. Most úgy hirtelenjében itt a képviselőház lámpafényében jutott ez a& eszembe.amikor ők általában véve szociális term élésről és egyenlőségről beszéltek és beszélnek. A prágai szenátusnak volt egy Soukup nevezetű elnöke. Ezt a derék urat én a szenátusban ismertem meg, gyakran láttam a karzatról, hogy ez az úr hogyan tudott szinte könnyeket ejtve sírni a szegény cseh munkás sorsán. Történt pedig, hogy a prágai magyar akadémikusok köre március 15-i ünnepély t r rendezett a Vencel-tér egyik ötemeletes palotájában lévő helyiségében. Amikor nagyban zajlott ez az ünnepség, — nem is zajlott, ülése 1942 december 2-án, szerdán. 455 hiszen mindössze 40 vagy 50 diák verődött össze abban a sízobábian és ott voltunk mi, s ott volt a magyar követség képviselőije is — egyszerre csak zajt hallottunk kívülről. Mi úgy tudtuk, hogy ez a palota valami korlátolt felelősségű társaság tulajdona. Egyszer csak halljuk a zajt kívülről, kinézünk, kinyitjuk az ajtót és akkor mondja az egyik diák, hogy kérem, itt alkalmatlankodik valami úr és tiltakozik ellene, hogy szavalókórussal zavarjuk a prágai élet csendjét, este féltíz órakor. Erre odanézünk és látunk egy prágai bácsit, papucsban és hózentrágerral, (Börcs János: Nem kiaf tanban?) bemutatkozik, mint a háztulajdonos és íme, az illető Soukup, a szenátus elnöke volt, az a szociáldemokrata szenátor, aki a szenátus padjaiból síró szemmel beszélt a munkások nehéz sorsáról és közben szép csendesen, természetesen egy korlátolt felelősségű társaság leple alatt, ötemeletes nagy sarokpalotának volt a tulajdonosa a Vencel-téren. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: Györkinek az esete!) De „felteszek, még egy kérdést és ez a kérdés bizonyos mértékben kapcsolatos azzal a meg nem gondolt kijelentéssel, amelyet a belügyminiszter úr kockáztatott meg az egyik ülésen, amikor úgy könnyedén odavetve azt mondotta, hogy ne legyen aggodalmunk, majd beleillesztjük mi ezt a szociáldemokráciát a jövő Magyarországába. Mi is belátjuk, a kormány is hirdeti, hogy irányított gazdálkodásra, irányított gazdaságra van szükségünk, de szeretném én látni, hogyan lehetséges az irányított gazdálkodás 'keretébe beilleszteni például a szociáldemokrata elveken alapuló gazdálkodási rendet amely üzemi tanácsokról és

;< osztályharcokról beszél? Hogyan képzelhető az, hogy például a gyárüzemek az irányító kéz és az, irányító szó hatására majd lemondjanak az osztályhareról, lemondjanak a sztrájkról, stb? Azt hiszem, ez az egy mondat önmagában véve tökéletesen megvilágítja azt, hogy a szociáldemokrácia ebben a jelenlegi, mondjuk elkorcsosodott, de úgy szép csendben, a homályban dolgozó formájábaai — ugyan nem is olyan nagyon a homályban, mert hiszen az a hang elég szemtelen volt, amelyet itt a képviselőházban hallottunk — (Derültség.) semmiképpen sem illeszthető bele a jövő Magyarországába. Azt hiszem, hogy e tekintetben néhány pad kivételével, az« egész képviselőház teljes mértékben egyakaratú álláspontot tudna elfoglalni és ha felmerül ez a bizonyos közjogi aggály, hogy parlamentáris rendszerünk van, stb., azt hiszem, a nemzet szempontjából, a nemzet szükségletei szempontjából ezeket az aggályokat nyugodtan H lehet hajózni. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Egy egészséges neuizieti ellenfórradalom, amely világnézeti alapon áll, amely először vezette be Európában a numerus clausus intézményét, im©, majd egynegyed száza.tí múlva csak kiséri étezik a zsidókérdés m előadásával. Az ebből az ellenforradalmi légkörből kifejlődött ország, amely hitet tett, hogy a kor -modern nacionalizmusát vallja és közösséget érez a nagy európai nacionalizmusokkal, mégis elviseli, hogy politikai pártok és szervezetek részben a nyilvánosság előtt, részben a nyilvánosság mögött ellentétes eszmék diadaláért dolgozzanak. Vájjon megelégedhetik-e egy nemzeti társadalom ezekkel az eredményekkel ? Vajjó« nem kell-e újabb programmot elfogadnia? ßs