Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-318
464 Az országgyűlés képviselőházának 318. van! a szélsőUaloldalon. — Börcs János: Ez jellemző!) , . , n •,;. ' Helyesléssel hallgattam végig megállapításait a m elyek szintetikus magyar gondolkozásra vallottak s amelyek során egy értékes hasonlatot mondott, amikor a hitetlenséget, a hitetleneket a hívők táborával összehasonlítva a jégpáncélt említette. Azt mondta: kevés hitetlent még csak megbír az a vékony jégpáncél, de tömegek alatt már beszakad. En ezt a hasonlatot szívesen fogadom el és azt a magyar hit, a magyarságba vetett és a magyarságért való fanatikus hit szemszögéből ítélem meg. Ezen az alapon azt mondom/hogy éppen a magyarság mai szolgálatának, a magyar gondolatban való elmélyülésnek a hite tekintetében vau szükség igenis a hívők nagy táborára. hogy be ne szakadjon a jég. Akik ma „néha talán gondolkozva, fontolgatva mennek előre és nem látják maguk előtt a tiszta utat, azoknak a lelkéből hiányzik ez a fanatikus hit. 'azok a hitetlenek táborát növelik, ezért vigyázniuk kell arra, hogy a jég valamilyen módon be ne szakadjon. (Börcs János: Alattuk!) T. képviselőtársam végigszaladt beszédében a Ház műit folyó vitájában megemlített témákon. A gondolatok, amelyeket ezekkel kapcsolatosan felvetett, teljes mértékben kiváltották rokonérzésünket, még ha: a végén a rezüméi, az állásfoglalás (Rajniss Ferenc: Helytelen volt!) tekintetében természetszerűleg nem annyira^ a beszéd szellemi része, mint inkább a földrajzi vonatkozás volt döntő. (Derültség a szélsőbaloldalon. — Börcs János: Mert hát ott ül! -i— Rajniss Ferenc: Néha nem árt ezt megmagyarázni! Sokszor nem árt!) A költségvetési vita politikai menete a vége felé közeledik. A pártok szónokai iegnagy óbbrészt már elmondották beszédeiket és bár a jelenlegi országgyűlést már nem lehet az Ország közhangulata kristálytiszta tükörképének tekinteni, mégis a vita érdekes keresztmetszetét adta az ország politikai köreiben érvényesülő közgondolkodásnak és egyben alkalmas arra is, hogy leszűrjük értékítéletünket a tennivalókról, mely ugj^an nem ránk, a politikai ellenzékre, hanem a kormányzatra tartozik, hogy helyes érzékkel mérlegelje az itt elhangzott szavakat és azokat építő szándékkal használja fel az országépítéjs és esetleg az országmentés jövő munkájában. Part-szövetségünk vezérszónoka, vitéz " Imrédy Béla beszédében szinte ünnepélyes formában szólította fel a kormányzatot, hogy a közelmúltban és a jelenben gyakorolt politikájával ellentétben, a csak pillanatnyi szükségességek által befolyásolt politikai holtpontról lendüljön el: teremtsen a nemzeti megújulás szellemében egy új közhangulatot, mutasson határozott^ irányt a nemzetnek és vállalja az új kor nacionalista szemléletének megfelelő teljes társadalmi és gazdasági átalakulást, amelynek folyamán az eddiginél sokkal hatásosabb módon érvényesülhetnek a nemzet erői, hogy egy sokkal lelkesebb, kötelességteljesítőbb, áldozatosabb magyarság álljon itt, amikor nagy próbatétel elé állít valamennyiünkéit a történelem. A közben felszólalt képviseltársaim akár a kormánypárti, akár az ellenzéki padokból szólottak is, alig érezték meg a felvetett kérdés nagy horderejét. A kormánypárti szónokok néhány szürke mondattal igyekeztek feledteiini, hogy itt nagy és alapvető különbségről van ütése 1942 december 2-án, szerdán. szó. A lényegre alig tapintottak rá. Szinte majdnem két évtizede használt kifejezések erőtlenségével és dialektikájával igyekeztek elhitetni, hogy a lassan egy negyedszázaddal ezelőtt lezajlott nemzeti megújulás eszmeisége tökéletesen elegendő a ma kérdéseinek megoldására és felesleges az a belső tűz, ajmely a magyar nemzetiszocializmust ma is fűti és megbolygatással fenyegeti a kényelmes nyugalmat. Amikor erre rámutatok, akkor még hozzáfűzöm azt, hogy az egység, « ameily különben számos képviselő úr beszédéből kicsendült, ez esetben advla van a magyarság tudatában, általában véve a magyar gondolatban, de a szervezett politikai egységre való törekvésnél az egység alapját kell keresnünk és amikor én ma éppen az előttem elhangzott szintetikus beszéd után mintegy differenciáló jellegű beszédet mondok, akkor az egység alapjának megjelölése, keresése és másokkal való elfogadtatásának gondolata vezéreli. Hallottuk, hogy a hangzatos jelszavak és kijelentések felizgatják a nemzet^ kedélyét és a világnézeti harc már eldőlt (Rajniss Ferenc: A kontárság izgatja fel őket, amivel dolgoznak!) több mint húsz évvel ezelőtt. Vegyük nyugodtan tudomásul, hogy a politikai jelszavak és az ezekkel kapcsolatos kijjelentések addig élveznek polgárjogot, amíg bizonyos hiányérzettel állnak kapcsolatiban és csak addig maradnak a felszínen, amíg időszerűek. Sokszor elismerik éppen koirmánypárti oldalról, hogy korfordulóban élünk és az átalakulás állapotában vagyunk. Nyilvánvaló, hogy ezek a bizonyos jelszavak szinte egytőlegyig az átalakulás feladatkörével állnak kapcsolatban. Időszerűtlen jelszavak .alig tudják a nemzeti kedélyt befolyásolni, önmaguktól kopnak el és válnak nevetség tárgyává. Természetes, hogy sokkal előnyösebb volna, ha mi ott tarthatnánk, hogy egy befejezett átalakulás után időszerűén megszervezett nemzeti, társadalmunk volna, ha kormányzatunknak olyan szervezetek állnának rendelkeizésére, amelyek az állami feladatok tekintélyes részét átr tudnák vállalni, ha a politikai pártokra, széthasogatott és ezer meg ezer egyesület mozaikképére bontható, társadalomi helyett egy nemzetszervezet hatalmas organizmusa állna őrt mindennapi munkánk egycélú és egyakaratú elvégzésénél. A bolsevizmus mélypontjáról ellendítette az ellenforradalom ezt a nemzetet, de a közben kifejlődött nemzeti élet nem tudott felfejlődni arra a fokra, amelyen a sok megoldatlan kérdéssel kapcsolatos hiányérzetet eltíintetlhette volna. (Rajniss Ferenc: Cherinek fejlődtek fel!) Az ellenforradalom tüze nem perzselte fel^ régi világ sok káros maradványát és fertőző gócai ma is itt vámnak közöttünk a különféle szélfuvalmak hatása alatt változó virulenciáival. Egy egészséges nemzeti 'ellenforradalom soha, semmi szín alatt nem tűrheti el, hogy a bolsevizmusban részes, azzal szellemi rokonságot tartó marxizmus tovább élhessen az országban (Ügy wan! Ügy van! — Tops.), ihogy a magyar munkásság gazdasági és érdekvédelmi várai, amelyekre szükség van, változatlanul marxista kezekben vegetáljanak. Az elmúlt napok folyamán különösen ezekből a padokból számos képviselőtársunk foglalkozott a magyarországi marxizmus még ma is itt lévő fertőző góeával. Engem egy ál-
