Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának S17. kásvédelem látszat. Már pedig ez ellen a beállítás ellen tiltakoznom kell. (Helyesés a középen.) Háború van, a háború hozza magával, hogy azokat az üzemeket, amelyeknek termetlése éppen a nemzetvédelem szempontjából elsőrangúan fontosak, a szabad polgári vezetés köréből kivonva, megszorítás alá kell vetni. Ez természetes is. Én nagyon ajánlanám igen t. képviselőtársamnak, hogy vizsgálja meg Európa összes hadviselő állaimadt és az így szerzett adatokat összehasonlítva, tegye kezét a szívére és azután nyilatkozzék, vájjon nálunk a jogrend, ha meg szabad ezt mondanom, nem a legtisztesség'eisebb lábon áll-e? Ennek a jogrendnek élvezetében a munkásságunk sem kivétel. Meg kell cáfolnom egy másik adatát is. Nevezetesen azt, mintha minden üzem hadiüzem volna. Jól tudjuk, hogy a termelésben részitvett összes üzemeknek kisebb fele, 40 százaléka hadiüzem. Ennek következtében az alkalmazottaknak is csak a kisebbik része hadiüzemi alkalmazott. Meg kell viszont említenem, hogy most amikor a közellátási viszonyok általában nem mondhatók rózsásaknak, (ne kutassuk az okokat, mert hiszen saját kormányzatunkat sem késlekedünk — még a Ház színe előtt sem, de a bizottsági ülésekben sem — megbírálni, olyan intézkedések meg nem tétele miatt, amelyekből következtethető az) hogy esetleg a közellátási viszonyok általában jobban romlottak, mint ahogyan az várható volt, ebben a nézőszögben állva,, a hadiüzemek munkássága hálás azért, hogy a zsír és egyéb cikkeit megkapja sorbanállás nélkül. Az önök soraiból egyik képviselő tárnunk a bizottsági ülésen megkérdezett, hogy amikor az egyik gyárba egy va,gón libahús érkezett, abból a munkások nem kaptak? Ezt könnyen megcáfolhatom, mert hiszen ott igenis kaptak, akik idejében jelentkeztek. Nem most, hanem már két hónappal ezelőtt ott tartottunk, hogy egyes mozgékony hadiüzemek, amelyekben a vezetőség hivatása magasllatán állt, igyekeztek a munkásságról is gondoskodni. Az azután egészen természetes dolog, hogy a békebeli életszínvonalat még a hadiüzemek sem tudják odavarázsolni a munkások százezrei elé. (Rátz Kálmán : Egyen] ő elosztást ! — Zarf. — Elnök csenget — Kabók Lajos: Kapnak tüzidőt? Tessék megmondani!) Kapnak, hogyne, a viszonyokhoz képest aránylagosian. (Kabók Lajos: Nváron!) -• Elnök: Kabók képviselő úr most fejezte be beszédét, méltóztassék csendben maradni és ne méltóztassék közbeszólni. Szabó Gyula: T. Ház! Távol áll tőlem az a szándék, hogy rózsásnak tüntessek fel olyan viszonyokat, amelyek igen gyakran közel vannak a nyomorhoz. Le kell azonban szögeznem, hogy éppen ai hadiüzemek, jellegüknél fogva, az adott nyomorúságos viszonyok között az elintézésekben, a szénről, a lisztről, a zsírról és egyéb dolgokról való gondoskodás tekintetében mégis csak elől járnak. A nem hadiüzemi munkásság kérése igazolja a legjobban ezt, mert hiszen éppen azoknak az üzemeknek a munkásai önmaguktól jönnek azzal a kéréssel, amelyben nincsenek hadiüzemi parancsnokságok szervezve, hogy ne fizetés javítást, ne családi segélyt vagy őszi beszerzési segélyt adjanak a vállalatok, hanem biztosítsák részükre azt az egy kiló zsírt stb. havonként, amelyet a hadiüzemi munkások kapnak, hogy menteülése 1942 december 1-én, kedden. 409 süljenek a sorbanállástól és rendszeresen jussanak alapélelmiszerekhez. T. Ház! A statisztikai adatokkal is baj van, amelyet előttem szólott képviselőtársam említett, mert hiszen tudvalevő dolog, hogy a családi bérpótlékot kiutaló családi pénztárak csak a 14 éven aluli gyerekek számát tüntetik fel. Kormányzatunkkal szemben éppen a bőséges gyermekáldás az egyik fegyvere a magánfajta kormánypárti képviselőnek, az, hogy ez a bőséges gyermekáldás ne csökkenjen. Mind az iparügyi tárca bizottsági tárgyalásánál, mind a • belügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál elmondottam, hogy az, ipari munkáság nemcsak minősített részénél — ahol tehát a legkevesebb a kereset — jut száz házaságra vonatkoztatva a legtöbb gyermek. Itt száz házasságra 3-2 gyermek esik, tehát az a százalék szám, amelyet.itt hallottunk, csak fél beállítás. De tovább megyek. A bányászoknál 3-6, a zselléreknél a gyermekek száma pedig meg közelíti a száz házasságonkénti 4-2 gyermekszámot. Igenis, szembe kell szállnunk azzal a felfogással, amely, úgylátszik, kifejezetten szociáldemokrata világnézet és amely a bért és a gyermekszámot "egyenes arányba helyezi. Nem kívánok sem a bérjavítás kérdéséről, sem a családi bérek emelésének kérdéséről most beszélni, később magam is foglalkozom vele. Egyetlen érvelésre kívánok hasonló módon érvelni. Nehéz megvédeni azt a pénzügyi politikát, amelyet egy háború és amelyet egy eddig nem látott és nem tapasztalt honvédelmi költségen kívüli ötmilliárdos beruházási öszszeg is terhel. Ez nem kétséges és mégis azt kell mondanom, hogy pénzügyi politikánknak mad módszere helyes. Magunk is kívántuk és magunk is vezettünk küldöttséget, hogy a 3600 pengős jövedelmi határt emeljék fel. Nem ezidén, hanem már tavaly, mert számítottunk arra, hogy abban a pilanatban, mihelyt a munkás eddig adómentes béréhez hozzányúlnak, bizonyos nyugtalanság keletkezik majd. A múlt gazdasági és pénzügyi világnézeti nevelése ugyanis nem tette lehetővé részére azt, hogy beláthassa, miszerint az adópolitikának ez az alkalmazása, amely nem emeli fel a 3600 pengős adómentes jövedelem értékhatárát 5000 vagy 6000 pengőre, tulajdonképpen kényszertakarékoskodás, amelyet ugyan nem a munkás végez, hanem az állam a maga kényszerh)eilyzetében. (Kaibók Lajos: Nagyszerű magyarázat!) Ügy is van! T. Ház! Nincs is baj azokkal a munkásokkal, akiknek adójövedelmi határukat elérték. Ne nézzük azokat a nagyfizetósű szakmunkásokat, akiket előttem szólott t. képviselőtársam is említett és akiknek jövedelme tényleg meglehetősen jó. (Kabók Lajos: Kevesen vannak!) A továbbiakban azt mondotta képviselőtársam itt, a Ház előtt, mintha Magyarországon mindenkinek érettségivel vagy négy középiskolával kellene rendelkeznie ahhoz, hogy tanonc lehessen. Az iparügyi miniszter úrnál éppen az ellen tiltakozttunk a minap is, bogy le ne szállítsa a négy elemi iskolás előképzettségi határt, még szükségből sem. Éppen az ipari munkásság érdeke^ az ugyanis, hogy az ipari szakmunkás minősítését bizonyos előképzéshez kössék. Micsoda bért lehet ugyanis annak az ipari munkásnak adni, aki jól-rosszul eltölti a maga tanoncidejét, nincs meg a megfelelő előképzettsége és szellemi felkészültsége ahhoz, hogy szakmáját olyan jól tanulja meg,