Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-317
40i Az országgyűlés képviselőházának 317. szeg, amelyet minden adózás alól mentesíteni kelj. mert erre még egy egészen egyszerű munkásháztartásban is feltétlenül szükség van a megélhetéshez. Amint mondtam, a jövedelemadózásnál a létminimum összege 300 pengő. Ez a mérték szintén alacsony, éppen ezért ezt is fel kell emelni. Véleményem szerint minden túlzás nélkül kérhetem ennek havi 500 pengőre való felemelését, hiszen ez az alkalmazottaknak, a munkásoknak már a harmadik adózása. Hiszen — amint fentebb már említettem — fizetniök kell a kereseti adót. a különadót és amennyiben keresetük a 300 pengőt meghaladja, még ezt a jövedelemadót is. Márpedig egy keresetet háromszorosan megadóztatni nem lehet. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: És még jönnek a közvetett adók!) Azokról nem is heszélek, mert már említést tettem róluk. Véleményem szerint tehát a létminimumqt ebben a vonatkozásban 500 pengőre kell felemelni. Ez az elmondott érvek alapján minden tekintetben indokolt. A kormány valószínűleg tudja, hogy a betegségi, baleseti és öregségi biztosítás értékhatárának felemelése megtörtént. Ennek az oka is az volt, hogy a viszonyok megváltoztak és az értékhatár t f elmelését . elkerülhetetlenül szükségessé tették. Az érdekes csak az, hogy az adózás terén a kormányzat ezt nem akarja belátni és nem akarja a szükséges változtatásokat végrehajtani. Ismerem ugyan azokat a szempontokat, amelyeket a pénzügyi kormány képvisel, hogy tudniillik az adott viszonyok közötti arra kell törekednünk^ hogy minél több legyen az adóbevétel, mégis ki kell jelentenem, hogy éppen ezeket az adóbevételeket olymódon kell kimunkálni, hogy ezzel ne a szegény néprétegeket, a bérért, fizetésért dolgozó, vékonykeresetű társadalmi osztályokat, majdnem úgy, mondhatnám: nincsteleneket sújtsák a legerősebben. Ma a közvetett adók egész súlya egyenlő mértékben zúdul ezekre a tömegekre és a vagyonos, a legnagyobb jövedelmű társadalmi rétegekre. A kormányt nem szabad annak a gondolatnak vezérelnie, hogy ha felemeli az adómentes létminimumot, akkor kevesebb lesz a bevétele. Nem szabad az adómentes létminimum fele nyeléséhez pusztán ezen az alapon hozzányúlni. Ha kevesebb lesz a bevétel, akkor erősebben kell megterhelni! a vagyonosabb társadalmi osztályt, azt a réteget, amely vagyoni és jövedelmi viszonyainál fogva magasabb adózást is elbír a nélkül, hogy az létalapjaiban rendítené meg. Ha kevesebb lenne az adóbevétel, akkor fel kell emelni a földaídót. a társ'u• lati adót, a társulata vagyonadót, általában a "vagyonadót és a fényűzési adót, valamint mindazokat az adónemeket, amelyeket a vagyonosabb és jobb jövedelmű társadalmi rétegekre lelhet áthárítani! Adórendszerünk ilyen módon való megváltoztatása igazságosabb és szociálisabb helyzetet teremtene. Ezt végre kell haijtani, annál is inkább, mert — amint mondtam — a közvetett adók nagy súlya teljes mértékben terheli a dolgozó tömegeket, éppen olyan mértékben, mint a vagyonosabb osztályt, hiszen azt az egy kiló kenyeret, vagy húst, vagy zsírt, vagy bármit, ami a lék fenntartáshoz szükséges, a munkásnak ugyanazért az összegért kell megvásárolnia, mifnt egy nagybirtokosnak, egy bankárnak vagy más nagy jövedelmű embernek. Ez igazságtalanság • s éppen ezért P*zen változtatni kell. Legyen ülése 1942 december 1-én, kedden. szabad remélnem, hogy a kormány belátja végre a kérdés megoldásának szükségességét, behatja, hogy elérkezett ennek az ideje és hozzányúl az adómentes létminimumnak az általaim, javasolt inertekben való felemeléséhez. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ehhez egy szerényebb es okosabb pénzügyminiszter kell!) T. Ház! Ez alkalommal szóvá kívánok tenni termelési és egyéb munkáskérdéseket is. A felfokozott honvédelmi szükségletek idején a kielégítő termelés érdekében min'd a munkásságra,, mind a termelés folytönsságára ügyelni kell. Rendkívül nehéz kérdés az, mert a munkásság létszáma rendkívül magasra emelkedett. Gsjak egyetlenegy iparágat említek meg, a vas- és gépipart, amelyben a munkáslétszám ezidőszerint körülbelül '200.000 fő. Ez a háború előtti létsizám háromszorosa«. De amilyen mértékben emelkedett a munkáslétszám a vasipa.rban, hasonló mértékben nőtt egyéb iparágakban is. Vannak iparágak, amelyekben nyersanyaghiány mutatkozik, és amelyek nem szolgálják olyan közvetlenül a honvédelmi szükségletek kielégítését, ezeknél természetesen nem számolhatunk ilyen nagyarányú munkáslétszáméin elkedéssel, de az ezekből az iparágakból kimaradt munkásokat más iparok szívták fel igen nagy részben. Mindenesetre meg lehet állapítanunk, Ihiogy a jelenlegi munkáslétszám i^en nagy, az egymilliót is felülmúlja, Ilyen nagy létszámú munkásság méltán megérdemli, hogy törődj éneik vele és általában több figyelmet szenteljenek az egész termelés ügyének. Meg kell mondanom, hogy annakidején, amikor a kivételes rendelkezések életbeléptek, a honvédelmi szükségleteket kielégítő, üzemeket katonai felügyelet alá helyezték. Kétséget kizáróan megállapítható az is, hogy a katonai felügyelet a munkások számára elsősorban helyhezkötöttséget jelent, jelenti sokhelyütt azt is, (hogy a munkajog és a kapcsolatos kérdések elintézése akadályokba ütközik. Tapasztalnaltó az is, hogy a. katonai parancsnokok olyan előírások betartását követelik a munkásoktól, amelyek helyénvalók lehetnek katonai környezetben, katonai szolgálatban állók részére, de az úgynevezett polgári munkásságtól a termelés színhelyén, a termelés ideje alatt katonai előírások betartását követelni, enyhén szólva nem mozdítja elő a termelés érdekét. A magyar szervezett munkásság bizonyságot tett arróL hogy elsősorban a haza érdekeit tartja szem előtt. Ezért meg kell végre érteni, hogy a termelésnek a munkás is van olyan értékes tényezője, mint a munkáltató. Ha lehet a munkál tat ókat megbecsülnii miért kedl a munkásságnak ezt a megbecsülést nélkülözni? Miért kell a munkás múltját 20—25 esztendőre visszamenőleg kutatni és nemzetíhűségi szempontból megbízhatatlannak tartani? Tapasztaltuk, hogy a termelésben kitűnően bevált, úgyszólván pótolhatatlan sziakmunkásiökait elbocsátanak, illetőleg különleges katonai szolgálatra, úgynevezett büntetőszázadba behívnak, aihol egészen alárendelt munkát végeznek. Az elhagyott munkahelyek pedig szakmunkaerő hiányában betöltetlenül maradnak. Az ilyen intézkedés nem szolgálja a honvédelem érdekeit, a munkás családja pediig a ; legnagyobb nyomorúságba kerül. Nincs jszükség arra sem, hogy a munkásokat vallás s'zerint válogassák össze és a zsidó vallású munkásokat elmozdítsák a termelő munka mellől és hasznot nem hajtó tevékenységre kényszerítsék,
