Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. ülése 1942 december 1-én, kedden. 405 Németország már régen túl van ezen az állapoton és a zsidóságot feUbjasználja az ország érdekébe vágó hasznos tevékenységre, mindenütt ott, «ahol a képessége szeriint legjobban tudja az ország érdekében hasznosítani. (Rátz Kálmán; De még a hadifoglyokat is!) Mindez történik akkor, amikor kétséget kizáróan megállapítható, hogy bilzonyos termelési ágakban szajkmunkáshiány van. A szakmuin'káshiányt az úgynevezett mimkásiátképzéssel pótolni nem lehet. Mert azok, akik aat hiszik, hogy a termelésnek ezt a nagy problémáját ilyen módon lelhet megoldani, azok súlyosan •tévednek és végeredményben majd később fog a baj egész terjedelmében kidomborodni. Tapasztalható az is, hogy a munkást a termelés színhelyén s egyéb területeken a spiclik egész hadserege veszi körük a spiclik hazug jelentései miatt senki sem lehet biztonságban, mert mindenkit lehett a legvalótlanabb vádakkal illetni. Amikor a/ munkásoknak azzal a gondolattal kell foglalkoznilok, hogy a spiclik hazug jelentései miatt, intemálótáborba, vagy a bíróság elé kerülhetnek vagy az, ukrajnai hómezőkre, akkor nem lehet tőlük követellni, hogy a legteljesebb munkaképességgel és munkakészséggel szolgálják a termelés érdekeit. Szó esett itt a napokban a képviselőházban a szabotázsmozgalomról, amellyel a szervezett munkások vezetőit gyanúsítják. Itt kell megmondanom, hogy ez a gyanúsítás nemcsak alaptalan, hanem rágalom isi, mert éppen a szervezett munkásság egyik vezetője volt az^ aki egy nagy üzemben tervezett komoly szabotázsmezgalmat leleplezett és szörnyű szerencsétlenség végrehajtásának megakadályozója volt. Ez, alkalomniEl szolok ismételten az^ árak és a bérek közötti aránytalanságokról. Körülbelül most van egy esztendeje annak, hogy a pénzügyminiszter úr kijelentette itt a Házban: ár-stop, bér-stop. A bérek rögzítése kitűnően sikerült, mert 1941 december

1 1; óta az érvényben lévő 30 százalékos bérpótlékon kívül a munkásság semmiféle általános béremelésben nem részesült. Az árak elviselhetetlenül felemelkedtek, a pénzügyminiszter úr árrögzítési kijelentése ellenére. Közgazdasági és pénzügyi szakértők állítják, hogy a munkabérek és fizetések szabályozása az infláció ellleni küzdelemnek egyik legfontosabb tényezője. Mindig MZ M kérdés azonban, vájjon a munkabérek és a fizetések szabályozása milyen színvonalat eredményez ; az árak színvonalával szemben. Németországban már a háború kitörése óta, valójában azonban. 1933 óta. nem engedélyeznek munkabéremelést. Ez mégsem, leheti perdöntő a magyarországi munkásprobléma megítélésében. Németországban ugyanis még jóval a világháború kitörése előtt, még az úgynevezett weimari Németországban, a munkabéreket kollektív szerződések útján országosan és szakmák szerint rendezték. Az ilyenmódon kialakult munkabérek arányban állották az árakkal és normális emberi megélhetést biztosítottak. Az árak tényleges rögzítésére megfelelő intézkedések történtek, tehát a munkabérek felemelésének tilalmazása indokolt. Nálunk a munkabérek szabályozása nem történt meg sem békében, sem a háború ideije alatt. Kollektív sízerziődések /általánosságban nincsenek. Csak egyes iparágakban, aránylag kicsi területen. A munkabérek színvonallá még a békeévekben is messze alatta volt az árak színvonalának. A minimális* munkabérmegállapításpk általában célt tévesztettek és ezért a munkabérek színvonala megközelítőlJeg sem emelkedett arra a szintre, amelyet az árak színvonala, illetőleg a normális emberi megélhetés megkövetel. Most már egészen világosan kitűnik, hogy az árak emelkedését a kormány nem tudja szabályozni. Ennek következtében olyan magas árszínvonal alakult ki a csekély mértékbein emelkedett bérekkel szemben, hogy a munkásháztartás szükségleteinek ellátása lehetetlenné vjált. Teiljie&en tarthiaífeitlian az az állapot, hogy csak a munkabérek és fizetések rögzíttessenek, az árak emelkedése pedig a legteljesebb mértékben szabadon folyhat. Külön kell felhívnom a kormány figyelmét a magánháztartások szörnyű nagy bajaira. Ma sokan arról beszélnek, hogy a munkások fizetése nagyszerű, kielégítő. Beszélnek olyan összegekről is, amelyek laikus emberek előtt nagyon kedvező színben tüntetik fel a munkásság keresetét. Elismerem, vannak ma kiválóan képzett szakmunkások, akiknek munkája olyan értékes, hogy örülnünk kell, hogy olyan értékes munkát előállító * munkások vannak, akiknek keresete két pengő, vagy valamivel a két pengő fölé emelkedik óránként, dte ez egy egészen vékony réteg, egészen kisszámú réteg, mert a munkások óriási tömegének keresete lényegesen ez alatt a kereset alatt van és az egy pengő körül mozog. Éppen ezért nem volna saabad ezt az egész kérdést úgy kezelni, hogy a milnimális inunkabérmegáilapítással és azzial, hogy van egy 30%-os pótlék, a munkásság bérkérdése, nagy porblémája el van intézve. Azzal sem szabad ezt a kérdésit elintézettnek látni, — mint ahogyan ezt hallottiam — hogy a munkások szükségleteit a gyárakban kielégítik a nagy . beszerző csoportok, amelyek elsőrendű élelmiszereket és egyéb elsőrendű közszükségleti cikkeket adnak a munkásoknak. Ezt mondják. Akinek alkalma volt — mint ahogyan nekem bőségesen van alkalmam — ennek az állításnak igazságáról közvetlenül a gyárak területén meggyőződni, annak mély szomorúsággal kell megálliapítania, hegy a munkások megközelítőleg sincsenek ellátva, Adnak nekik zsírt, lisztiet, havonta egyszer-kétszer egy félkiló, vagy esetleg egy kiló húst, de egyéb dolgot a gyárak ellátásában alig lehet kapni. Most legújabban az úgynevezett bakiancsellátás mutatkozik valamelyes mértékben, de más, egyéb tekintetben a munkásság ellátása nincs meg, és éppen ezért nem szabad azt mondani, hogy a munkásnak nincs joga több bért követelni, mert az ő ellátása a gyárakon keresztül megtörtléniík. Meg lehet állapítani azt is, hogy a kellő mennyiségbein be néni szerezhető elsőrendű élelmiszerek hiánya miatt általános testsúlyfogyatkozás észlelhető a munkásság soraiban és ez veszedelmesen hat ki a testi erőre is. A gyenge táplálkozás és a túlhasszú munkaidő a testsúly és a testi erő fogyatkozására vezet és az ilymódon leromlott szervezet nem tud a kóros tünetekkel szemben dacolni. Ma a gyárakban általában tapasztaliható, hogy nagy a megbetegedési arányszám, amit a kormánynak kötelessége és feladata megakadályoznií azzal, hogy a kereseteket javítsa!, emelje fel olyan színvonalra, hogy a munkás megfelelő módon láthassa el önmagát és családját és hogy ne tegye ki veszedelmének nemcsak önmagát, hanem a termelést is. Ha ia keresete nem elég, nem tudja megvásárolni a fejadagot. (Zaj.) "BÛT megtenné azt a kormány, hogy emeli a béreket, de nem hajlik efelé. (Kéthly 57*