Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

3Ô8 Àz országgyűlés képviselőházának Sl7. w harcunkban senkire mean számíthatunk, csak saját magunkra,. Számot kellett vetnünk erőinkkel, lehetőségeinkkel, erényeinkkel, hibáinkkal és menteni kellet't azt ami menthető. Saciát sorainkból kellett vezetőkön kitermelnünk, új kereteket kellett beállítanunk politikai, gazdasági, szociális és kulturális érdekeink védelmére, meglevő szervezeteinkbe lelket és szellemet kellett lehelnünk és meg kellett indítanunk a védekező, reménytelennek látszó munkát. Nemcsak az idegien uralom hidegen számító kegyetlensége, hanem a hagyományos magyar széthúzás is megnehezítette törekvéseinkéit. De mentünk előre, és lassan-lassan minden tradicionális alap és előzmény nélkül sikerült felkeltenünk az áldozatkészségeit rászoruló testvéreink és magyar intézményeink javára. Sikerült útjára indítani a magyar együttérzés, a magyar szolidaritás sorsdöntő eszméjét. Ez volt a magyar népi gondolatnak, a magyar kisebbségi közösségi gondtolatnak az alapja. Ez nekünk azt jelentette, hogy magyar kisebbségi népcsoportunkban nemcsak a tanult és tehetősebb ^osztályok, illletőleg néprétegek vannak benne, hanem a munkás, a kisiparos és törpe gazdarétegek is, sőt még azok a magyar csoportok isi amelyek akár a nemzetiközi ideológiában, aikár az uralkodó szlávokkal karöltve keresték egyéni boldogulásuk útját. Rájöttünk arra is, hogy kisebbségi magyar közéletünknek a pártpolitika nem lehet céijadósak eszköze. Cél: a magyar népcsoport kulturális és egyéb erőinek és érdekeinek szolgálata

1

, így jutottunk el saját erőnkből, saját keserves tapasztalataink alapján a magyar népi közösségi gondolathoz, a keresztény világszemlélethez és a szociális igazságosság élvéhez. Magunkból termeltük ki, éppen ezért sokkal jobban érezzük ennek a gondolatnak mélysjégét és igazságát és egyedül célravezetői voltát, további szükségességét^ mint azok, akik azt csak kölcsönvették vagy divatos jelszóként átvették, de érte nem szenvedtek meg és nem hoztak áldozatot. Nekünk tehát nem jött meg* lepetésszerüen az, amikor Gömbös Gyula itt, a trianoni Magyarországon hirdette és megvalósítani kezdte a magyar öncélúságot, és a magyar népi, nemzeti gondolat nagy eszméjét, a keresztény világnézeti alapra és a szociális igazságosság elvére felépítve. Vékony szálak, mindössze a (rádió hullámai kötöttek össze bennünket az országgal, de mi tudtuk és éreztük, hogy a magyar nemzet új nagy korszaka nyilott meg. Szentül meg voltunk erről győződve, mert láttuk, hogy népünk guzsbakötött erői felszabadulnak és amit >mi elszakított magyarok mindig sziilárdan hittünk, történelmi szükségszerűséggel következik be a mi feliszabadulásunk és a hitében, erkölcsi és népi erőiben megújult Magyarországba, vájó visszatérésünk. Hittük, hogy az elárvult trianoni ország éppen úgy megtalálja a maga történelmi útját a magyar öncélúság és a népi gondolat jegyében, mint ahogyan nekünk is mély me?

1győződésünkké vált a minden idegien gondolattól, rendszertől és példától mentes tiszta magyar nemzeti politika egyedül üdvözítő és célravezető gondolatának követése és szüksége. T. Ház! Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a jugoszláv megszállás alatta magyarság széles néprétegei, élükön régi vezetőikkel, spontán és kiéretlenül ahhoz a párthoz csatlakoztak, amelynek kormányai Gömbös Gyulától egészen a felszabadulásig sikerrel szolgálták a revízió ügyét és nemzetünket foatonailése Ï942 december l-én, kedden. lag, gazdaságilag és kulturálisan a trianoni melypontról számottevő hatalom színvonalára emelték fel. Nemcsak a hála szálai iüznek tehát benntüniket a kormányhoz és a kormányzói párthoz, amelynek közvetlenül köszönhetjük felszabadulásunkat és nemcsak az általunk is önállóan kitermelt népi, nemzeti gondolat és keresztény irányzat csatolt bennünket a kormányzópárthoz, amelyben mi diói vidékiek az egyetemes magyarság erős, céltudatos és a történelmi idők nagy feladatait vállalni tudó és bíró képviselőit látjuk, hanem az a felelős meggondolás is, hogy történelmi jelentőségűmül tudatában sem befelé, sem kifelé, sem magunknak, — tehát az összmagyarságnak — sem a külföldnek és volt elnyomóinknak nem mutathatunk rossz példát egy regionális pártba való szervezkedéssel vagy tömörüléssel, merít ez azt a hamis látszatot kelthette volna, hogy a Délvidékinek külön problémái, külön érdekei vannak különl eszmevilága van. (Mester Miklós: És az erdélyi párt?) A szeparatizmusnak még a látszatát is kerülni akartuk és ma is egyértelműen valljuk, hogy csak egységes Mai gyarország van egységes magyar néppel itt benn a határokon belül és a határokon kívül, mindenütt, ahol véreink élnek, aJkiik magyarul éreznek és hazavágyódnak a sokat szenvedett trianoni Magyarországba. (ElénJú helyeslés.) T. Ház! Felszólalásom! elején azt mondtam, hogy mi józan, reális éraéket hoztunk, az új hazába és ha most valaki azt kérdezné tőlünk, vájjon ez a reális érzékünk nem csalt-e meg bennünket, nem csalódtunk-e visszatérésünk után másfél évvel a jelenlegi kormány által vezetett Magyarországban, akkor erre azt válaszolnlám, hogy beszéljenek helyettünk a tények, a statisztikák, azok, amelyek arról szólnak, hogy mi volt a helyzetünk a jugoszláv megszállás alatt és mi a helyzetünk ma» VA évvel visszatérésünk után. Mi több, mint húsz éven át sötét, nyirkos börtönben voltunk. Most amikor napvilágra értünk, itt Magyarországon sóikkal élesebb szemimel látjuk és jobtan érezzük az elnyomás alatti helyzetünk és a most, a felszabadulás után kialakult helyzetünk közötti különbséget. Sokszor nagyon csodálkozunk azon. hogy egyesek, nemcsak az ellenzék, hanlem a kormánypárt oldaláról is, lekiesinylik azt a munkát, amelyet Magyarország 1918 tói 1941-ig, de egész a mai napig végzett szociális, gazdasági és egyéb téren. Mi ezeket a hasznos különbségeket saját javunkon — nem saját bőrünkön, hanem saját javunkon — érezzük, most, amikor 1

3

,4 évvel visszatérésünk után látjuk, mit kaptunk az anyaországtól. A Délvidék területe 1918-ig természetesen együtt haladt az anyaországgal, de akkor lezárták előttünk a fejlődés sorompóit és mi visszamaradtunk. Magyarország, ha letiporva is, ha szörnyű helyzetében is, de önállóságának és függetlenségének birtokában a fejlőídfésnetk egészen csodálatos

1 útját tette meg. Hogy nem roppant össze, ez a magyar nép államalkotó és kormányzó képességéről tett bizonyságot, amit pedig azután, talpraállása óta végzett a szociális, gazdasági és egyéb vonatkozású haladás terén, az a külföldön, de különösen a kisebbségben élt magyarság csodálatát és büszkeségét vívta ki. A magyar problémák között talán a legsúlyosabbi és a nemzet életére és sorsára legdöntőbb az agrárkérdés megoldása. Nekünk a kisebbségi éltet idején nem egyszer vetették