Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. lehet képzelni azt, hogy valaki amnesztiát kap, hogy nem állítják falhoz, mert hazaáruló volt. hogy nem veszik el a saját földbirtokát, de hogy valaki annyira menjen és^ hihetőnek tartsa, hogy a magyar állam önérzete^ megengedi azt, hogy a hazaárulással idegen államhatalomtól kapott jutalmat a magyar államhatalom meghagyja nekik: ez a legnagyobb erkölcsi nihilizmus. (Ügy van! Ügy van! a középen és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A problémák tömegében a délvidéki magyarság kérdését és feladatait röviden a következőkben lehetne összefoglalni. A délvidéki magyarságot épp úgy, mint általában a volt megszállott területek magyarságát erkölcsileg és anyagilag fel kell emelni arra a nívóra, amely nívón teljesítheti azokat a feladatokat, amelyek ezeken a a területeben reá várnak. (Ügy van! a középen.) A magyarság a Délvidéken történelmi fejlődése folyamán számbelileg megfogyatkozott. A magyarságnak ezen a számbeli fogyatkozásán segíteni kell, a magyarságot számbelileg erősíteni kell. A magyarság gazdasági téren háttérbe szorult; a gazdasági élet lehetőségeit kell tehát biztosítani számára. Nem úgy értem ezt, hogy mások kárára történjék, hanem úgy, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt kell adni a magyarságnak, ugyanolyan helyzetbe kell hozni az országfenntartó és országgyarapító magyar népet és magyar nemzetet, mint amilyenben vannak az ország többi nemzetiségei. A kérdíéseki tömegében a délvidéki németség kérdése is előtérben van». Mi együtt vívtuk a harcot a megszállás éveiben a németséggel, ki-ki a maga útján, ki-ki a maga céljainak és ideáljainak megvalósítására törekedett. Együtt fogadtuk a bevonuló magyar honvédséget, ki-ki szíve sugallata szerint; együtt vívjuk a nagy világháborút, amelyről tudljuk, hogy a háború végeztével mindnyájunknak ugyanaz a sora lesz: vagy győzelem és szebb magyar jövő, vagy tragikus vég. A délvidéki magyarság értékelni tudja a németség munkásságában, szervező erejében, rátermettségében rejlő erőket, értékelni tudja ennelk az építőkőnek a szerepét a jövő Magyarország épületében is. A délvidéki magyarság hinnii akar azoknak a szavaknak, hogy az országépítés, a jövő Nagymagyarország kiépítése tekintetében a németség és a magyarság közt különbség nincs, ami a vágyakat és a kívánságokat illeti. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ezzel a felfogásával egyedül áll a Házban! — Zaj.) Hinni akarja azt, hogy ebben a küzdelembeií a németség minden erejével és képességével a magyarsággal együtt részt akar venni. (Helyeslés jobbfelől. — Ügy van! a középen,) Felfogásom az, hogy a mai viszonyok közt, midőn az ország háborúban van, külpolitikai kérdésekben a magyar kormány hivatott a magyar nemzetet nemcsak képviselni, hanem árinak belső érzelmi és belső eszmei irányítását is fenntartani és a háborús célok szolgálatába állítani. Mi délvidékiek talán közelebb vagyunk (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Zágrábhoz! — Peyer Károly: Ügy van! — Elnök csenget.) a, déli végeken... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Nagy Iván!: ...úgy Zágrábhoz, mint Belgrádhoz, mint azok az emberek, akik: a régen lebukott és régen eltemetett jugoszláv gondolatnak hódoltak ebben a Házban. (Bajcsyütése 1942 december 1-én, kedden. 393 Zsilinszky Endre: Nem igaz!) Mi azokkal működünk együtt, alkák alkarnak velünk együttmüköldni. Jugoszláviával háborúban vagyunk; ezt önnek is tekintetbe kellene vennie, t. képviselőtársam! (Helyeslés és taps jobbfelől, középen és a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Majd megmondjuk, mit csinált a megszállás alatit! — Baky László: Csak maga ne beszéljen] — Gr. Festetics Domonkos (Peyer Károly felé): Ki az a kuglifejű ember? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak.Nagy Iván: Külpolitikai vonatkozásban a mlai viszonyok közepette kötelességünk teljes erőnkkel eszmei, politikai síkon támogatni azt a harcot, amelyben ma a magyar nemzet van. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: A Volksbunddal? — Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalonj Elnök: Csendet kérek. Nagy Iván: EztJ a harcot nem lehet össze hasonlítani azzal a harcelai, amelyet annakidején a delegációban folytattak. Ezt a harcot niem lehet egyesek vágya és kívánsága szerint alakítani. Ennek a harcnak a kimenetelétől függ a magyar nemzet jövője. (Zaj a baloldalon. — BajoSyZsüinszkjj Endre közbeszól. — Baky László: Maga engem magyarságra ne tanítson! — Bajcsy-Zsilinszky Endre: De maga se engem! <— Baky László: De én taníthatom, mert én 'magyar vagyok, nem délszláv! — Peyer Károly: Hol volt maga még akkor, ami-* kor itt... — Baky László: Maga itt volt akkor, 1919-ben! Szegy élheti magát! — Peyer Károly: Akkor magának még a pelenkáját mosták;! — Gr. Festetics Domonkos [Peyer Ká> roly felé].- Ki az a kuglifejű ember, aki ott kiabál?) ' Elnök: Csendet kérek. (Baky László (Peyer Károly felé): Szégyelheti magát!) Peyer Károly és Baky László képviselő urakat figyelmeztetem, ne szóljanak közbe. (Állandó zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Baky László; Vörös patkány! — Peyer Károly: Zöld béka! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ki vele! — Vajna Gábor (a baloldal felé): Hogy mernek így beszélni a magyar parlamentben ? Afrikai partraszállás? Nem?) Csendet • kérek. (Peyer Károly: Hol lehet itt partraszállni? — Baky László: Vörös patkány!) Peyer képviselő urat rendreutasítom, mert állandóan közbeszól. (Mozgás.) Kérem a képviselő urakat, maradjaoak csendben. Nagy Iván: Nem akarom felidézni azokat a szomorú reminisztenciákat, midőn az első világháború második felében körülbelül éppen olyan elokvenciával, éppen olyan jószándékkal talán, mint Zsilinszky képviselőtársam, fejtegették egyesek elvi síkon politikai pártállásu kat. Mi. akik ennek az elvi síkon fejtegetett külpolitikai eszmefuttatásnak húsz éven át voltunk a szenvedő alanyai, (Ügy van! Úgy van! a középen.) nem kérünk belőle és azért szomorú szívvel hallottuk azt a helyén nem való dicséretet és helyén nem való külpolitikai eszmefuttatást, amelyet Zsilinszky képviselőtársam és a politikailag hozzá közelállók fejtettek ki a jugoszláv, illetőleg délszláv kérdésben. (Bogner József: Mintha tudnák, mi volt az!) Ha külpolitikával mégis foglalkozunk, akkor kénytelen vagyok azzal a kérdéssel foglalkozni, amely minden délvidéki magyar szívéhez nőtt, kénytelen vagyok felhozni azoknak a magyar testvéreinknek kérdését, akik idegen megszállás alatt a mi sorsunkban osztoztak,