Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-316

Áz országgyűlés képviselőházának 316. megszabott munkaidő van. (Rassay Károly: Ez kegyetlen és kegyeletlen dolog! — Zaj.) E!z a munkaidő tart reggel 8 órától 12 óráig és délután 2 órától 6 óráig. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A zsidó munkaszolgálatosok ellepték az éilelmiszerfelvételező állomásokat, bár nem hivatalosan, de írásbeli dolgokat mégis velük végeztetnek. Számtalan esetben fordult elő, hogy megkezdték a csomagokat, különösem a német élelmezésből kiosztásra kerülő cukros és úgynevezett élvezeti cikkeket, amelyeket a katonák kapnának és ezek felbontva éls hiár nyoisan érkeztek a katonákhoz. Feltehető tehát^ hogy az ott beosztott zsidók azok, akik a*z élelmező raktárakban megdézsmálják ezeket a pontosan elosztott és kimért adagokat. (Zaj a széhőbaloldalon.) De hogy milyen kíméletesen bánnak velük, elmondom a következő esetet. Sajnálom, hogy Rassay képviselő úr már nincs itt és így ezt nem hallgatja meg. A katona a felvételezésre sokszor 30—40 kilométert tett meg azért, hogy sürgősen elvigye az élelmet a harcoló csapatoknak. Amikor 12 óra után 10 perccel érkezett oda a felvételezéshez a magyair csapat, akkor a zsidók! nem voltak hajlandók az élelmiszereket kiszolgáltatni, azt mondották, hogy nekik 12 órától 2 óráig munkaszünetük van. (Vajna Gábor: Ezt miért wem hallgatta meg Rassayl) Ott voltam egyszer Sztari Oszkolban egy felvételező állomáson, mikor este 6 óra után magyar csapat érkezett oda és másnap reggel 8 óráig várhatott az

( utcán, rejtőzködési lehetőség nélkül csak azért; mert a zsidó munkaszolgálatosokat nem lehetett a zárórán túl, hat óra utáni igénybevenni az élelmiszerkirakásra. (Maróthy Károly: Mi ez? — Vajna Gábor: Szomorú dolgok ezek!) Mindent* egybevetve, egyáltalán nem tartom szükségesnek és helytelenítem — mint fdőre'bocsátottam — a zsidóknak. ilyen módon való alkalmazását hadműveleti területen. Vagy pedig volna ftgy sokkal jobb indítványom. Ha ilyen nagy zsidófeleslegünk van, mint ahogyan van, ajánlanám, hogy adjanak kölcsön belőlük a német csapatoknak. Egészen biztos, hogy sokkal hasznosabban tudnák kihasználni a zsidók munkaerejét és valószínűleg hamarább elfogynának és mi a legnagyobb készséggel: szolgálnánk utánpótlással belőlük. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Mindezek ellenére a magyar csapatok harcikedve változatlanul elsőrendű. Láttam, amíg Kurkszból Voronyezsig eljutottunk, az úgynevezett! timi áttörésnél, élelem nélkül, — mert a gyors előnyomulásban nem volt az utánpótlás tökéletes — súlyosan sebesült magyar honvédeket, akiket alig lehetett a küzdelemből elcipelni, mert nem akarták otthagyni bajtársaikat, és sebesülten is küzdeni akartak tovább bajtársaikkal. Ami a belsőfrontot illeti, én mindent csak a háború szempontjából tudok nézni, tudok elbírálni és minden gondolatommal, minden szavammal ezt a célt szeretném szolgálni. Ennek érdekében kell foglalkoznom több kérdéssel, néhány gazdasági, ipari, kereskedelmi esi közellátási problémával és rámutatni több sajnálatos jelenségre. A belsőfronton, itt is, ebben a kérdésben az első helyen áll szerény megítélésem szerint a zsidókérdés. Ebben a mù, raottdh^tnám nem ülése 1942 november 27-én, pénteken, 329 egészen tiszta közellátási helyzetben, amikor •annyi visszásság tapasztalható, véleményem szerint nem is lehet teljesen rendbehozni az ügyeket, amíg a zsidókérdés nincs megoldva és ia zsidóság ezen a téren is nincs teljesen ki-, kapcsolva. Legyünk tisztában- azzal, hogy a több mint egymillió itt élő zsidó egymillió belső ellenséget jelent, kivétel nélkül, mind egy szálig. Ha a kormányzat kesztyűt dobott a zsidóság felé — nagyon helyesen.' bár régebben tette volna, — akkor számoljon azzal, hogy a zsirlóság felvette ezt a kesztyűt és ez a zsidóság faji tulajdonsága az engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúszomj és ; ez a zsidóság nem felejti el a kormányzatnak ezeket az intézkedéseket. Ez az egymillió zsidó itt bent az országban mind egytől-egyig ellenségünk, aki nem érez, nem él velünk ebben a nagy élethalálharcban. Ez mind abbatn reménykedik és akkor csillan fel a szeme, akkor lélekzik fel és akkor hangosabb, ha a hadiszerencse egy kis mértékben valahol látszólag kedvez az angol, amerikai vagy orosz hadseregnek és mindent elkövet itt bent, a belső fronton, hogy destruáljon és megakadályozza a bármilyen helyes vagy kevésbé helyes kormányintézkedések végrehajtását, amelyekkel a közellátási, azi ipari, vagy ja kereskedelmi problémákat igyekeznek legjobb tudásuk szerint megoldani. Rettentő könnyelműség, hogy ezt a kérdést ilyen könnyelműen kezelik, hogy a zsidóság nincs a legerélyesebh eszközökkel visszaszorítva és kikapcsolva a, gazdasági élet minden vonaláról. Ne tessék félni attól, hogy a zsidóság nem tud megélni, ha nem jut keresethez minden zsidó. Legendákat hallottunk a zsidófaj mesés összetartásáról. Hát hia - néhány zsidónak majd nem lesz mindennapi kenyérkeresete, a nagy zsidó összetett ás. és testvériség alapján majd a gazdagabb zsidók gondoskodni fognak azok megfelelő megélhetéséről. Ha pedig esetleg a legnagyobb zsidók, & gazdagabb, vagyonosabb zsidók sem találnak majd megélhetési, illetőleg újabb jövedelmi forrásokat és ezért jajgatnak, ez nein jelent semmit, mert én emlékezem a gazdasági dekonjunktnrás •időből a magyar adóhatóságok ama kijelentésére, amikor a gazda beigazolta, hogy nincs jövedelme, azt mondották: nem baj, adózzon a vagyonából, ne a jövedelméből. Körülbelül ugyanezt húzhatjuk rá a zsidókra: éljenek á vagyonukból és ne a jövedelmükből, hiszen vagyonuk még bőven van itt nekik az országban. Amikor én a frontról hazajöttem és Budapestre érkeztem, mélységesen megdöbbentem, sőt mondhatnám,, düh és elkeseredés fogott-el. amikor láttam az itthoni gondtalan életet és láttam, hogy a. kávéházak, a fényes éttermek, a szórakozóhelyek, színházak, mozik, mind zsidókkal és zsidókkal vannak változatlanul tele. Ott kint a frontkatona, még ha leddig nem volt is ellenséges érzülettel a zsidósággal szemben, valóban megyőződhetett a •fronton arról, hogy a zsidóság iaz okozója a háborúnak, hogy a zsidóság az előidézője és vezetője a kommunizmusnak. Hiszen ha magyar katona megkérdezte az orosz lakosságot, hoigy ott a nagy szegénységük mellett kinek ment jóL ki volt gazdiag és ki élt jól, minden orosz parasztember, vagy* iparos különbség' nélkül egyformán felelt, hogy csak a kommunista pártitkároknak és a zsidóknak ment jól. Minden katona tudja, aki hazajön, és már ennek alapján is bizonyos ellenszenvvel nézi a zsidóságot, mert tudja, hogy itt a yijápf zsidóságának, körömsaakaditáig menő