Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-315

$% Àz országgyűlés képviselőházának $ïë. i hogy ez volna. A mi exponált helyzetünkben, a reánk nyomást gyakorló és esetleg területi, hódító igényt is tápláló környezetünkkel szemben ä magyar parlament szuverenitása és vele az önállóság és alkotmányosság szelleme és gyakorlása úgyszólván az egyedüli védekező bástya* amely akárhogy vesszük is, akármilyen gyarló is, mégis erős, hatalmas és nem pótolható, Tulajdonképpen ma is ilyen természetű, éppúgy, mint sokszáz év előtt, pszichológiai tekintetekben, nem is szólva arról, hogy alkotmányjogi tekintetben is. Erőt, bizalmat adó forrás és mégis a legalkalmasabb eszköz arra, hogy saját népességünkben, saját társadalmunkban fenntartsuk a magyarnak lenni, megmaradni akarás és az önálló magyarnak lenni akarás szellemét és ezt átörökítsük, ne engedjük kiveszni. Ez a szuverén magyar törvényhozásnak, a szuverén magyar parlamentnek történelmi és pótolhatatlan hivatása. A szuverén törvényhozó testületi jelleg mindig megvolt a magyar országgyűlésekben és ezt azért említem meg, mert tudnivaló, hogy amikor áttértünk a parlamentáris rendszerre, akkor tulajdonképpen ezzel nem történt lényegbeli változás. Változás csak a törvényhozás összeállításában történt. A parlamentarizmusnak legfontosabb fundamentuma tulajdonképpen lényegében a magyar országgyűlésekben is megvolt. Ezzel szemben a korporációs rendszer csak tanácsadó testület. A diktátor, az államfő mellett tanácsadó szervek vannak, olyan tanácsadó szervek azonban, amelyek egyre inkább csak az államfő parancsait veszik át és teljesítik, mint hogy az államfőre befolyást gyakoroljanak abban a tekintetben, hogy micsoda rendelkezéseket, törvényeket vagy bármilyen rendszabályokat is adjon ki. Sokszor nem is lehet, sőt életveszélyes az ilyen rendszerekben tanácsot adni. Ezért alapvető rendszerüket a. legfontosabb magyar nemzeti különlét és önállóság érdekeivel nehéz volna összeegyeztetni. Az érdekképviseleti rendszer egyes vonásai igenis helyetfoglalhatnak a mai parlamentáris rendszerünkben is, hiszen látjuk, hogy a felsőházban többféle érdekképviselet van, többféle különálló testület küld oda képviselőket, például az egyetemek, az egyházak és egyes intézmények. Ha tárgyilagos kritikát akarunk gyako rolni a magyar történelem, a legújabb kor történelme felett, akkor azt mondhatjuk, hogy a magyar szuverén országgyűlés rendszere minden gyarlósága ellenére is mint alapvető rendszerbeli vonás kiállta a történelmi próbát és a magyar nemzeti érdekek és önállóság szempontjából nélkülözhetetlennek bizonyult. Ezt, hogy nélkülözhetetlennek bizonyult, anélkül mondhatjuk, hogy ezzel frázist monda nánk. Az új rendszereket ellenben csak most és ezután teszi próbára a most folyó történelem, ezeknek a megítélésével tehát egy kissé még várnunk kell. Hogyan is keletkeztek a parlamentek? A parlamentek tulajdonképpen a subsidiumok rendszeréből fejlődtek ki. Amikor a rendek megajánlották a fejedelem számára a segítséget, a subsidiumokat, egyes helyeken kikötötték, hogy hozzá is akarnak ezeknek felhasználásához szólni. Ebből alakultak ki a parlamentek, nem pedig sokkal inkább egetverő nagy kérdésekből. Ahol azután hozzászóltak ezeknek a subsidiumoknak a hovafordításához, ott jött létre olyan törvényhozás, olyan I lîése 1942 november 26-án, csütörtökön. tanácskozó testület, amely ezen a réven azután az iniciatívát, a rendelkezést és a szuverenitást magához ragadta. Ahol azonban ezek a testületek gyengék voltak és a subsidiumok hovafordításának tekintetében nem tudtak eredményt elérni, nem bírtak ebbe beleszólni, ott abszolút rendszerek jöttek létre és az államfő felelősség nélkül nyúlt bele az emberek zsebébe és az adóalanyoknak tűrniök kellett ezt anélkül, hogy közvetve is hozzászólhattak volna ahhoz, hogy mi legyen azokkal az anyagi eszközökkel, amelyeket rendelkezésre bocsátottak. Magyarországnak szomorúan különleges helyzete volt, hogy mindig nagy külső nyomás alatt állott, teljesen külön nyelvű, külön fejlődésű nép voltunk, főgondunk tehát századokon át mindig az volt, hogy fel ne szívódjunk a szomszéd germán és szláv környezetben. Ezért voltak nálunk veszedelmesek a centrifugális törekvések, veszedelmesebbek, mint máshol, mert máshol ezek esetleg csak az állami önállóságot fenyegették, nálunk azonban nyelvbeli, nemzeti megsemmisüléssel, halállal, kiveszéssel fenyegettek. Éppen ezért, amikor annyit hivatkozunk a szentistváni Magyarországra, a szentistváni államszervezetre, elfelejtjük, hogy a legszentistvánibb gondolat és szerkezet kétségtelenül az ország területi beosztása volt. A mi nagyságunk, területi beosztásunk értelmében csak olyan szerkezet felel meg, amely nem centrifugális. Ezért nem nekünk valók a tartományi rendszerek és óvni kell a magyar közéletet ettől a fejlődéstől, hogy mi is tartományokat vagy tartományt rendszeresítstink, (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) ezt fejleszszük ki, mert a tartománynak természetes velejárója az, hogy fejlődni akar, fejlődni akar önállóságában s minthogy az a tartomány idegen nyelvű lakosokkal is bír, ezek a népek a külön nyelvi kultúrában, külön nem zeti kultúrában akarnak fejlődni. Képzeljük csak el, ilyen fejlődés mellett ha egy százmilliós, hasonló tömegű állam van e tartomány mellet^ a határokon túl, mi lehet ennek a tartományi fejlődésnek a vége? Nem más, mint a-z elszakadás! (Ügy van! Ügy •van! a jobboldalon.) Tulajdonképpen az a legszentistvánibb gondolat, ahogy első nagy királyunk bölcsen látta, hogy veszedelmes a centrifugális területi beosztás és ezért osztotta fel az országot vármegyékre. Szidhatják a vármegyéket, leköphetik, ez sok tekintetben szokás is, egyet azonban nem lehet elvitatni tőlük, hogy a vármegyék sohasem voltak centrifugálisak. Azok, akik a vármegye autonómiájára, különállására törekedtek, sohasem törekedtek külön jogokra, hanem mindig olyan jogokat, olyan minőséget követeltek maguknak, amely nem veszélyeztette az egész magyar államot és amelyben egyek akartak lenni. A régi magyar jogok... (Rajniss Ferenc: Kiskirályság!) ... akár kiskirályok voltak, akár nem, nem az volt a fontos, hogy külön jogokat vagy valamilyen külön jogot kapjanak, hanem az una eademque nobilitas elve uralkodott, amely, ha lefordítjuk az újabb viszonyokra, ugyanolyan állampolgárságot jelent. Micsoda nagy felemelő erő volt abban, hogy az árvái bocskoros mêmes és a lika-krbavai nemesember ugyanolyan nemesnek tartották magukat, tudunk-e mi ehhez hasonló szellemet felmutatni? (Mester Miklóst