Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-295
Az országgyűlés képviselőházának 295. ebből a célból nyújtottam be ezt a törvényjavaslatot, hanem azért, hogy az ország érdekében megszűntessek bizonyos kaotikus állapotokat, bizonyos bizonytalanságot és bizonyos egyenlőtlenségeket. Ezek mind olyan kér'dések, amelyek a köztisztviselői szolgálat és a közigazgatás jó ellátása szempontjából ma súlyos akadályokat alkotnak. De mondom: mégsem mellőzhetem azt, hogy reflektáljak bizonyos olyan tárgyi kritikákra, amelyek a kormánypárt ré; széről is, de főleg az ellenzék részéről a mai! közigazgatás ellen és a szükséges reformok tekintetében elhangzottak. És itt különösen szentbe kell szállnom azokkal a kritikákkal, amelyek a legszélesebben Vásáry képviselő úr felszólalásából ütköztek ki és amelyek engem következetlenséggel, kvázi inkorrektséggel vádoltak meg azokkal a nyilatkozatokkal kapcsolatban, amelyeket a közigazgatási reformtervezeteket illetően itt a képviselőházban többízben tettem. Én teljesen nyíltan és őszintén feltárom a helyzetet és a magam véleményét ezekről a kérdésekről. 1931-ben kerültem először abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy a belügyminiszteri széket elfoglalhattam. Rögtön láttam, mert hiszen előbb is foglalkoztam közigazgatással és benneéltem az önkormányzatok életében, hogy a magyar életnek egyik legsürgősebb és legfontosabb problémája az, hogy a közigazgatás terén alapvető reformokat kell hozni és az önkormányzati életet egészségessé kell tenni. Mint már számtalanszor, ezúttal is szükségesnek tartom annak hangsúlyozását, hogy a legnagyobb bűnnek tartanám Magyarországon az önkormányzati életet elnyomni s azt a nemzeti értéket, amely az önkormányzatokban rejlik, azt a nevelő értéket, amelyet az önkormányzati élet, ha azt helyesen kezelik, reprezentál, megsemmisíteni. Ennélfogva igen is feltétlenül híve vagyok annak, hogy az önkormányzati élet a közigazgatás minden vonalán fenntartássék, de necsak fenntartassék, mert hiszen a mai helyzetet fenntartani nem jelentene semmit, — még talán visszatérek erre a kérdésre — hanem fejlesztessék és megfelelő tartalommal láttassék el. (Helyeslés.) Ezekből a meggondolásokból kiindulva, mondom, már 1931-ben hozzákezdtem azoknak a terveknek az összeállításához, amelyekkei modernizálni lehet a magyar közigazgatást és a magyar önkormányzati életet, a kettőt összeillesztve és egymással összhangbahozva. 1933-ban már egy törvényjavaslattal léptem a törvényhozás elé, amely javaslat törvényerőre is emelkedett. Ez az 1933. évi XVI. t.-c, amelyben a közigazgatás egyszerűsítésének elvi alapjait raktam le. Sajnos, a viszonyok fejlődése, ami azután az én távozásomat is maga után vonta, lehetetlenné tette, hogy ezt a munkát tovább folytathassam. Amint méltóztatnak tudni, három évig nem voltam belügyminisztere ennek az országnak. Amikor 1938-ban újra belügyminiszter lettem, újra nekifeküdtem ennek a témának. Természetesen mutatis nui tondis, mert hiszen időközben történt fejlődés, amely nemcsak itt, bent az országban, hanem egész Eurónáhan is létrejött, bizonyos újabb meggondolásokra késztetett. Reformterveim a tavalyi év folyamán teljesen elkészültek, megértek arra, hogy őket a ülése 1942 október 16-án, pénteken. 65 törvényhozás elé hozzam. A tavalyi év folyamán a kormány jóváhagyását is elnyertem elvileg ezeknek a reformoknak megvalósításához. Ez volt az oka annak, hogy tavaly, amikor itt törvényjavaslatot tárgyaltunk arról, hogy az önkormányzati választásokat elhalaszszuk, még pedig bizonytalan időre, ezt azzal indokoltam, hogy remélem, egy éven belül módomban lesz átfogó reformjavaslatokat terjeszteni az országgyűlés elé, tehát teljesen felesleges most a. közvéleményt választásokkal izgatni. Ez volt a helyzet, ez volt a szándékom és ez volt a meggyőződésem most egy esztendeje. Azóta a viszonyok lényegesen megváltoztak. Azóta bekerültünk a háborúnak egy rendkívül kritikus esztendejébe, belemélyedtünk magunk is a háborúba,, a magyar közigazgatás feladatai olyami mértékben szaporodtak meg, hogy ma már csak a legnagyobb erőfeszítéssel tnd feladatainak eleget tenni. Ezeknek a körülményeknek lálttára a jelenlegi kormány újra vizsgálat alá vette azt a kérdést, hoçy vájjon ebben a háborús időszakban, amely nagy mértékben, veszi igénybe az ország erőit és amely legelső feladatként azt teszi kötelességünkké, hogy minden rendelkezésre álló erőt a háborús célok szolgálatára és a háborúval kapcsolatos feladatok megoldására összpontosítsunk, szabad-e, lehet-e felelősséggel olyan, reformjavaslatokat előterjeszteni, amelyek mélyen átszervezik az egész közigazgatási konstrukciót, amelyek mélyen átszervezik a törvényhatóságok, a községek szerkezetét és autonóm életét, vájjon szabad-e az ezzel járó izgalmaknak, az ezt az átalakulást kísérő bizonytalanságoknak, átmeneti nehézségeknek kitenni ezt a ma úgyis agyonterhelt közigazgatási apparátust. Ez komoly megvitatás tárgya volt és végül , magam is kénytelen voltam elfogadni azt az álláspontot, hogy felelősséggel ma nem lehet forszírozni egy mélyreható reformot, mert ennek a mélyreható reformnak a végrehajtása átmenetileg egészen kétségtelenül bizonyos zökkenőket és nehézségeket idézne elő a közigazgatásban. De magamévá kellett tennem ezt az álláspontot azért is, mert nemcsak háborúról van szó, hanem szó van óriási átalakulásokról is, az egész világnak, vagy mondjuk közelebbről : Európának mindenféle berendezkedésében. Ez a szempont is döntőié g hatott abban a tekintetben, hogy magamévá tettem a kormánynak azt az állásfoglalását, hosry nem lehet mélyreható reformokkal jönni. Bár reformjavaslataim igenis a közigazgatási tisztviselők kinevezésének álláspontján álltak és ezen az alapon készültek el, ma nem mernék ebben a kérdésben sem végleges álláspontot fogtálul, mert nem tudhatom, hogy a jövőben nem leszek-e kénvtelen ezt az álláspontot revideálni. (Taps jobbfelől — Rajmss Ferenc: Ha nem biztos a háború sorsa, akkor nem csinál a miniszter ér reformot Magyarorszáion. — Bajcsy-Zsilinszky Endre: Melyik háborút) Nem tudom, akadt-e ember valaha, aki felelősséggel merte volna vállalni azt, hogy egy háború tartamát előre megmondja. (üay van! Ügy van! — Taps a jobboldalon ) Ezt lehet jósolni, itt lehetnek az embernek óhajai, vannak is óhajaink, (Csoór Lajos: Reményeink!) lehetnek az embernek reményei, de arra biztosan alapítani sohasem lehet. (Rajniss Ferenc: Igen, 13*
