Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-295

58 'Az országgyűlés képviselőházának 295. nincs meg ennek a közigazgatási személyi anyaggazdálkodásnak a statisztikai tükörképe. T. Ház! A szakszerűséghez tartozik az is, hogy tisztviselői minősítési rendszerünk elavult és a közigazgatási tiszt vis élőknél minősítési rendszer egyáltalán nincs. A magyar közszolgálatban általában a János Áron képviselőtársam említette pénzügyi és minősítési táblázat vain ma is használatban 1884-ből. Ez a minősítési tláblázat — bármennyire próbálta ezt a tényt János Áron tompítani — teljesen korszerűtlen. Ezt nem én mondom, hanem szakértők . állapítják meg. A minősítési táblázat alapján nem lehelt komolyan minősíteni. A Közigazgatási Tudomány 1939. évi II. évfolyamának 2. sízámáíbam közli ezt a táblázatot. Ez a táblázat nagyon primitív és — mint ez a folyóirat teszi — a külföldi minősítési táblázatokkal való . összehasonlítás alkalmával, nagy különbség derül ki ennek hátrányára. Ebben a minősítésű táblázatban például ilyen kérdések vannak, hogy: milyen a magaviselete ÎJVEily en szépen hangzik, ha egy tábornokról, vagy államtitkárról megírják, hoey jó, Vagy rossz a magaviselete, (Meskó Zoltán; Engedelmes! Csendes!) Élihez has omló kérdések fordulnak még elő. Lehet, hogy vannak olvaüek. akik azt mondják, hogy ez magyar tradíció és továbbra is fenn kell tartani. Tisztelem ezek felfogását, de azt hiszem, hogv ez a hatvanéves rendszer ma egyáltalán nem felel meg a magyar közigazgatás érdekeinek, a magyar nép érdekei nek és maguknak a tisztviselőknek sem. T. Ház! Mint említettem, a közigazgatási tisztviselőkre vonatkozóan még ez a minősítési táblázat sincs meg; ez okozta aztán, hogy a

> felszabadult területi kinevezéseknél _ sok hiba történt, amit a belügyminiszter úr is elismert; ezeket a hibákat csak annak tudhatom be, hogy nem volt és ma sincs biztos támptont etekintetben. Megfelelő minősítési táblázat hiányában előfordult az az eset is, hogy amikor a belügyminiszter úr tisztviselőt kért va lamelyik községtől, várostól vagy vármegyétől, a felszabadult területre, a legjobb tisztviselőt kérte és ugyanakkor ráppen ellenkezőleg a leggyöngebbet küldöttek el, azt minősítették a legkiválóbbnak azért, hogy megszabaduljanak tőle. (Ügy van! « szélsőbaloldalon.) Ha megfelelő modern, szakszerű minősítési rendszer lenne, akkor ilyen hibák nem fordulnának elő. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Hegy pozitívumot is mondjak, elismeréssel kell megemlítenem, hogy a tisztviselői minősítés terén teljesen úttörő munkát végez Budapest székesfőváros. Budapesten néhány év óta bevezettek egy modern és a kor követelményeinek teljesen megfelelő minősítési rendszert. Ez a minősítési táblázat nemzetiközi vonatkozásban is teljes mértékben megállja helyét iés üdvös lenne, ha az állam is bevezetné ugyanezt a minősítési rendszert. A t székesfővárosi ^ minősítési lap összeállítása óriási haladást jelent az 1884. évi és ma is isirvényben levő állami köztisztviselői szolgálati minősítési szabályzathoz képest. Ez a minősítési lap teljes individuális értékképet ad a tisztviselőkről. A munka kezdetén vagyunk misig, _ természetesen most folynak ezek összeállításai, de meg vagyok győződve arról, hogy néhány év múlva ennek a komoly, modern statisztikai munkának és minősítési rendszernek eredményei a gyakorlatiban is mutatkozni fognak ülése 1942 október 16-án, pénteken. T. Ház! Felvetem a kérdést, hogy addig is, amíg pontos adatok alapján a megfelelő minősítési rendszer bevezetése megtörténik, nem lenne-e helyes a kinevezésnél valamely szaktestületnek jelölési jogot biztosítani. Én az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság ról más — éspedig jobb — véleménnyel vagyok, mint János Áron. képviselőtársam. Elsősorban erre a bizottságra gondolok. Ma már minden fogalmazási tisztviselőnek le kell vizsgáznia a bizottság előtt, (Meskó Zoltán: Szigorú!) ha a VIII. fizetési osztályba akar kerülni. Ez a vizsgabizottság jelölő bizottságot alakítana és ennek a szak testületnek lenne meg az a joga, hogy a VIII. fizetési osztálytól felfelé minden állásra csak az ö jelölése alapján lehessen tisztviselőt kinevezni. Ezt igazán meg' tehetné a kormányzat, hiszen a magyar közigazgatásnak egyik kiváló gyakorlati és/ elméleti munkása, akit a belügyminiszter úr is nagyón jól ismer és becsül, dr. Borbiró Ferenc, a Közigazgatástudoniány 1940. évi III. évfolya* mának 1. száímában — nem. a kinevezésről és választásról van szó, hanem kizárólag a jelölésről — a következőket írja (olvassa): »Az látszanék a helyes megoldásnak, hogy az önkormányzati élet budapesti és vidéki elméleti, főleg gyakorlati kiválóságaiból alakíttatnék egy bizottság, amely állandóan figyelné a vezetésre érő tisztviselők Munkáját, az alkalmas adatokat gyűjtene, azokat osztályozná, minősítené és vezető állásba való, akár megválasztásra, akár kinevezésre, csak azokat engedné ez a bizottság, akiket beérkezettnek, ezen állások betöltésére képeseknek és méltóknak is talál.« Megítélésem, szerint már a tanácsnoki vagy az ezzel egyenrangú állásokra is csak azok volnának jelölhetők, akiknek a jelöléséhez ez a bizottság esetemként, a kisebb állásoknál pedig esetleg általában, de mindig csak időhöz kötött hozzájárulását megadta. Egy ilyen bizottság felállításának és működésének természetlesen csak akkor volna értelme, ha azt úgy szervez^ nék meg, hogy megvolna a súlya, tekintélye és-a kellő függetlensége. Ugyancsak ő írja egy másik helyen a következőket (olvassa): »Idevonatkozó javaslatomat a közelmúltból adódó egyik igen megv győző példára alapítom. A közkórházi főorvo* sokat a főispán nemrégen még szabadon nevezhette ki. Bár kinevezés litján nyerték < állásukat, a belügyminiszter a kórházi orvosi személyzet színvonalát javítandónak találta. En* nek érdekében egyszerűen csak azt rendelte el, hogy ezután a főispán csupán csak azon, pályázók közül választhat, akiket az Országos Közegészségügyi Tanács javaslata alapján alkalmasnak talál. A közkórházak egészségügyi szolgálata attól kezdve érezhetően emelkedett. Bizonnyal ennek isi része voltí abban,« — írja tovább Borbiró Ferenc — »hogy a költségvetés parlamenti tárgyalásainál osztatlan és bensőséges az elismerés a folyton javuló, közegészségügyi szolgálat iránt és egy felszólalás sem sérelmezte, hogy például a tisztiorvosokat ezután már nem választják.« Borbiró Ferenc nem mondja meg, hogy itt milyen szaktestületre gondol, amikor a jelölési jogot biztosítani akarja a közigazgatási tisztviselők kinevezésénél. Én azért gondoltam a gyakorlati közigazgatási vizsgabizottságra, mert erről a belügyminiszter úr előde, vitéz Kozma Miklós a következőket állapította meg (olvassa): »A gyakorlati közigazgatási vizsgán minden léleknélküli vizsgáztatástól távol min»