Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-309
586 Az országgyűlés képviselőházának 309. hanem idegenek, esetleg ellenségesen gondolkodók kezében lehessenek. Ez nem lehet pénzr kérdés, mert a-kormánynak minden eszköze meg van ahhoz, hogy ha máskép nem megy, akkor ideiglenesen, papirok ellenében sajátítsa ki ezeket az üzemeket, de ahhoz is joga van, hogy a kisajátítás, illetőleg az, átvétel ellenértékét későbbi időpontban fizesse ki. Végül meg kell emlékeznem azokról a nyugdíjasokról, — ha ugyan vannak még, én remélem, hogy nagyon kevesen vannak — akik nem úgy és nem ott helyezkedtek el a polgári életben, ahol és ahogyan az ő egyéni képzettségüknek, keresztény és tiszti mentalitásuknak. kell, hogy megfeleljenek. Nem akarok erről a helyről senkit sem gyanúsítani, de kérem, hogy a tisztikar tekintélye, a tiszti kardbojt mocsoktalan tisztasága érdekében méltóztassék a szolgálati viszonyban levők, valamint a nyugállományba helyezettek között sürgősen megnézni, hogy milyen társadalmi állást töltenek be és ha véletlenül akadnának olyanok, — amit nem szeretnék hinni, — (Egy hasig a szélsőbaloldalon:- Vannak!), akik Aladáros helyen vannak és zsidóbujtatással foglalkoznak, akkor méltóztassék őket nemcsak rendfokozatuktól, hanem nyugdíjuktól is megfosztani, hogy azok, akik ezzel a cselekedettükkel már régen _ kitépték magukat a honvédség meleg családjából, végleg, egyszersmindenkorra kiközösítessenek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Szeretnék még egy-két olyan kérdéssel foglalkozni, amivel itt a Házban foglalkoztak már ma, de amelyeket én már évekkel ezelőtt hangoztattam. Az egyik kérdés a ktüntetések egységesítése. Nem hiszem, hogy volna valaki a Házban, aki ne érezmé át ennek hatalmas erkölcsi jelentő ságiét és ezen túlmenően azt a kapcsot, ameiy mégjobban összeforrasztaná a legénységet a tisztikarral. (Egy hang a szé.sőbaloldalon: Erre nagy szükség van! T. Ház! A másik kérdés a legénységnek, a kiválóan minősített altiszti karnak a tiszti rendfokozatba való eljuthatása. Ez is két évvel ezelőtt említett problémám, amelynek megoldását annakidején Bartha miniszter úr meg is, Ígérte. Nem tudom, hol bukott meg ez a kérdés, nagyon kérem azonban a m'niszter urat, méltóztassék ezt az ügyet magáévá temni, ez a téma megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Befejezésül még arra kérem a miniszter urat, hogy tisztképziőintézeteinkben nagyobb tér myüjék a falusi gyermekeknek. Inkább az egészséges falu és középosztály fiai, mints esetleg a protekciós, de inem tiszti pályára való tehetségtelenek kerüljenek be a tisztképzőintézeiekbe. A miniszter úr iránt a legteljesebb bizalommal viseltetem. Minthogy azonban f a honvédelmi tárcát a pénzügyminiszter úr oly szűkmarkúan dotálta, továbbá pártállásomnál fogva, m'nt aki hosszú idő óta. figyelem a kormány politikáját, a költségvetést nem áll módomban elfogadni. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra kÖvetkezikl Mocsáry Ödön jegyző: Szilágyi Olivier ! Elnök: Szilágyi Olivér képviselő urat illeti a szó. Szilágyi Olivér: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak azokba a szavaiba szeretnék bekapcsolódni, amelyekben a harctéri szolgálatot úgy állította oda, mint minden ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. magyar férfiú elsőrendű kötelességét. Én továbbmegyek s azt mondom: tartsa mindenki kitüntetésnek, ha — amennyiben a sorsi úgy kívánja — bármilyen rövid ideig a harctéren küzdhet és a hazának szolgálatot teljesíthet. Azt hiszem, ma egész életünket ennek a szellemnek kell áthalnia. Véleményem szerint a honvédelmi tárcát mem vitathatjuk, legfeljebb csak a megilletődés hangján tárgyalhatjuk, különös ügyszeretettel. Legyen akár háború, akár béke, a magyar honvédeleui mindig a nemzet legéletbevágóbb kérdése marad. Ha egyszer honvédelmünk nem álkaa hivatása magaslatán, ha a nemzet veleszületett katonaszellemét senyvedni hagynók, ezt a hibát többé nem r állna módunkban helyrehozni. Küzdelmes évezredünk folyamán egyszer történt meg, hogy a honvédelem önmagát feltolt alkalmi sáfár» azt jelentette ki, hogy nem akar több katonát látni. Mi volt az eredmény 1 ? Az ország azonnali szétrablása és a nemzet millióinak rabsorba süllyedése. A nemzet feltámadásnak és nagyságának útja mindig Csaba királyfi útja, a Hadak útja volt. Korszerű mintahadsereg volt az, amellyel nagy királyunk Mátyás birodalmának határait kiterjesztette és Zrínyi Miklós lánglelkű elgondolásaiban is mindig a korszerű magyar hadsereg nyilvánult meg. Huszonhárom évvel ezelőtt pedig a feltámadás diadalmenete a néhányszázadnyi nemzeti hadsereggel indult el Szegedről, hogy felvegye a küzdelmet a nemzeti lét gyilkosai, szent intézményeink: a hit, a çsailád rombolói ellen és ennek a felszabadító hadseregnek a menetelése ma sem ért véget. Ma is, napjainkban is tart, csak a keretei és a, feladatai nőttek nagyarányúakká. Ma ezzel a hadsereggel az egész, nemzetnek együtt kell menetelnie. Ma, amikor a Don mentén legjobbjaink vívják harcukat a legsátánibb ellenfélleL amilyet Dzsingisz kán óta magyar hadsereg valaha is látott, az egész nemzetnek át kell hatódnia attól a gondolattól, hogy ez a háború nem csupán alkalmi részvétel, nem egy távolkeleti expedíció, hanem a nemzeti lét, vagy nemlét kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Hol van az elmúlt évek jó, vagy rosszhiszemű pacifizmusa, amely az erőtlen paragrafusok illúzióiba ringatta közvéleményünk egyrészét, mintha ezek a paragrafusok alkalmasak lettek volna arra, hogy biztosítsák nemzeti szabadságunkat, területi integritásunkat és egyáltalában létünket. Szerencsére a nemzet ÖsztönöiSi, romlatlan ^ katonaszelleme ellen tudott állni a sajtó, a színpad, a film által szétfröcslkölt papirpacifizmusnak, hogy ma tisztán álljon előttünk az örök magyar igazság: ágyúkkal szemben csak ágyúk számi« tanak; addig él a magyar, míg erős, győzedelmes hadserege van, minden egyéb csak mellébeszélés, eliködösítés. Így érzi ezt ma minden magyar. Elég utalnom a nép legszélesebb rétegeinek ösztönszerű érzéseire, amelyek a magyar nemzettel a legteljesebb mértékben azonosítják a hadsereget, vagy azoknak az érzéseire, akik szerencsétlen sorsuk folytán a magyar államhatalom keretén kívül élnek. Azoknak a magyaroknak, akik nem lelik hónukat saját hazájukban, s akik a bécsi döntés óta, vagy még régebbi idő óta, éjszakánkint megjelennek határvadász-őrseink előtt, első kivánságulk az, hogy mielőbb honvédek lehessenek. Tudat alatt érzik ugyanis, hogy
