Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-309
í>Y2 Áz országgyűlés képviselőházának SÔ9. köze a tábori posta. Tudjuk, hogy a tábori posta nehéz helyzetben van, nagy feladatot kell elvégeznie, akkor azonban, amikor még nines minden alakulatnak rádiója, mégis gondoskodni kellene arról, hogy a tábori posta zavartalanul működjék. Lehetetlen állapot, hogy az çgyik alakulat egész hónapon keresztül egy újságból csak mégy számot kapjon meg, 26-ot vagy 27-et pedig nem. {Egy hang a szélsőbaloldalon: A vasárnapit sohasem kapják!) Ezt valahogy mégis csak meg kell szervezni. A magyar posta mindig híres volt alapos szervezettségéről, ia tábori pQsta tehát úgy működjék, hogy honvédé ink a harctéren az itthoni küldeményeket megkapják. T. Ház! Végül rá kell térnem az arányos teherviselésre. Mint már említettem, a tisztikarnak meg kell adni a lehetőséget, hogy a harctérre kimenjen, mert igazán lelkesedéssel és meggyőződéssel csak akkor fog minden honvéd kint harcolni, ha tudja, hogy mindenkire sor kerül. Én tudom, hogy ma nehéz »eregtesteket vagy csak csapattesteket is leváltani, de egy sűrű vagy gyors kicserélés által ezen a helyzeten mégis csak lehetne javítani, hogy ne érezzék a katonák magukat elhagyatottaknak, hogy ne érezzék magukat úgy, mintha ők lennének egyedül azok, akik ennek a háborúnak nehéz súlyát és terhét viselik, hanem legyenek róla meggyőződve, hogy a mögöttes országrészben gondolnak rájuk és mindenkit igyekeznek ebbe a közös teherviselésbe bevonni. Én arra kérem a miniszter urat, hogy tegyen meg errenézve minden lehetőt, mert ez feltétlenül emeli a honvédség szellemét és harckészségét. (Úgy van! Úgy van! >— Taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Nyilas Ferenc jegyző: Szabó Gyulai Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Képviselőház! Előttem szór lőtt t. képviselőtársaim, kivétel nélkül, mindnyájan a nemzeti közösség szükségének gondolatától eltelve szóltak a költségvetéshez, úgy, mint amilyen gondolattal a mai nehéz körülmények között a kérdést tárgyalnunk kell. Egyetértek mindazokkal, akik kévéseitek a tárca Összegét, egyetértek mindazokkal, akik azokat az újítást célzó gondolatokat hozták a Ház elé, amelyek a számadatokon kívül, azon kívül az anyagi szükséglet biztosításán kívül a honvédség szellemét, sőt magának az itthonmaradottaknak, a polgári társadalomnak a honvédszellemét volnának hivatva elmélyíteni. Én köszönettel adózom beszédem elején a miniszter úrnak, — akit szociális honvédelmi miniszternek kell neveznem — nemcsak mert a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák segélykérdését rendezte a minap megjelent rendeletével, hanem azért is, mert minisztersége óta a harctérről rövid, megérdemelt ^ nyugalomra hazatérő katonáinkat embermódra, nem mint eddig történt, marhakocsikban — hanem személykocsikban, szállíttatja otthonukba. Egy esztendő telt el az elmúlt évi költségvetés óta és azóta, íme, látszólag milyen aprólékos és mégis milyen lényeges változást jelentő dolgokról számolhatunk be és emlékezhetünk meg örömmel. Ezért sokan mondunk köszönetet. Bizonyos meghatódottsággal szólok azonban a költségvetéshez ezidén azért, mert most, ülése 1Ô42 novemher lQ-en 3 csütörtökön. hogy negyedszer szólhatok a honvédelmi költ« ségvetéshez, első ízben van alkalmam most a* haderőnkívüli kiképzés ügyét öinálló költségvetési címként és tételként köszönteni. Mélyen t. Ház! Ha a leventeintézmény öt évvel ezelőtt kapta volna meg ezt az önálló kezelést és ebben a formában történő pénzellátását, meigi vagyok győződve arról, hogy valóban nyugalommal nézhetnék az eljövendő megpróbáltatások elé. így is örülök a keretnek, mert végre eljutottunk oda, hogy a levemietképzés önálló, nagy állami gondoskodás feladatkörébe helyeztetett és ilyen értelemben szerepel a költségvetésben is. Köszönetteli adózom erről a helyről is Bartiha volt honvédelmi miniszter úrnak, aki három ízben való sürgetés után lehetővé tette, hogy a negyedik költségvetésben immár önálló tételként szerepei jen a haderőn kívüli kiképzés lényeges kérdése. Ezek jután legyen szabad rátérnem azoknak a kérdéseknek a tárgyalására, amelyek a belső szellem erősítését, a honvédő szellem méJiYJtésiét intézményesen. szolgálják. Az 1939. évi 11. törvénycikk óta a leventeintézmény egészen csodalatos fejlődés lehetőisége eiöxi áii es állítom, hogy fejlődik is. Azzal, hogy az 1939. évi II. te. a honvédelemmel teljesen egyenlő rangba helyezi a honvédelmi kötelezettság szempontjából a leventekiképzést, szemben az 1921, évi LIII. te. egyoldalú testnevelési intézkedésével, elértük azt, hogy végre a ieventeszolgálat ebben az országban nemcsak közkötelesség, hanem büszkeség is, mert a leventeképzés ma már szerves és: kiegészítő, illetőleg megelőző része a honvédképzésnek. Külön bizonyításra nem szorul, hogy amilyen a levente-előképzés, olvan lesz a honvédképzési eredménye is, hiszen erre gyakorlati példáink vannak. Szívesen emlékezem meg itt ismételten az 1938/39. evi felvidéki, illetőleg kárpátaljai harcokról, ahol né hány he tes újoncok megálltak a neiyüket a reguláris^cseh csapatokkal szemben és a harcokban kiváló eredményt értek el. De örömmel kell megemlékeznem arról is, hogy a beremendi leventék a Délvidéken, Baranyában', amikor még nem is volt valóságos puskájuk, csupán fapuskával »dolgoztak« .a. szerbek ellen és szereltek le egy jugoszláv járőrt. A szerb járőr puskáit elvették, azok puskájával kísérték be Őket, majd az elvett puskával tartották meg azután a megfigyelőhelyet is! T. Ház! Ezek csak apró, szerény bizonyítékai annak, hogy ez az intézmény, ime, milyen eredményeket is el tud" érni azzal a kitűnő magyar elemmel, amely addig, amíg itt él — és örökké itt fog élni — alaptermészeténél fogva katona és katonaszellemű. Egy nemzet csak akkor emelkedhetik életútján és csak akkor juthat előre, ha sajátos nemzeti alaptulajdonságainak irányába áll be mind állami berendezésével, mind nevelésiével és minden politikai, gazdasági s egyéb célkitűzéseivel. Ezért is fontos a leventeintézmény léte és ezért is reszlßteizem a toivab'oiakban annak jelentőségét. Bár vannak kifogások, lehetnek kifogások egyes leventék a vezetők, vagy a végrehajtási feladatok mikénti elvégzése ellen, ezt mind tulajdonítsuk annak, hogy az intézmény fejlődőben van és hogy a teljes életéhez szükséges milliókat elég későn bocsátottuk az intézmény rendelkezésére. Ahogyan említettem, ha csak öt évvel korábban kapott volna ez az intézmény ennyi pénzt, mint most, akkor ma Európának legcsodálatosabb intézménye lenne.
