Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 809. kálbb megpróbálok katonás egyszerűséggel tárgyi bírálatot mondani a költségvetésről. Mielőtt azonban erre rátérnék, kijelentem, hogy teljesen egyetértek vitéz Varady László képviselőtársammal, akii Bajcsy-Zsilinszky kép­viselő úr beszédével foglalkozott és elítélte azt a hangot, amelyet a képviselő úr itt megütött. Én is csak megütközéssel tu'dok ezzel a beszéd­del foglalkozni. Részletesen azért nem foglal, kozom vele, mert n p m vagyok annyira tájéko­zódva az amerikai viszonyokról, hogy tudnám, hogy egy korosztály 800.000 újoncot tesz ki. De erre t nem is vagyok kíváncsi. Nekem, mint el­lenzéki képviselőnek meg kell védenem vitéz Bartha Károly volt honvédelmit miniszter urai, mert igenis az 1901—1904.' évfolyamok ki­képzése tekintetében történt valami. Én ma­gam is tudok sok olyan 1901-es és 1904-es év­folyama embert, aki póttartalékosi idejét eb­ben az esztendőben leszolgálta. (Böres János: Kitain vámnak a harctéren!) Nem egyenes és nem rendes 'dolog így általánosítani, hogy ezen a téren semmi sem történt és nem rendes do­log ezért egy olyan férfiút tenni felelőssé, aki a legnehezebb időkben négy évig vezette a houyédelmíf minisztériumot és akinek idejében mégis csak történt valami, mégis csak fejlő­dött valamit a honvédség. (Ügy van! Ügy vami!) Méltóztassék meggyőződni arról, ihogy ezzel a négy évfolyammal történt-e valami, vagy nem. Én poizitive tu'dom, hogy történt, tehát ne tessék így beállítani a dolgot. (He lyeslés.) A költségvetés számadataiinak bírálatába nem megyek bele. Én a magam és pártszövet­ségünk részéről keveslem azt az összeget, ame­lyet a honvédelmi költségvetés dotációként tartalmaz. Mi minden alkalommal kijelentjük, — mint mindannyian ebben a Házban, — hogy minden összeget kevésnek tartunk a honvéd­ség támogatására, felszerelésére, kiképzésének fejlesztésére, örülünk neki és nagy büszkeség­gel tölt el bennünket az a siker,.ahogyan harc­téren küzdő csapataink megállják a helyüket a jelenlegi nehéz harcokban, amelyekre talán nem is^ tudtunk kellőképpen felkészülni még a kiképzés terén sem, mert hosszú ideje nem vi­seltünk háborút és mert nem -voltaik előttünk iismeretesek a legmodernebb (hadieszközök, mi­vel Trianon teljesen guzsbakötött bennünket Nem használhattunk ki tehát minden lehető­séget és enn«k ellenére ma már a honvédhad­sereg teljes értékű seregtestként áll kint a fronton, úgyannyira, hogy mindenki nyugod­tan alhatik ott, ahol a magyar honvéd teljesíti a szolgálatát. Nagyon fontos kérdés a haditapasztalatök érvényesítése. Miméi kiképzettebb, minél ala­posabb kiképzésű, minél öntevékenyebb a le­génységünk, annál kevesebb véráldozatot kell hoznunk, mert nagyon jól tudjuk mindnyájan, akik katonák voltunk, hogy igen sokszor sú­lyos véráldozatba került a kiképzetlenség. Ezért arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a tisztikarban a legintenzívebb megbe­szélések és hadijátékok bevezetésével ültesse át a haditapasztalatokat, a legénységnél pedig, ha szükséges, a harcitérről haza kell hozni a hadi­tapaszttalt tiszteseket és tiszthelyetteseket és ezekkel a legalaposabb, a legrészletesebb kikép­zés alá kell venni itthon levő hadseregünket annál inkább, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el az ideje annak, hogy teljes hadseregünk­kel kell magyar létünkért vagy nem létünkért harcba szállani s addigra pedig minden egyes ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 569 honvédünknek legyen meg a legalaposabb ki­képzése. (Helyeslés.) Különösen az öntevékeny­ség az, amelyre a magyar katona amúgy is hajlamos józan ítélőképessége 1 , megfontoltsága, úgynevezett józan paraszti esze révén, de is­merje legénységünk a gépek kezelését, s azok hatását, mert egészen teljes bizalommal csak akkor viseltetik velük szemben, ha tudja azt,* hogy a gyalogsági egységeknél a nehéz gépek­nek mi a hatása. Minden egyes katonának a puskán kívül legfontosabb fegyvere ma a kézigránát, tehát a kézigránát kezelésében már itthon tökéleteste 11 kiképzettnek kell lenniök a csapatoknak. T. Házi Nem akarom részletezni a tűzfe­gyelem, a terepkihasználiás, a felderítő bizto­sító szolgálat, az erődítési munkálatok lénye­gét és fontosságát, mert hiszen ez mind ahhoz a kiképzéshez tartozik, amelynek tökéletesítése állítom, létérdekünk. A harckészség és a harci kedv fokozása különösen a mai helyzetünkben fontos, amikor a hadseregnek csak egy része teljesít harctéri szolgálatot. Mert önként felvetődik a kint har­colóban az a kérdés, hogy miért én és miért nem mindenki és miért nem jön egy másik is, amikor én már ennyi és ennyi ideje kint vol­tam. Mindent el kell! tehát követnünk, hogy meg­becsüljük azokat a honvédeket, akik már meg­járták a harcteret (Élénk helyeslés.) és megse­besülés útján szereltek le vagy egyéb okokból leváltásra kerültek. Lehetetlen, hogy egy sebe­sült katona azt érezze, hogy ő a létminimumot siem kaphatja meg a különböző korlátozó intéz­kedésiek miatt. Egy zalamegyei községben egy sebesült honvédnek téglaégető üzeme - van. Egészévi szükséglete, írva és mondva: két vá­gón szén. Ëzit a két vágón szenet ez a sebesült katona netm kapja meg, mert a szén-anyaggaz­dálkodái hivatal- vezetője kijelentette, hogy más üzemeknél is csökkentették a szénmeny­nyiséget, tehát ennek se tudják az egész meny­nyiséget rendelkezésre bocsátani. Engedelmet kérek, talán két vágón szén egy sebesült kato­nának éppen azért, mert a harctéren kinn volt és megsebesült, minden körülmények között előteremtendő. (Helyeslés.) Ha az egyes ál­lami hivatalok ilyen ridegen bánnak a harc­tereket megjárt honvédekkel, akkor nem köve­tünk el semmit s^eam arra, hogy tényleg meg­becsüljük a harctéri katonákat. Régi sérelme a háborús tűzharcosoknak, akik négy évig voltak a világháborúban, hogy ugyanazon idő alatt azok, akik nem voltak a háborúban, nem egy, de 2—3 fizetési osztály­lyal mentek előre és amikor hazajöttek a harctérről, úgyszólván elölről kellett nekik kezdeni pályáikat. Ismétlem, a tűzharcosok­nak régi sérelme volna orvosolható, ha mind­azok, akik a jelenlegi háborúban resztvettek, megsebesültek vagy kardos üsintünitetést szerez­tek, a polgári életben egy fizetési osztállyal előbbre kerülnének. Azt hiszem, összegszerűleg ez nem lenne nagy tétel, azonban kétségtele­nül a harcos érdemeknek, megbecsülését jelen­tené, mi pedig, magyarok, mindig harcos nemzet voltunk, tehát elsősorban a harcos ér­demeket kell megjutalmaznunk és becsülnünk. Örömmel veszem tudomásul én is azt a rendeletet, amely a mai hivatalos lapban meg­jelent a hadigondozottak, a hadikárosultak el­látásáról, azonban Makray képviselőtársam­mal együtt én is csak átmeneti intézkedésként 87*

Next

/
Thumbnails
Contents