Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-309
Az országgyűlés képviselőházának 809. kálbb megpróbálok katonás egyszerűséggel tárgyi bírálatot mondani a költségvetésről. Mielőtt azonban erre rátérnék, kijelentem, hogy teljesen egyetértek vitéz Varady László képviselőtársammal, akii Bajcsy-Zsilinszky képviselő úr beszédével foglalkozott és elítélte azt a hangot, amelyet a képviselő úr itt megütött. Én is csak megütközéssel tu'dok ezzel a beszéddel foglalkozni. Részletesen azért nem foglal, kozom vele, mert n p m vagyok annyira tájékozódva az amerikai viszonyokról, hogy tudnám, hogy egy korosztály 800.000 újoncot tesz ki. De erre t nem is vagyok kíváncsi. Nekem, mint ellenzéki képviselőnek meg kell védenem vitéz Bartha Károly volt honvédelmit miniszter urai, mert igenis az 1901—1904.' évfolyamok kiképzése tekintetében történt valami. Én magam is tudok sok olyan 1901-es és 1904-es évfolyama embert, aki póttartalékosi idejét ebben az esztendőben leszolgálta. (Böres János: Kitain vámnak a harctéren!) Nem egyenes és nem rendes 'dolog így általánosítani, hogy ezen a téren semmi sem történt és nem rendes dolog ezért egy olyan férfiút tenni felelőssé, aki a legnehezebb időkben négy évig vezette a houyédelmíf minisztériumot és akinek idejében mégis csak történt valami, mégis csak fejlődött valamit a honvédség. (Ügy van! Ügy vami!) Méltóztassék meggyőződni arról, ihogy ezzel a négy évfolyammal történt-e valami, vagy nem. Én poizitive tu'dom, hogy történt, tehát ne tessék így beállítani a dolgot. (He lyeslés.) A költségvetés számadataiinak bírálatába nem megyek bele. Én a magam és pártszövetségünk részéről keveslem azt az összeget, amelyet a honvédelmi költségvetés dotációként tartalmaz. Mi minden alkalommal kijelentjük, — mint mindannyian ebben a Házban, — hogy minden összeget kevésnek tartunk a honvédség támogatására, felszerelésére, kiképzésének fejlesztésére, örülünk neki és nagy büszkeséggel tölt el bennünket az a siker,.ahogyan harctéren küzdő csapataink megállják a helyüket a jelenlegi nehéz harcokban, amelyekre talán nem is^ tudtunk kellőképpen felkészülni még a kiképzés terén sem, mert hosszú ideje nem viseltünk háborút és mert nem -voltaik előttünk iismeretesek a legmodernebb (hadieszközök, mivel Trianon teljesen guzsbakötött bennünket Nem használhattunk ki tehát minden lehetőséget és enn«k ellenére ma már a honvédhadsereg teljes értékű seregtestként áll kint a fronton, úgyannyira, hogy mindenki nyugodtan alhatik ott, ahol a magyar honvéd teljesíti a szolgálatát. Nagyon fontos kérdés a haditapasztalatök érvényesítése. Miméi kiképzettebb, minél alaposabb kiképzésű, minél öntevékenyebb a legénységünk, annál kevesebb véráldozatot kell hoznunk, mert nagyon jól tudjuk mindnyájan, akik katonák voltunk, hogy igen sokszor súlyos véráldozatba került a kiképzetlenség. Ezért arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy a tisztikarban a legintenzívebb megbeszélések és hadijátékok bevezetésével ültesse át a haditapasztalatokat, a legénységnél pedig, ha szükséges, a harcitérről haza kell hozni a haditapaszttalt tiszteseket és tiszthelyetteseket és ezekkel a legalaposabb, a legrészletesebb kiképzés alá kell venni itthon levő hadseregünket annál inkább, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el az ideje annak, hogy teljes hadseregünkkel kell magyar létünkért vagy nem létünkért harcba szállani s addigra pedig minden egyes ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 569 honvédünknek legyen meg a legalaposabb kiképzése. (Helyeslés.) Különösen az öntevékenység az, amelyre a magyar katona amúgy is hajlamos józan ítélőképessége 1 , megfontoltsága, úgynevezett józan paraszti esze révén, de ismerje legénységünk a gépek kezelését, s azok hatását, mert egészen teljes bizalommal csak akkor viseltetik velük szemben, ha tudja azt,* hogy a gyalogsági egységeknél a nehéz gépeknek mi a hatása. Minden egyes katonának a puskán kívül legfontosabb fegyvere ma a kézigránát, tehát a kézigránát kezelésében már itthon tökéleteste 11 kiképzettnek kell lenniök a csapatoknak. T. Házi Nem akarom részletezni a tűzfegyelem, a terepkihasználiás, a felderítő biztosító szolgálat, az erődítési munkálatok lényegét és fontosságát, mert hiszen ez mind ahhoz a kiképzéshez tartozik, amelynek tökéletesítése állítom, létérdekünk. A harckészség és a harci kedv fokozása különösen a mai helyzetünkben fontos, amikor a hadseregnek csak egy része teljesít harctéri szolgálatot. Mert önként felvetődik a kint harcolóban az a kérdés, hogy miért én és miért nem mindenki és miért nem jön egy másik is, amikor én már ennyi és ennyi ideje kint voltam. Mindent el kell! tehát követnünk, hogy megbecsüljük azokat a honvédeket, akik már megjárták a harcteret (Élénk helyeslés.) és megsebesülés útján szereltek le vagy egyéb okokból leváltásra kerültek. Lehetetlen, hogy egy sebesült katona azt érezze, hogy ő a létminimumot siem kaphatja meg a különböző korlátozó intézkedésiek miatt. Egy zalamegyei községben egy sebesült honvédnek téglaégető üzeme - van. Egészévi szükséglete, írva és mondva: két vágón szén. Ëzit a két vágón szenet ez a sebesült katona netm kapja meg, mert a szén-anyaggazdálkodái hivatal- vezetője kijelentette, hogy más üzemeknél is csökkentették a szénmenynyiséget, tehát ennek se tudják az egész menynyiséget rendelkezésre bocsátani. Engedelmet kérek, talán két vágón szén egy sebesült katonának éppen azért, mert a harctéren kinn volt és megsebesült, minden körülmények között előteremtendő. (Helyeslés.) Ha az egyes állami hivatalok ilyen ridegen bánnak a harctereket megjárt honvédekkel, akkor nem követünk el semmit s^eam arra, hogy tényleg megbecsüljük a harctéri katonákat. Régi sérelme a háborús tűzharcosoknak, akik négy évig voltak a világháborúban, hogy ugyanazon idő alatt azok, akik nem voltak a háborúban, nem egy, de 2—3 fizetési osztálylyal mentek előre és amikor hazajöttek a harctérről, úgyszólván elölről kellett nekik kezdeni pályáikat. Ismétlem, a tűzharcosoknak régi sérelme volna orvosolható, ha mindazok, akik a jelenlegi háborúban resztvettek, megsebesültek vagy kardos üsintünitetést szereztek, a polgári életben egy fizetési osztállyal előbbre kerülnének. Azt hiszem, összegszerűleg ez nem lenne nagy tétel, azonban kétségtelenül a harcos érdemeknek, megbecsülését jelentené, mi pedig, magyarok, mindig harcos nemzet voltunk, tehát elsősorban a harcos érdemeket kell megjutalmaznunk és becsülnünk. Örömmel veszem tudomásul én is azt a rendeletet, amely a mai hivatalos lapban megjelent a hadigondozottak, a hadikárosultak ellátásáról, azonban Makray képviselőtársammal együtt én is csak átmeneti intézkedésként 87*
