Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

5 70 Az országgyűlés képviselőházának 309. veszem tudomásul és még nem végleges ren­dezésnek tartom. T. Ház! A mai viszonyok között a tiszti­karnak nagyon fájó problémája a lakáskérdés. Lehetetlen, hogy egy Budapestre helyezett csa­ládos százados 4000 pengőt fizessen a XIII. vagy XIV. kerületben, — tehát jóformán kiil­- területen — csak azért, hogy családjával együtt tudjon lakni ugyanakkor, amikor a lakbére 1200 pengő körül van. Lehetetlen, hogy a jelen­legi nehéz viszonyok között még ilyen súlyos terhet is rakjanak a tisztikar vállára. Nem le­het tőlük azt kívánni, hogy két háztartást vi­gyenek, mert hiszen a jelenlegi viszonyok kö­-zött erre képtelenek, viszont anyagilag nem * bírják ezeket, a horribilis lakbéreket < fizetni. Tudomásom szerint körülbelül 160 tiszt van ma Budapesten lakás nélkül s legalább ugyan­annyi altiszt, tiszthelyettes. A honvédelmi mi­niszter úrnak meg kell tehát adni a lehet Ős é­' get arra, hogy minden lakást, amelyre a hon­védség tagjainak szüksége vam. igénybe vehes­sen.. Lehetetlen, hogy ugyanakkor zsidók hat vagy nyolcszobás lakásokban lakjanak, amikor nyáron villájukban a Svábhegyen vagy a Hű­vösvölgyben is lakhatnak és ezeukívül Buda­pesten is ilyen nagy lakásokat tartanak. Első­sorban tehát a honvédség tagjait kell kielégí­, tenünk ezen a téren is. Itt említem meg, hogy nem lehet ma már egy tiszthelyettesnek havi 45 pengő lakbért adni, mert 45 pengőért legfeljebb csak .mint ágyrajáró kaphat egy ágyat, nem pedig olyan lakást, amilyent megérdemel, ahol tényleg csa­ládi életet tud élni, ahol gyermekeit nevelheti. Erre kell fedezetnek lenni. Nem tudom, nem volna-e célszerű, különösen vidéken, a nagyobb helyőrségeknél, a tisztek és tiszthelyettesek el­helyezését laktanyaszerűen biztosítani, ha a lakáskérdés másként. megoldhatatlan. A költségvetésnél minden évben, minden alkalommal, ahányszor felszólaltam, szóvátejt­tem, hogy a legénységi állományú egyénekből rátermettség, kiválóan bátor magatartás ese­tén tiszt lehessen. Nemcsak erről az oldalról, a túloldalról is hallottunk már hasonló kíván­ságokat. Nem hiszem, hogy lenne a Házban egyetlen képviselőtársunk, aki ne azonosítaná magát azzal a felfogásommal, hogy a magyar parasztság, a magyar nép megérdemli azt, hogy ha nem volt megadva a lehetősége, hogy isko­lázás útján a tisztikarba kerüljön, a kiváló harci erények és a rátermettség révén ai legény­ségi állomány ellenére tiszt lehessen. (Helyes­lés. — Csia Sándor: Németországban sok eset­ben nagyoin, bevált!) Nem hiszem, hogy lenne | még a világon egy hadsereg, ahol a legkivá­lóbb népi elemek ne kerülnének be a tiszti­karba kiváló bátor magatartásuk miatt. Hi­szem hg visszanézünk történelműinkre, — mint „az előadó úr is tette — akkor látjuk, hogy pél­dául Simomyi óbester mint egyszerű huszár kezdte és a legkiválóbb huszár lett; a világ­háborúban igazán alig találtunk hozzá hasonló huszárokat, pedig ott is kiválók voltak a vörös ördögök, Most is meo* kell adni a lehetőségét annak, hogy azok, akik ebben a rettenetes, ne­héz háborúban olyan hőstetteket visznek végbe, mint amilyenekről a lapokban olvashatunk, elérjék a tiszti rendfokozatot. Nagyon kérem a ; honvédelmi miniszter urat, mérlegeljfi ezt & kérdést, hogy ő, akit a kormánypárt egyes tag­jai amúgyis elneveztek már szociális minisz­ternek, valóban kiérdemelje ezt az igen szép ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. és tiszteletreméltó 'címet; nagyon jó volna, ha ezt a kérdést valóban kedvezően elintézné.' \ A csapataltisztképző iskolának régebben negyévé» évfolyamai voltak, ezt a négy évet azonban nem számítják be ezeknek a Jutást végzett kiváló altiszteknek sem a nyugdíjába, sem az előléptetésnél tekintetbe vehető szolgá­lati idejébe. Kérném, méltóztassék ezt a kér­dést annál is inkább kedvezően elintézioi. meH a Jutást végzett tiszthelyettesek és altisztek minden információm szerint egészen kiválóan megfelelnek. A bizottsági tárgyalásnál szóvá­tettem már' — de a miniszter úrtól nem kap­tam kielégítő választ — azt a kérésemet, hogy a csendőraltisztek elérhessék a tisztviselői Rendfokozatot. A miniszter úr azt mondotta, hogy olyan sok a tiszthelyettes a csendőrség­nél, hogy ők maguk sem akarják azt, hogy tisztviselők legyenek, mert igen kevés hely volna erre. Ez téves információ. Aki a minisz­ter úrnak ezt jelentette, az elfogultan tájékoz­' tattá, mert az a helyzet, hogy tíz csendőrkerü­let van a központi szerveken kívül, tíz nyo­mozó alosztály van, ahol ugyanolyan szolgá­latot végeznek a csendőrök, mint a 'detektívek, tehát minél intelligensebb a nyomozói kar, an­nál eredményesebben tudnak dolgozni. Igenis, predesztinálva vannak éppen a nvomozó ala­kulatok arra, hogy a tisztviselői állások rend­szeresítésével emeljék nívójukat. Ahogyan a honvédelmi minisztériumban a hadtestparancs­nokságon tisztviselők teljesítenek szolgálatot, ugyanúgy a csendőrkerületi parancsnokságo­kon és a csendőrségi osztályokon is teljesíthet­nek szolgálatot. Nem is beszélek a csendőrisko­lákról. ahol segédoktatói és egyéb beosztások­ban szintén teljesíthetnek szolgálatot. Csak hoz­závetőlegesen csináltam számítást; máris 120— 150 tiszt viselői állást lehetne rendszeresíteni. Ezzel szemben senkise kívánja, hogy egy­szerre mindenkit nevezzenek ki tisztviselővé. Tessék kiválasztani a legjavát, de no legyen megbélyegezve a kiváló csendőraltiszti kar az­zal, hogy csendőraltisztből nem lehet tiszt­viselő, viszont a honvédaltisztből, akinek sok­kal kisebb a képzettsége, lehet. Ezt a csendőr­altisztikar semmiféleképpen nem érdemli meg. Ezért kérem a miniszter urat, legyen szíves ezt a kérdést alaposan tanulmányozni és a csendőraltiszti karnak ezt a sérelmét végre megszüntetni, hiszen' még ma is több mint húsz érettségizett csendőrtiszthelyettes szol­gál, akiket a csendőrség el fog veszíteni, mert a honvédség örömmel veszi át őket a tiszt­viselői karba a. honvédség állományába, pedig senkinek sem lehet érdeke, hogy a csendőrség nívója ezáltal csökkenjen. A bizottsági tárgyalásnál felmerült az el& léptetésekkel kapcsolatban a pontozásos rend­szer megszüntetése. Itt egy r igen súlyos sére­lem, egy nagy igazságtalanság van. Ezt a tria; nőni Magyarország idejében kellett bevezetni a magasabb rendfokozatoknál, amikor a tiszti­kart' valóban erősen szelektálni kellett. Akkor szükségszerű rossz volt az ilyen állapot, amely­nek következtében kevesebben érhették el pél­dául az ezredesi rendfokozatot. Az a fiatal zászlós vagy hadnagy, akit mint szakasz­parancsnokot elfogtak egész ^hadosztályával együtt annakidején a világháborúban és há­rom- vagy négyévi fogságban volt, onnan meg­szökött, hazajött 1918-ban, de már nem tudott annyi frontszolgálatot teljesíteni, amennyi

Next

/
Thumbnails
Contents