Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-309
5 70 Az országgyűlés képviselőházának 309. veszem tudomásul és még nem végleges rendezésnek tartom. T. Ház! A mai viszonyok között a tisztikarnak nagyon fájó problémája a lakáskérdés. Lehetetlen, hogy egy Budapestre helyezett családos százados 4000 pengőt fizessen a XIII. vagy XIV. kerületben, — tehát jóformán kiil- területen — csak azért, hogy családjával együtt tudjon lakni ugyanakkor, amikor a lakbére 1200 pengő körül van. Lehetetlen, hogy a jelenlegi nehéz viszonyok között még ilyen súlyos terhet is rakjanak a tisztikar vállára. Nem lehet tőlük azt kívánni, hogy két háztartást vigyenek, mert hiszen a jelenlegi viszonyok kö-zött erre képtelenek, viszont anyagilag nem * bírják ezeket, a horribilis lakbéreket < fizetni. Tudomásom szerint körülbelül 160 tiszt van ma Budapesten lakás nélkül s legalább ugyanannyi altiszt, tiszthelyettes. A honvédelmi miniszter úrnak meg kell tehát adni a lehet Ős é' get arra, hogy minden lakást, amelyre a honvédség tagjainak szüksége vam. igénybe vehessen.. Lehetetlen, hogy ugyanakkor zsidók hat vagy nyolcszobás lakásokban lakjanak, amikor nyáron villájukban a Svábhegyen vagy a Hűvösvölgyben is lakhatnak és ezeukívül Budapesten is ilyen nagy lakásokat tartanak. Elsősorban tehát a honvédség tagjait kell kielégí, tenünk ezen a téren is. Itt említem meg, hogy nem lehet ma már egy tiszthelyettesnek havi 45 pengő lakbért adni, mert 45 pengőért legfeljebb csak .mint ágyrajáró kaphat egy ágyat, nem pedig olyan lakást, amilyent megérdemel, ahol tényleg családi életet tud élni, ahol gyermekeit nevelheti. Erre kell fedezetnek lenni. Nem tudom, nem volna-e célszerű, különösen vidéken, a nagyobb helyőrségeknél, a tisztek és tiszthelyettesek elhelyezését laktanyaszerűen biztosítani, ha a lakáskérdés másként. megoldhatatlan. A költségvetésnél minden évben, minden alkalommal, ahányszor felszólaltam, szóvátejttem, hogy a legénységi állományú egyénekből rátermettség, kiválóan bátor magatartás esetén tiszt lehessen. Nemcsak erről az oldalról, a túloldalról is hallottunk már hasonló kívánságokat. Nem hiszem, hogy lenne a Házban egyetlen képviselőtársunk, aki ne azonosítaná magát azzal a felfogásommal, hogy a magyar parasztság, a magyar nép megérdemli azt, hogy ha nem volt megadva a lehetősége, hogy iskolázás útján a tisztikarba kerüljön, a kiváló harci erények és a rátermettség révén ai legénységi állomány ellenére tiszt lehessen. (Helyeslés. — Csia Sándor: Németországban sok esetben nagyoin, bevált!) Nem hiszem, hogy lenne | még a világon egy hadsereg, ahol a legkiválóbb népi elemek ne kerülnének be a tisztikarba kiváló bátor magatartásuk miatt. Hiszem hg visszanézünk történelműinkre, — mint „az előadó úr is tette — akkor látjuk, hogy például Simomyi óbester mint egyszerű huszár kezdte és a legkiválóbb huszár lett; a világháborúban igazán alig találtunk hozzá hasonló huszárokat, pedig ott is kiválók voltak a vörös ördögök, Most is meo* kell adni a lehetőségét annak, hogy azok, akik ebben a rettenetes, nehéz háborúban olyan hőstetteket visznek végbe, mint amilyenekről a lapokban olvashatunk, elérjék a tiszti rendfokozatot. Nagyon kérem a ; honvédelmi miniszter urat, mérlegeljfi ezt & kérdést, hogy ő, akit a kormánypárt egyes tagjai amúgyis elneveztek már szociális miniszternek, valóban kiérdemelje ezt az igen szép ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. és tiszteletreméltó 'címet; nagyon jó volna, ha ezt a kérdést valóban kedvezően elintézné.' \ A csapataltisztképző iskolának régebben negyévé» évfolyamai voltak, ezt a négy évet azonban nem számítják be ezeknek a Jutást végzett kiváló altiszteknek sem a nyugdíjába, sem az előléptetésnél tekintetbe vehető szolgálati idejébe. Kérném, méltóztassék ezt a kérdést annál is inkább kedvezően elintézioi. meH a Jutást végzett tiszthelyettesek és altisztek minden információm szerint egészen kiválóan megfelelnek. A bizottsági tárgyalásnál szóvátettem már' — de a miniszter úrtól nem kaptam kielégítő választ — azt a kérésemet, hogy a csendőraltisztek elérhessék a tisztviselői Rendfokozatot. A miniszter úr azt mondotta, hogy olyan sok a tiszthelyettes a csendőrségnél, hogy ők maguk sem akarják azt, hogy tisztviselők legyenek, mert igen kevés hely volna erre. Ez téves információ. Aki a miniszter úrnak ezt jelentette, az elfogultan tájékoz' tattá, mert az a helyzet, hogy tíz csendőrkerület van a központi szerveken kívül, tíz nyomozó alosztály van, ahol ugyanolyan szolgálatot végeznek a csendőrök, mint a 'detektívek, tehát minél intelligensebb a nyomozói kar, annál eredményesebben tudnak dolgozni. Igenis, predesztinálva vannak éppen a nvomozó alakulatok arra, hogy a tisztviselői állások rendszeresítésével emeljék nívójukat. Ahogyan a honvédelmi minisztériumban a hadtestparancsnokságon tisztviselők teljesítenek szolgálatot, ugyanúgy a csendőrkerületi parancsnokságokon és a csendőrségi osztályokon is teljesíthetnek szolgálatot. Nem is beszélek a csendőriskolákról. ahol segédoktatói és egyéb beosztásokban szintén teljesíthetnek szolgálatot. Csak hozzávetőlegesen csináltam számítást; máris 120— 150 tiszt viselői állást lehetne rendszeresíteni. Ezzel szemben senkise kívánja, hogy egyszerre mindenkit nevezzenek ki tisztviselővé. Tessék kiválasztani a legjavát, de no legyen megbélyegezve a kiváló csendőraltiszti kar azzal, hogy csendőraltisztből nem lehet tisztviselő, viszont a honvédaltisztből, akinek sokkal kisebb a képzettsége, lehet. Ezt a csendőraltisztikar semmiféleképpen nem érdemli meg. Ezért kérem a miniszter urat, legyen szíves ezt a kérdést alaposan tanulmányozni és a csendőraltiszti karnak ezt a sérelmét végre megszüntetni, hiszen' még ma is több mint húsz érettségizett csendőrtiszthelyettes szolgál, akiket a csendőrség el fog veszíteni, mert a honvédség örömmel veszi át őket a tisztviselői karba a. honvédség állományába, pedig senkinek sem lehet érdeke, hogy a csendőrség nívója ezáltal csökkenjen. A bizottsági tárgyalásnál felmerült az el& léptetésekkel kapcsolatban a pontozásos rendszer megszüntetése. Itt egy r igen súlyos sérelem, egy nagy igazságtalanság van. Ezt a tria; nőni Magyarország idejében kellett bevezetni a magasabb rendfokozatoknál, amikor a tisztikart' valóban erősen szelektálni kellett. Akkor szükségszerű rossz volt az ilyen állapot, amelynek következtében kevesebben érhették el például az ezredesi rendfokozatot. Az a fiatal zászlós vagy hadnagy, akit mint szakaszparancsnokot elfogtak egész ^hadosztályával együtt annakidején a világháborúban és három- vagy négyévi fogságban volt, onnan megszökött, hazajött 1918-ban, de már nem tudott annyi frontszolgálatot teljesíteni, amennyi
