Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

564 Az országgyűlés képviselőházának 309. kívánt (Bajcsy-Zsilinszky Endr«: Bebizonyítottam, ihiogy neimt mindent!) Elnök: Bajcsy-Zsilinszky képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. (Bajcsy-Zsilinszky Endre közbeszól.) B&jo&y-Zsiünsziky képviselő urat rendre utasítom. vitéz Várady László: Ha nem mindent adott meg... (Bajcsy-Zsilinszky Endre közbeszól.) Elnök: Bajcsy-Zsilinszky képviselő urat ismételten rendre fogom utasítani, ha folytonosan zavarja a tárgyalást A^ képviselő úr elmondotta- beszédét, most méltóztassék csendben maradni. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Engem sokkal jobban zavartak!) A.képviselő urat másodszor is rendreutasítom. vitéz Várady László: T. Ház! Egy hadsereget teljesen kielégíteni sohasem lehet, a hadsereg egy élő szervezet, amely folytonos fejlődésben van, a korszerű újabb találmányok, az új gépek a hadsereg folytonos fejlesztését igénylik, ezért nem is lehet a hadsereget állandóan vagy tökéletesen kielégíteni, de mindig a szükségleteknek megfelelő gyors tempóban kell erősítenünk és erre a pénzügyi fedezetet megadnunk. Ezt a pénzügyi 'fedezetet pedig ez a Ház, ez a parlament és ez a párt min dia: megadta és meg fogja adni a jövőben is. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) De meg kell védenem Reniényi-Schueller Lajost, azt a pénzügyminisztert is, aki igenis, a honvédelem fontosságának átérzésével soha semmi néven nevezendő kérés elől el nem zárkózott. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) a legmesszebbmenoleg támogatta és legutóbbi expozéja szerint ezután* is tán»^*w.trn fmHa a honvédséget. (Eqn hang a szélsőbaloldalon: Barthát nem véditek?) Ezt különben maga a honvédelmi miniszter úr is elismerte. Ha P'P

L dig esetleg nem lett minden kielégítve, igen t. képviselőtársam, annak nem a pénzügyi kormányzat, nem ez a kormányzat az oka, hanem talán anyaghiány vagy más technikai akadályai is voltak, amelyeket mindnyájan szeretnénk kiküszöbölni és mindnyájan a legmeszszebbmenőleg ki is fogjuk elégíteni a honvédséget, (úfiy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Ezek után szeretnék magáról a honvédségünkről beszélni. Amikor a honvédségre gondolok, visszagondolok a honvédség fejlődésére, visszagondolok arra, az 1918-ra, amikor visszajöttünk a háborúból sértetlen és igaz magvar lélekkel s amikor visszaérkeztünk a frontról, itthon a második frontot felbomolva, társadalmunkat szétzüllesztve, megbolygatva, összetörve találtuk. Fájdalmas lélekkel állapítottuk meg. hogy a második from nem bírta ki azokat az erőpróbákat, ame1 vekre szükség lett volna. Megnyertünk minden csatát ellenséges földön állva is és a megnvert csata után elvesztettük a békét, amelyet 1918 után a »Nem akarok katonát látni« pacifista gondolattal egy szétszabdalt ország nehéz. 23 éves bilincsei jelképeztek. T

V. Ház! Akik katonák voltunk, katonák vagyunk és katonák leszünk, érezzük, hogy a mai honvédség sikerének legnagyobb titka azoknak a hibáknak kiküszöbölése, amelyek a múltban fennállottak. A második front biztosítása, a lelki egység kialakítása, az egyetemes magyar honvédlélek kialakítása nélkül nem nyerhetünk háborút. (Úgy van! Úgy van!) 1918 ntán lassan mentünk falukba, városoikba, kis lövészegyleteket alakítani, amely ése 1942 november 19-én, csütörtökön. mind egy-egy* kis magja volt mai honvédségünknek. Azután jött a leven teintézmény, amely ellen igen sok szó és panasz hangzott el, de amely leventéintézmény ma jó. fejlődésképes, amely ellen ma már nincs szó, amely komoly magja a hadseregnek, hiszen mutatják ezt a kárpátaljai harcok, ahol a leventéknek hathetes kiképzés után diadalmas harcban, kevés veszteséggel sikerült vissaaszerezniök az ország egy részét. (Helyeslés.) Amikor erre a leventeintézményre' gondolok, amely ma kitűnő kezekben van, a honvédelmi miniszter úr figyelmébe szeretném ajánlani, hogy ezt az intézményt még jobban fel kellene szerelnünk. Milyen szép lenne, ha vasárnap minden levente az ő leventeruhájában járhatna! Milyen szép volna külsőleg az. egységes ruha, amely alatt egy egységes magyar katonaszellemű szív, a magyar ifjúság szíve dobog! Milyen szép volna, ha minden levente egyforma ruhában járna és ezzel dokumentálná, hogy aiz a magyar ifjúság, amelyért mi dolgozunk és amelyben mi reménykedünk, annak az integer Magyarországnak* záloga, amelyért mindenünket oda, kell adnunk pár éven belül, de biztosan és hittel álljuk a harcot és bízunk abban, hogy ea az eredmény el is fog következni. Az ifjúság feladatta lesz azonban ezt megtartani. T. Ház! Itt van azután egy másik határkő, 1932, amikor egy nagyon mély gondolko; zású igaz, magyar, Gömbös Gyula, végre^ ki merte mondani, hogy a magyar integritásért harcolunk és amikor — még nem voltunk egyenjogosítva — a legnagyobb titokban egy fényszóróval, egy-két eldugott ágyúval s tehetősebb emberek támogatásával szerzett felszereléssel elkezdtük fejleszteni hadseregünket. Az egyenjogúsítás után gyorsabb tempóban és erősebb ütemben kezdődött meg a fejlesztés, különösen a győri beszéd után szerveztük hadseregünket. A magam részéről azonban határkövet látok 1942-ben is. Határkövet látok azért, mert a mi hadseregünknek olyan erősnek kell lennie, hogy vagy elismerik ellenfeleink: oly hatalmasak vagyunk, hogy nem kell, vagy nem lehet velünk megküzdeni, vagy ha nem ismerik el, akkor ütőképességünkkel ismertetjük el a magunk igazát (Úgy van! Úgy van!) és a békeasztalnál az érintetlen és kitűnő szellemű hadtesteinkkel csak a mi igazunk győzhet s bebizonyítjuk, hogy helyünk van a nap alatt. Közép-Európában, jogunk van az integer történelmi szeintistváni birodalmi Magyarországra. (Élénk éljenzés és taps.) Határkő 1942, amikor még erősebb ütemben kell dolgozni a »mindent a hadseregnek« jelszóval. Belátom, hogy ez talán nehéz ^Lesz; látjuk már szemünkkel, amikor a vaskerítésieket fogjuk beöniteni, de mégis előteremtünk mindent, amire a magyar honvédségnek szüksége van! Választanunk kell az arany és a vér között és mi az aranyat dobjuk oda. hogy minél több magyar vér legyen és minél biztosabb, integerebb Magyarországot alakítsunk ki. Ezt a Magyarországot nem lehet áldozatkészség és áldozatképesség nélkül felépítenünk. Nem hiszem, hogy legyem a magyar parlamentben bárki is, aki bármilyen összeget sokallna a magyar honvédségtől. (Hosszantartó helyeslés.) T. Ház! 1942-ben örömmel kell megállapítanunk, hogy a megnagyobbodott Magyarorszá-