Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

558 Àz országgyűlés képviselőházának 309, kintve, hogy ima csak a 21 éves korosztálynál kezdjük a katonáskodást, teljes hét évfolyammal szűkebb a mi katonai emberkeretünk, mint ezeké a. világhatailmaké. A négy korosztály kiesése mindenesetre több százezer katona hiányát jelenti, a hét korosztályé talán egy félmilliót is. Megengedhetjük -mi magyarok ezt magunknak, amikor az ellenségek egész világaival állunk szemben? (Ügy van! Ügy wan!) Semmiképpen sem fogadhatom el a volt miniszter úr érvelését és pedig három okból. Először azért ineim, mert lehetetlen és tűrhetetlen megcsonkítása honvédő erőinknek négy évfolyam kiesése. Másodszor azért, mert semmivel sem lőhet sodrából úgy kihozni a miagyar embert, mint valaminő rikító igazságtalansággal. A magyar társadalom belső erkölcsi erejét mélyen megzavarja az a minden faluban megnyilvánuló igazságtalanság, hogy mikor az ötven éves öreg csontnak be kell vonulnia és éveket kell harcban, vagy az arcvoinal mögött katonai szolgálatban, távol otthonától eltölteni, a nála 15—20 évvel fiatalabb földi mentesül a katonai szolgálat alól. Egy olyan korszakiban, ahol a szociális igazságosztás vezérlő koreszmének tekinthető, sokszorosam káros és veszedelmes, valósággal forradalmasító hatású az ilyen, nyilvánvaló és valójában menthe'tetlen igazságtalanság. De harmadszor nem fogadhatom, cl Bartha volt miniszter úrnak azt az érvét sem, hogy az így támadó költségtöbbletre nem találták fedezetet. A volt miniszter úrnak ez az állítása világos ellentétben van ennek a képviselőháznak és általában ennek az országgyűlésnek honvédelmi szellemével és áldozatkészségével. (Ügy van! Ügy va\n! — Vitéz Várady László: Igaza van!) Azt hiszem, a i túloldal nevében is megerősíthetem: nincs az az anyagi áldozat, amit meg ne hoznánk honvédelmünk minél teljesebb és minél tökéletesebb kifejlesztésére. (Élénk helyeslés és taps. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Tavaly miért tapsolták meg a minisztert? — Zaj.) De a volt miniszter úr érve; lése nehezen vagy sehogyan sem egyeztethető össze költői tehetségében már előbb méltatott pénzügyminiszterünk legutóbbi expozéjának ama kijelentésével sem, hogy: »Ez alatt a négy és fél év alatt a honvédelem minden kívánságát kielégítettem.« Vagy Bartha volt bonvédelmi miniszter úrnak volt igaza, aki tavaly azt felelte nekem, hogy nem találtak pénzügyi fedezetet az említett négy korosztály katonai kiképzéséhez, vagy a mostanáig, — fájdalom — tettekkel tényező pénzügyminiszter _ úrnak, aki az említett roppant; önérzetes és kissé na; gyón is korszerű, mondhatnám péuzügyvezéri pózban fejezte ki magát, (Mozgás jobbfelöl.) mintha csak úgy a maga mellényzsebéből elégítette volna ki a honvédelem minden kívánsáságát. (Zaj a jobboldalon. — Baky László: Most miért nem tapsolnak? — Börcs János: Tessék tapsolni! — Zaj. — Ilovszky János: Soha pénzügyminiszter nem adott annyi pénzt a honvédségnek, mint ő!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Börcs János: Ha elmegy a mostani...) Börcs képviselő urat kérem, maradjon csendben. Bajcsy-Zsiünszky Endre: De ha már ilyen hatalmas pénzügyminiszterünk van, szerényen azt a kijelentést merném tenni, talán a pénzügyminiszteri lajbizsebben akad még néhány ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. millió pengő a további jogosult honvédelmi kívánságok teljesítésére is. A pénzügyminiszter úr valóságos lakodalmi felköszöntő virágos szavaival ünnepelte itt expozéjában önmagát. (Zajos ellenmondások a jobboldalon.) mondván: »Ha visszatekintek négy és fél esztendőre, amelyet a pénzügyminiszteri székben töltöttem, akkor azt nyugodt lelkiismerettel tehetem, (vitéz Lipcsey Márton; Nagyon teheti is!) mert ezalatt a négy és fél alatt megszereztem egy paradoxon) szerű elismerést, azt, hogy militarista pénzügyminiszter vagyok.«. Nos hát, éppen ezen az alapon kérem militarista pénzügyminiszterünket: guberálja ki még a lajbizsebből azt az összeget» amelyet egy évvel ezelőtt elérhetetlennek mondott az akkori honvédelmi miniszter. Talán azt a szerény 6 vagy 8 milliócskát is hozzácsaphatná a szükséges összeghez, ráadásként, amit a Basch-féle Volksbund német iskolájára szeretett volna áldozni a magyar adófitők pénzéből. (Baky László: Mit szólnak hozzá?) Nem nagy összeg, de biztos vagyok benne, hogy a honvédelmi miniszter úr ezt a a kis összeget is hasznosan fel tudja majd használni honvédelmünk további kiépítésénél. (Baky László: Tessék tapsolni! — Vitéz Várady László: A pénzügyminiszter úr azt adta meg, amit a honvédelmi miniszter úr javasolt! Amit kért a honvédelmi miniszter, azt megadta! — Zai) A honvédelem és a pénzügy egybekapcsolódása azonban nem merül ki e négy ki nem képzett korosztály ügyének ilyen vagy olyan rendezésével. Fel kell vetnünk még egész sor más kérdést is, amelyekre igazi feleletet nem várhatunk egyes-egyedül a honvédelmi kormányzattól. A t. pénzügyminiszter urat kell megkérdeznünk elsősorban: vájjon helyes és egészsé; ges pénügyi politika-e az, főlesr honvédelmi szempontból) amely a szegény, még mindig csonka Magyarország részéről a ha,talmas német birodialomnak ez év végéig valószínűleg mintegy másfél milliárd pengőre emelkedő értékben nyújt olyan különleges áruhitelt, melynek ellenértékét az adós Németország megállapodásszerűen nem tartozik belátható időn belül áiruban leszállítani. (Vitéz Lipcsey Márton: Kár feszegetni! — Gr. Festetics Domonkos: Schuschnig győzni fog! — Zaj és közbeszólások. — Vitéz Lipcsey Márton: Kilátszik a lóláb!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. (Gr. Festetics Domonkos: Halljuk a felolvasást!) Bajcsy-Zsilinszky Endre: Funk német birodalmi miniszter úr legutóbbi budapesti tartózkodása alatt a magyar sajtónak adott nyilatkozatában aizt hangoztatta, hogy ennek a német-magyar klíringben jelentkező feleslegnek nincs semmi jelentősége. Oka az, hogy egyelőre német részről bizonyos cikkeket nem tudnak szállítani, de majd egyszer mégis csak meglesz az áru, akkor, majd, egyszer, esetleg a háború után le is szállítják azt az árutömeget, melynek értéke ez év végéig másfél milliárd pengőire tehető. Kérdem, szabad volt-e belemennünk olyan megegyezésbe, amely megtagadva a kiiring egész értelmét, bizonytalan idiőre felmenti az egyik felet a szállítás kötelezettsége alól? És szabad volt-e ilyen megegyezést létesíteni honvédelmi szempontból, mikor a magyar honvédeleimnek sürgősen és nélkülözhetetlenül hadfelszerelési nyers és készanyagra van szüksége, A magyar élelmiszerszállítás és élelmi nyersanyag nem lehet fontosabb német szem-