Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. Vezeti idegengyűlölet, amikor a magyart a maga erejének és magános helyzetének, egyedülvalós ágának tudatára igyekszik ébreszteni. »Ne adja az Isten azt, — írja az Áfiumban — hogy az óni pennám az idegen nemzeteknek akármelyikéről is igyekezzék gyalázatukat írnia: nem az én célom az, mert tudom minden nemzetnek maga dicsőségét elegendőképpen mindötiinap históriákkal is bizonyítani; de azt concludálni kévánom, hogy mi magyarok ne tegyünk fundamentumot senki vitézségében', hanem míg Isten ép kezet, lábat adott kinekkinek, azon erőlködjék, hogy az idegenek ne legyenek szükségessek principalíter, hanem accessorie, segítségképpen, mert bizonyára az mi ísebünk senkiinek úgy nem fáj, mint minékünk, senki nem érzi nyavalyánkat úgy, mint mi. (Ügy van! Ügy van!) Tehát következik abbul, hogy senki olyan serényen is nem nyúl az orvossághoz, mint minékünk kellene nyúlnunk, főképpen, ha az orvosság veszedelemmel jár«. Mikor megállapítja, hogy csak magunkban bízhatunk, megüti a halhatatlan magyar önbizalom évezredes hangját, írván (olvassa): »De miért kelljen elvesznünk, avagy kétségben esnünk, míg csomtainkban velő, ereinkben vér, míg Isten menny országban az mi bizodalmunk lehot, míg karunkbaini kopját, markunkban szablyát szoríthatunk? Avagy különb composi.tióból vagyon-e az mi ellenségünk felépítve? vagy nem azoktúl a vitéz magyaroktól származtunk-e mi, kik kevés ifléppel számtalan sokezer pogányokat kergettek? Nincsen-e Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsőségeit kezűinkben ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha minnyájan egy •szívvel egy lélekkel, segítségül híván Istennek szent icevét, körmösen nyulunk a magunk dolgához és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért«. (Ügy van! Ügy van!) Majd tovább így ír az Áfiumban (olvassa): »Téliek a históriák a mi magyar 'nemzetünknek dicsősségével, teli a világ azoknak emlékezeteivel és Európának egy szeglete sincs, a ki az mi eleinkről becsülettel ne szólna; soha muzulmán vér nagyobb folyásokkal nem folyt, mint a magyar kard miatt, ennek a pogány holdnak betöltését senki úgy nem késlette, mint mi magyarok. De meg kell vallanunk, noha nyögve és piromkodva ... olyan messze estünk mi mostani magyarok a régjek' tői, hogy ha előjönnének mostan a másvilágról azok a mi vitéz eleink, sem mi őket, sem ők minket meg nem ismerhetnének. Mert nyelvünkön, szólásunkon kívül mivel hasonlítjuk mi magunkat azokhoz? ...-.« Zrínyi Miklós előre látta, hogy csak óriási magyar katonai erőfeszítéssel szabadíthatja fel Magyarországot a török alól s azt is, hogy minden idegen segítség kétesértékű és súlyos kockázatokkal, sőt veszedelmekkel jár. Zrínyi nagy államférfiúi és katomai géniusza nem tudta idejében és kellőképpen sugalmazni az akkori nemzedéket, Buda várát végül is idegen segítséggel kellett visszahódítani és ez idegen segítség" árát fizettük további évszázadokban^ nemzeti függetlenségünk, állami önállóságunk, életünk, fejlődésünk elnyomorodásával. Bákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szabadságharca kellett ahhoz, hogy a nemzet legalább puszta . létét megmenthesse és átmenthesse. Szerencsére, t. Ház, a mi nemzetünk belső .erőforrásai kifogyhatatlanok. Zrinyi Miklósra ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 50? éppoly kevéssé hallgatott az ő gyarló nemzedéke, mint Ugrón Gáborra a legutóbbi századforduló körül egy másik gyarló magyar nemzedék.. Mégis itt vagyunk. Az egyéni és< pártbeli balítéleteket és Dalfogásokat ellensúlyozta és ellensúlyozza a nemzet iebirhatatlan kollektív életereje; gyökereiben, alapelveiben, elhibázott honvédelmi politikát és rendszert kiegyensúlyoz, történelmünk során sokszor, népünk hatalmas katonai ereje és eredendő fölénye magi népekkel szemben. De erre az ős tehetségre, erre a magyar katonai őseiére egymagában mégsem bízhatjuk .Magyarország honvédelmét. S minél inkább ráébredünk Zrínyi igazára, hogy a magunk erejére vagyunk utalva, annál ünvetelőlbben dörömböl lelkiismeretünkön a belső parancsszó: katonai erőnket a számbeli és minőségbeli lehetőség csúcsáig kell felfejlesztenünk. És kérdem újból, megtettünk-é mindtnt csak az utóbbi két esztendő alatt is, ennek a mindenekfölött való célnak érdekébein? ' A kérdés megválaszolásának során vissza kell térnem a honvédelmi tárca tavalyi költségvetési vitájában elmondott felszólalásomra. Most egy éve panaszt emeltem itt a Házban ama honvédelmi mulasztás ellen^ hogy hadköteles emberanyagunkból négy egész korosztály ' kiesett a. katonai behívás és kiképzés alól. Az akkori honvédelmi miniszter úr a következőkben válaszolt felszólalásomra (olvassa): »Bajcsy-Zsilinszky képviselő úr az ellimaradt évfolyamok kiképzését sürgette. Természetes, hogy katonai szempontból az 1901—1902—1903— 1904-es évfolyamok valóban kiképzetlenek. Ezek ma közel vannak a 40. évhez, ennélfogva már csak rövid ideig állanak a hadsereg rendelkezésére. Én minden eszközzel megpróbáltam ezeket az elmaradt évfolyamokat legalább egy rövidített kiképzéssel katonává nevelni és bekapcsolni a katonai szolgálatba. Az egyenlőség elve alapján állva -igyekeztünk ezt a kérdést megoldani: kétszer, háromszor is megkíséreltük, azonban olyan költségtöbbletet idézett volna elő, amelyet sajnos

1

, nem voltam képes rendelkezésre bocsátani. Sajnos, kénytelen vagyok .kije.1 enteni, attól félek, nem leszünk, már abban a helyzetben, hogy ezeket a rendszerint már családdal és sokszor nagy családdal rendelkező embereket katonai szolgálatra igény bevegyük és ezért velük fedezzük elsősorban azokat a helyeket, amelyeket a hátországban is be kell' tölteni s amelyekre nem tudunk kiképzett vagy szakképzett katonákat igénybevenni. Nem nagyon igazságos ugyan ez a megoldás, de jobb híján nem tudunk mást tenni.« Talán mondanom sem kell, hogy ezt sem miiesetre

1 sem tar tha torn jó, vagy akárcsak megnyugtató megoldásnak. Megint eltelt egy egész esztendő, hogy négy teljes korosztály nem kapta imieg, megkésve és leegyszerűsítve és gyorsított ütemben legalább, a szükséges katonai kiképzést. Kérdem az igen t. miniszter úrtól és a túloldali [képviselőtársaimtól: vájjon lemondhat-e a magyar nemzet tmia.i kétségtelenül szorongatott és a közeljövőben valószínűleg még szorongatóbbá váló helyzetében ennyi jó katona járói, mikor világhatalmiak, mint Nagybritannia, és az Egyesült Allamok, már a 18-ik éves évfolyamot sorozzák mérhetetlen embertartalékukból! Az amerikai szenátus a napokban szavazta meg a 18 évesek behívásáról szóló törvényt s ez 800.000 főnyi új amerikai katonát jelent Az angol és amerikai honvédelemhez képest, te-