Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

556 Àz országgyűlés képviselőházának Ù09. is elvégezheti esetleg a maga munkáját, addig az együk kéz hiánya egy f öldmívesnél sokkal nagyobb fokú rokkantságot jelent. Áttérve most a hadiárvák kérdésére, meg kell állapítanom, hogy az egész ország közvéleményét nagy gonddal és aggodalommal tölti el az, hogy hadiárváink részére társadalmi gyűjtés útján csak az ezévi márciusig elesett katonák árváinak pótellátása, vagyis gondozási segélye var, biztosítva, míg az ezután elesett honvédek árváinak gondozási segélye máig sem biztosíttatott. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék megtenni ezen a téren a szükséges intézkedéseket, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: Jön a rendelet!) Nagy örömmel fogadom, hogy a miniszter úr egy rendelet kibocsátását jelenti be. Általában a hadiárvák nevelésénél is az kell, hogy a vezérelv legyen, hogy a hadiárvákat családi környezetben neveljük fel, hogy ne intézeti virágok legyenek, akik a társadalmi életbe kikerülve vagy egyáltalán nem, vagy pedig nem kellőképpen állják meg helyüket, hanem a családi környezetben .szokjanak hozzá a társadalmi élet különböző vonatkozásaihoz és szokjanak hozzá a társadalomba való beilleszkedéshez. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a miniszter úr a hadiárvák gondozási segélyét nem fogja társadalmi gyüjtésne bízni, hanem ezt is teljesen állami feladattá teszi, hiszen az ilyen társadalmi gyűjtéseknél rendesen az a helyzet, hogy polgári társadalmunk egyrésze, a középosztály, különösen a tisztviselőréteg, a tanár, a tanító és a pap, valamint a földmívesréteg egyrésze és az iparosság ad, ,a legnagyobb vagyonnak azonban egyáltalában nem járulnak hozzá az ilyen társadalmi gyűjtéshez, vagy pedig nem járulnak hozzá olyan mértékben, amint azt vagyonuk indokolttá tenné. A hadiözvegyek kérdés© szintén olyan kérdés, amely még megoldást igényel. Az elmúlt világháborúban hadiözveggyé lettek közül körülbelül húszezren részesültek végkielégítésben J92C után, amit indokolt akkor az államháztartás súlyos helyzete, de talán ma meg lehet találni a módját annak, hogy ezek is további segélyezésben részesülhessenek, hogy ezeknek az az elhatározása, hogy végkielégítést nyertek, ne hozza őket súlyosabb helyzetbe, mint amilyenben a többi hadiözvegy van. Sajnos, az idő rövidsége miatt nem lehet minden kérdésre kitérnem, hiszen itt még szó kellene legyen a földhözjuttatás kérdéséről, a hasznothajtó jogosítványok elosztásának kérdéséről, a hadirokkantak és a hadigondozottak polgári érdekvédelméről, társadalmi érdekképviseletükről. Most még csak egy kérdésre szeretnék rámutatni, a hadirokkantak megbecsülésének! kérdésére. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék megtalálni a módját annak, hogy hadirokkantjaink fokozott megbecsülésben részesüljenek. Talán lehetne arra is módot találni, hogy amikor polgári ruhát vesznek fel, azon feltüntessük; egy feltűnő jelvénnyel, hogy hadirokkantak (Élénk helyeslés.) s ennek a jelvénynek viselése kötelező legyen. A hadigondozás terén semmi áldozattól sem szabad visszariad' nunk és nagyon tisztán kell látnunk azt, hogy amikor ezen a téren áldozatokat hozunk, akkor tulajdonképpen a fronton harcoló és értünk küzdő honvédeinket becsüljük meg és őhelyettük s őértük állunk helyt idehaza. Tekintettel arra, hogy a miniszter úr iránt ülése 1942 november l9-en, csütörtökön* és a kormányzat iránt is teljes bizalommal viseltetünk, mind pártom, mind a magam nevében elfogadom a honvédelmi költségvetést. (Éljenzés és taps. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Bajcsy-Zsilinszky Endre! Elnök: Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő urat illeti a szó. Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Két esztendővel ezelőtt a honvédelmi tárca vitája során felszólalásomat Zrínyi Miklós Áfiumából vett idézettel fejeztem be: »Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik és jó vitézi rezolució«. Mai felszólalásomat kezdeni szeretném a nagy horvát bán eme halhatatlan szavaival. Szeretuém megkérdezni a magyar képviselőház eleven lelkiismeretét, vájjon két év alatt megtörtént-e minden lehető ebben az országban felfegyverzésünk és a jó vitézi rezolució dolgában! T. Ház! Zrínyi Áfiumát nem valami olcsó militáris líra megszépítésére idéztem két évvel ezelőtt és idézem ma. A militarista lírát szívesen átengedem költői hajlamú jeles pénzügyminisziterünknelki, aki ebből a műfajból maradandót alkotott legutóbbi expozéjában (Rassay Károly: Meg is kapta a hadiszlalagot érte!), hanem, mert történelmünk ismeretében jól tudom, hogy a nagy magyar feladatok évszázadról-évszázaidra, nemzedékről-nemzedékre fájdalmasan és mindig visszatérően ismétlődnek. Ha most részleteiben is idézni kezdeném Zrínyi Áfiumát, elálmélkodnának t. képviselőtársaim azon, mennyire maiak és mennyire elevenek a bán majdnem 300 éves aggodalmai, tépelődései, szenvedélyes felhördülései, lázas tervezgetései, korholásai és követelései. Érdemes ma, 1942 őszén elgondolkoznunk azon, mi is volt Zrínyi honvédelmi politikája lényege szerint, mi az a más az a jobb, aiz a több, — szemben hanyatló korszakának felfogásával — amit nemzetétől és a hatalomtól követelt és aminek be nem teljesülése megvetette ágyát Magyarország későbbi szerencsétlenségének, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca parancsoló szükségének! és az utána ránk nehezedett évszázados elnyomás és szolgaság korszakainak. Mátyás király halála után mintha szélütés érte volna a magyar államalkotó és katonai géniuszt. Nemzetünk a dicsőség, a robosztus erő és egészség ormáról válósággal lezuhant az önbizalom elernyedésének és a belső meghasonlásnak szakadékába, a politikai tehetségtelenség és a katonai tehetetlenség posványába. Mátyás halála után csak egy jó félszázad és Mohács után egy negyedszázad múltán kezdi újból felemelni fejét a magyarság- a törökkel való eposzi harcokban, majd Báthori István erdélyi fejedelemségében és lengyel királyságában, aztán Bocskai. Bethlen, I, Rákóczi György szabadságharcaiban. II. Zrínyi Miklós korában, a XVII. század dereka táján újból a hanyatlás korszaka következik. Esterházy Miklós nádor és Pázmány Péter nagyszabású magyar szellemű labancsága és a Bocskai, Bethlen, Rákóczi kurucsága helyett olyan korszak, mely a királyságban nyugati idegenektől, Erdélyben keleti idegenektől várta Magyarország üdvét. Zrínyi Miklós arra a tudatra akarta ráébreszteni a maga elkorcsosult nemzedékét, hogy a magyar valójában csak önmagára számíthat, a törököt legalább is túlnyomó részben a maga erejével kell kiűznie az országból s a nemzetnek a maga ereje megfeszítésével kell megoldania Magyarország helyreállításának minden nagy feladatát. Nem