Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. találom. Meg kell említenem példlául a soproni katonai leányintézet előírásait. Ha jól tudom, ennek célja oda irányul, hogy áz árva leányok, akik az intézetet elvégzik, 120 pengő havi fizetés mellett kötelezve vannak a honvédség* szolgálatába állani. Meg- kell azonban jegyeznem, hogy azzal a kiváló képesítéssel és végzettséggel, amelyet a soproni leánynevelő intézetben a tiszti árvák és gyermekek kapnak, ma a magánéletben, az iparban, a kereskedelemben legalább is 250—300 pengő havifizetéssel tudnak elhelyezkedni. Ugyancsak nagyon alacsonynak találom a szakaltiszteknek — nem is akarom kimondani ezt a szót,, hogy szolgáknak — a fizetését. Tisztelettél felhívom la honvédelmi .miniszter úr nagybecsű figyelmét ezeknek a kérdéseknek rendezésére. A személyi járandóságok tételeinél a honvédségnek, amint azt a költségvetés táblázataiból összeszámítottam, 136 tábornoka, 3019 törzstisztje, 9233 századosa, 5542 alantas tisztje kellene, hogy legyen. Ezek a számok azonban, úgy tudom, csak papírszámok, mert körülbelül 2000 fiatali tiszt hiányzik. Az igen t. honvédelmi miniszter úr elődjének a figyelmét még 1939-ben felhívtam a véderő, bizottságban a tiszthiány pótlására és akkor ,a miniszter úr azt mondotta, hogy ez a pótlás folyamatban van, és reméli, hogy egy pár éven belül az sikerülni is fog. Ha akkor a katonai akadémiákkal párhuzamosan több segédakadémiát állítottak volna fel, ezeket a hiányokat 1939 óta három-négy esztendős katonai neveléssel pótolhatták volna. E helyet olyan tartalékos tisztek aktiválása került előtérbe, akik másutt nem tudván elhelyezkedni, sok esetben a honvédségnél jelentkeztek. Ezzel távolról sem akarom igen

1 derék és nagyra értékelt tartalékos tisztikarunk tekintélyét lebecsülni, amely igen sok tekintetben, mondhatnám minden tekintetben igazán teljesen egyenlő tényleges tisztikarunkkal. A nárizsfcörnvéki békeparamcsok a NémetBirodalomnak 100.000, Magyarországnak pedig 35.000 főből álló hadsereget engedélyeztek. Amíg a Német-Birodalom abból a százezer főnyi hadseregkeretbő'l egv százezer főnyi tiszti és altiszti kart termelt ki, addig minálunk érthetetlen okokból — és nem tudom, hogy ezért kit terhel a felelősséier — a 30-as évek során, talán 1928-tól kezdődőiéi kezdték elbocsátani a ^zsoldoiïdiadsereg katonáit, részint felivé ^kielégítéssel, részint pedig a végkielégítésnek egy kisebb töredékével. Ezek a szerencsétlen emberek kikerültek akkor a magyar életbe. Előzőleg 8—9 évig katonai szakképzést nyertek pnüigári, ipari elhelyezkedéíeire tehát csak másodsorban, mint SíPgédmmikások vagv kisegítőik voltak alkalmasak és sem a honvédség — mert a honvédségnek akkor nem volt nyomatékkal bíró szava — nem tudta őket megfelelően támogatni, sem hatóságaink, iparvállalataink és kereskedelmi vállalataink nem részesítették ezeket a derék katonákat megfelelő elbánásban és támogatásban. Ennek azután az lett a következménye, hogy a hadseregben altiszti pályára, nem szívesen mentek az emberek, mert attól tartottak, hogy őket is hasonló sors éri majd bizonyos idő letelte után, mint ezeket a szerencséltlen bajtársaikat. (Ügy vem! Ügy vek! a széfyőbaloldalon.) Ezzel kapcsolatban, hogy az altiszti karnak valami jövőt biztosítsunk,, valami nagy célt tudjunk kitűzni, most már harmadszor vetem fel a költségvetés tárgyalásánál azt, mit egyébként az imént Jaross Andor képviselőtársam is KÉPVISETyŐHÁZT NAPLÓ XV. ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 551 megemlített, hogy tenné a honvédelmi miniszter úr

1 illetékes helyen javaslat és mérlegelés tárgyává, hogy derék, kiváló altiszti karunknak igazán kiváló tagjai számára, akik az ellenség előtt vezetés, tudás és képesség tekintetében arna alkalmasaknak bizonyultak, tegyék lehetővé a tiszti rendfokozat elérését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A hadbavonultak ellátásának kérdésével kapcsolatban örömmel olvastam tegnap a 6700/1942. M. E. számú rendeletet, amely a régebbi helyzettel szemben 1943 január 1-étől kezdve bizonyos haladást jelent. Ez a haladás czönban még mindig nem ugyanaz, amit a magyar nemzet becsülete megkívánna katonáinkkal, sebesültjeinkkel, katonáink özvegyeivel és árváival szemben. Nem is akarok arra hivatkozni, hogy mit fizet a Német Birodalom katonáinak, azok hozzátartozóinak és rokkantjainak. A mi katonáink nagyon türelmesek és nagyon ldsigényüek. Boldogok lennénk, ha katonáink a felét kapnák annak, amit a Német Birodalom fizet az ő sebesültjeinek és katonái hozzátartozóinak. Ezt kellene elrendezni és ebben az egész kormánynak, az összes kormányzati szerveknek segítségül kellene jönniök, hogy ne történhessék meg az, hogy egyetlenegy hadbavonult magyar katona üzlete, kereskedése, vállalata tönkremenjen, vagy családja nélkülözzön azért, mert az apa, a kereső, az üzletvezető vagy a tulajdonos kint a harctéren teljesíti legszenr (ebb kötelességét. A miniszterelnök úr a harctérre induló kar tórák búcsúztatása alkalmával ígéreteit tett katonáinknak, hogy gondoskodni fog hozzátartozóik ellátásáról. Megígérte, hogy mire hazajönnek a harctérről, idehaza egy új világot fognak teremteni. Nos, t. Ház, hic Rhodus hic salta! 1942 március 23-án a zsidók tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmának korlátozása és zár alá helyezése tárgyában hozott 1750/1942. M. E. számú rendeletet tárgyaltuk a 36-os országos bizottságban és én akkor bátor voltam a m. kir. kormány és a honvédelmi miniszter úr elődjének szíves figyelmét is felhívni arra, hogy katonavonataink most gördülnek ki a harctérire és ezeknek a harctérre induló magyar katonáknak tudniok kellene, hogy miért mennek ki és miért halnak meg, ha szükséges, (Egry Ferenc: Tudják!) tudniok kellene, hogy idehaza a családjuk^ nem fog nélkülözni, hogy idehaza a családjukat mindenki, hatóság és magánosok előnyben fogják részesíteni másokkal szemben. Már ajánlottam az igen t. kormánynak, hogy a zsidó földbirtokok igénybevételével kapcsolatban azonnali és sürgős intézkedések történjenek, ne húzódjék ez hosszú ideig, hanem a katona tudja meg akár még most a kimenetele előtt, vagy kint a harctéren a felesége leveléből, hogy a község határában ebből és ebből a zsidó birtokból 10—15 vagy 20 holdas birtok részt kapott. Ha pedig ennek a földnek kiosztása lehet étlen, — amint annakidején a földmívelésügyi miniszter úr mondotta — (Halmai János: Dehogy lehetetlen!) ajánlottam a szövetkezeti megoldást, tessék a földet igénybevenni, tessék megmondani, Ihogy kik azok a katonák vagy hadiözvegyek és hadiárvák, akik ebből a földből részesülnek és így kezeltessék tovább az a birtokrész. Minthogy a miniszterelnök úr és a^ földmívelésügyi miniszter úr akkori Ígéretei elle85